2025. március 4., kedd

Kis színes

 Az első hetünk itt elég nyugisan telt, attól függetlenül, hogy folyton valamit szereltünk, pakoltunk, takarítottunk. Szula is berendezkedett az edinburgh-i lakásba amennyire lehetséges volt, abból gazdálkodott amit a dobozokba pakolt, de persze sok minden még itt van nálunk. Jelenleg belevetette magát a munkakeresésbe, jelentkezett a városi könyvtárba ahol napközben nyugisan keresgélhet. 

A nővérem áthoztam hétvégén, egy csomag kutyakeksz volt nála és folyamatosan adagolta Sunnynak aki először nagyon ugatott de elfogadta a kekszeket, majd a végén már egész jól összebarátkoztak. Úgy látszik csak így tudok valakit beengedni hozzánk. Sunny nagyon védi a területét és minket, illetve szerintem nagyon fél ő is a számára idegenektől, de a hasát szereti és meg lehet őt venni finomságokkal.

Aisa meglepett tegnap azzal, hogy elkészítette az ebédet, bár azt mondta nem fog főzni. A tavaly készített szakácskönyvemből és Debi online segítségével sikerült összehozni a pasta bake-et ami nagyon finom lett. 

Hétvégén sütöttem kiflit és átvittem Debiéknek. Vettem egy etetőszéket, hogy Hallie is le tudjon közénk ülni ha Debike és Dan átjön ebédelni. Ma fel is avattuk mert hivatalos pancake day van Angliában, úgyhogy amikor hazaértem a munkából sütöttem palacsintát, Debi átjött Hallieval és együtt ültünk az ebédlőasztalnál.