Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól sikerül a születésnapom. Debi két hete szólt, hogy foglalt időpontot
a China Blue nevű kerámia festőműhelybe. Szuper! Mondtam bár nem voltam abban biztos, hogy ez nekem olyan jó szórakozás lesz. “Anya te szeretsz festeni meg rajzolni meg mindenféle kézzel készített dolgot csinálni” mondta Debi. Persze szeretek, de nem mindig van hozzá elég ihletem, kedvem stb. A festésbe pedig igazán béna vagyok. Valahogy nem áll rá a kezem az apró, finom munkára. Azért persze örömködtem, és gondoltam, majd eltelik az a két óra, utána majd hárman beülünk valahová, kajálunk, együtt leszünk és ez a lényeg. Ez a szülinap amúgy is kicsit keserédes, szomorkás számomra, és persze nem az ötvenhatos szám az ami elszomorít, hanem az, hogy harmincegy év óta ez az első születésnapom Tibi nélkül. Emlékszem tavaly - a kívánságomra - elmentünk a Drum Inn nevű étteremben ami a Cockingtonban van. Tibi is jött velünk, és bár nagyon nehéz volt az autóba/ból ki- és beültetni, majd át a kerekesszékbe, de megoldottuk. Ő már nincs velünk és nem ő lesz az első aki felköszönt korán reggel és az orrom alá dug valami új kütyüt - mert azt imádott venni - telefon, óra, tablet, olvasó, akármi. Aisa is az egyetemen van, Dan dolgozik estig, így csak hármasban ünneplünk. A szemem viszont tágra nyílt mikor beléptünk az óriási műhely ajtaján, ami egyben bolt és kávézó is. Nagyon professzionális, mindennel felszerelt műhely volt és hihetetlen mennyiségű kifesthető figura állt a rendelkezésünkre. A figurák alján lehetett látni az árat, ehhez hozzá kellett adni a kiégetés díját, azt kellett a végén kifizetni. Szula csak úgy röpdösött a polcok között, azt sem tudta, hogy sárkányt, tündért vagy valamilyen más mitikus figurát fessen ki. A kávézóból lehetett rendelni ki- mit szeret, kellemes zene szólt, és mindig jöttek új emberek, akik bögrét, mesefigurát, karácsonyi díszt vagy épp a Halloween-re készülve, valamilyen ijesztő lényt festettek ki. Szinte egy pillanat alatt elröpült az idő és a két és fél órából három lett mire elkészültünk mindhárman.
Mivel már a délután derekán jártunk, inkább rábeszéltem a lányokat, vegyünk valami kaját és menjünk haza, mert szegény Sunny régóta egyedül van, és ha lehet ne költsünk már sokat az ebédre. Beugrottunk a Morrisonsba és vettünk ebédnek valót.
Bár egész nap arról beszéltem, hogy répatortát ennék, mivel a büfében láttam,hogy lehet kapni, mégsem vettem, mert nem akartam egyedül sütit enni, mivel se gluténmentes se cukormentes nem volt. Mondtam azért a két lánynak, hogy majd a Morrisonsba veszünk GF tortát és azt otthon megesszük, de annyira rohantunk, hogy elfeledkeztem róla, és csak a parkolóban jutott eszembe újra. Debi megjegyezte, hogy a répatorta úgyis olyan karácsony ízű. Hazafelé megálltunk Debiék házánál, mert azt mondta, hogy a szülinapi kártyát meg valami apróságot hoz. Otthon aztán a nyakunkba ugrott a kutya, tettem vettem és gyorsan megcsináltam a kaját (vagyis megmelegítettem a grillcsirkét és krumplit sütöttem hozzá). Ebéd után viszont akkora meglepetés ért, mert Szula valahonnan a szobájából elővarázsolt egy répatortát!
Kiderült, hogy előző nap, amikor azt mondta, átmegy Debihez, mert ott szokta nézegetni a munkákat (valahogy itthon nem tud erre fókuszálni, de bárhol máshol igen) akkor együtt készítették el a tortát és ma egész nap ahányszor megemlítettem a répatortát kiverte őket a víz, hogy nehogy vegyek magunknak egy boltit. De végül sikerült a tervük és a torta nagyon finom lett! Kaptam még egy klassz Skechers cipőt, mert a másikat már agyon nyúztam (Szulától és Aisától) Debikétől egy érdekes munkafüzetet amelyből ötleteket meríthetek a leendő munkámhoz, egy csinos farmeringet (mert megirigyeltem az övét). Szula néhány napja egy kőfestő készletet is vett, amikor a Range-ben voltunk. Így ez a szülinap igazán tele volt kreatív ötletekkel. A kifestett kerámiákat két hét múlva megkapjuk, vagyis mehetünk értük. Az a tervem, hogy ha Aisa hazajön, akkor majd őt is elvisszük, mert szegény kimaradt ebből a szórakozásból. Dan este csatlakozott hozzánk, így majdnem hét óra volt, mikor hazamentek Debivel. Szegény Debikém így az utolsó hónapban már nagyon fáradt, már sehogyan sem kényelmes, se ülni se állni se feküdni. Kíváncsi vagyok, hogy mikor dönt úgy a kisasszony, hogy bemutatkozik nekünk végre. Aisa jön haza 25-én és úgy néz ki, hogy itthon tölti a szülinapját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése