Gondoltam, frissibe leirom, most reggel hatkor, úgysincs más dolgom, és ha már most értünk haza a kórház sürgősségi osztályáról, akkor kár lefeküdnöm erre a kis időre.
Két napja Tibi összeszedett valami nyavalyát, és először lázas volt, aztán meg hasmenése lett. Tegnap este nyolckor mentem érte a busz depóba. Egy nyolc órás műszak után jött haza.
Szerencsére nekem szabadnapom volt, de azért reggel bementem a melóba, mert valamit összekutyultam. Aztán boldogan rohantam haza, és felpattantam Tibi Bromptonjára, hogy kerekezzek egyet, utána Edittel találkoztam, és a kedvenc utcámban (Fore street) kiültünk egy kávézó elé, szóval elég jó lett volna ez a nap...
Ott tartottam, hogy elmentem a Tibiért a depóba és hazahoztam és ahogy szokta, beült a WC-re a telójával. Fél óra múlva felkiabált, hogy jöjjek le. Ami a fürdőszobában fogadott az horrorfilmbe illő volt. Tibi ott állt véres arccal, az orrán hosszában egy mély, és nyílt seb, vértócsa a padlón, meg az olvasószemüvege összetörve. De hát mi történt? Kérdeztem, mikor felocsúdtam a meglepetéstől.
Egyszerűen leájult a WC-ről, fejjel a padlóra, és elvesztette az eszméletét. Arra ébredt, hogy valami nyomja az orrát, akkor nyitotta ki a szemét, és látta meg a vért. Kiderült, az erős hasmenéstől meg a betegségtől lehetett ez a rosszullét.
Azonnal megyünk a kórházba, mondtam, és a kórus a hátam mögött kontrázott. Nem, nem, dehogy megyünk! Mondta ő. De, de, muszáj, mert szétnyílt a bőr az orrodon, össze kell varrni. De nem! De igen! És így tovább, mígnem győzött a többség, és miután kitisztítottuk a sebet (szerencsére Dannek van elsősegély doboza és Debike segített), és lefedtük egy steril gézlappal, beültünk az autóba, és fél tíz körül elindultunk a kórház ambuláns rendelésére. Debi figyelmeztetett, hogy legább két óra húsz perc a várakozási idő, mert online meg lehet nézni.
Örültünk, hogy gyorsan megnézték a vérnyomását, egy órán belül kétszer is, de azután csak vártunk, vártunk és vártunk. Körülöttünk fogyatkoztak az emberek, kielemeztük, megbeszéltük az összeset, mi baja lehet, honnan jött stb. Komolyan mondom kész farsangi bál ami ott volt. Olyan fazonok jöttek mentek, hogy csak néztünk. Egy pasas szabályosan hitlernek volt öltözve, fekete kabát, feketére festett, oldalt rövid felül hosszabb, és oldalra fésült haj, majdnem hitler bajusz, csak egy picivel volt szélesebb. Mikor belépett, mondom, megjött Adolf, és tényleg pont olyan volt. A felesége két bottal ment, de a punk fiának is volt egy, csak annak kígyófejes volt a fogója, sárga mintás bakancsa csak úgy rikított az apja fekete kabátja mellett. Aztán jöttek babák, sírós kisgyerekes anyukák ( azokat azonnal behívták) volt aki bejött, és úgy nézett ki mintha a kutya szájából húzták volna ki, a szó legszorosabb értelmében. Több sebből, igen intenzíven vérzett, egy fehér törölközővel csiszaltolta a sebeit. Rossz volt nézni. Nem látszott különösebben ijedtnek, úgyhogy el is ment, a nővérek úgy hozták vissza legalább háromszor. A belsősök zokniba jártak ki dohányozni (megjegyzem a kórház egész területén tilos a dohányzás) némelyek a katéterzsákukat is maguk után húzták, szóval függetlenül attól, hogy éjjel kettő, aztán három, aztán négy volt, pörgött az élet rendesen. A műanyag szék már nagyon fájt, és iszonyat álmosak is voltunk. Szulával tizenegy után tudtunk üzenetet váltani, mert ő akkor kelt fel Szöulban (reggel hét volt). Szegény szörnyülködött, mikor megtudta, hol vagyunk. Küldtünk is neki egy jó kis képet :P.
Fél ötkor aztán behívták őt, összeragasztották az orrát, megmérték a vérnyomását, majd utunkra bocsátottak minket. Most úgy néz ki, mintha lefejelték volna, a ragasztókat egy hétig nem veheti le. Ma természetesen nem megy dolgozni, meg holnap se. Én meg megpróbálok nem elaludni, kutyát sétáltatok aztán eldőlök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése