Sokan azok közül akik legyőzték a betegséget, is együtt futnak a többiekkel. El kell hogy mondjam, egész életemben teljesen idétlen sportnak tartottam a futást; az ember összes külső mozgó alkatrésze és belső szerve össze vissza rázkódik és semmi értelme. Ok, mostanában sokszor előfordult, hogy apait anyait beleadva futottam valahová...buszt elérni, munkába beérni stb. Ennek legalább van értelme.
Ennek ellenére igennel feleltem, holott teljesen kezdő futóként valószínű, hogy 5 km igen kemény dió lesz. Két oka van:
Miután belekényelmesedtem az autóba és egyre kevesebbet cipekedek, gyalogolok a negyvenöt fokos emelkedő tetején lévő otthonunkhoz, már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy kellene valamit kezdeni a 47 éves testemmel. Mert míg Tibi fogy, izmosodik a napi 30 km biciklizéstől én lassan kezdek elfolyni, szétesni.
A másik okom, hogy egy számomra nagyon kedves ismerősömnél pont nemrég diagnosztizáltak mellrákot, és ettől 180 fokos fordulatot vett az élete. Bízom benne, hogy le tudja győzni a kórt. Én pedig ezt az ehhez képest nevetséges öt kilómétert. Ez ugrik fel majd minden alkalommal, amikor úgy fogom érezni, hogy nem megy tovább.
Tudom, nevetségesen hangzik, mert sok olyan ismerősöm van aki kacagva lefutja ezt a távot reggel és este, de én még csak egy zöldfülű kezdő vagyok és mint fent jeleztem, utálok futni...
Az időjárás ma kedvező volt az elhatározásunkhoz, hogy ma kezdjük az első edzést Aisával, aki teljes mellszélességgel bevállalta, hogy részt vesz velem a versenyen.
Nem akartuk magunkat túlhajtani, és a neten olvastam, hogy a kezdőknek fokozatosan kell hozzászoktatni a testüket a futáshoz, így a megtett 3,6 km során hol futottunk, hol csak gyalogoltunk. Mentségünkre legyen szólva, hogy közel 100 m szintkülönbség volt az általunk megtett szakaszon.
Jól esett utána a zuhany és a tudat, hogy elkezdtem.
Nagyon ügyesek vagytok Csajok! Hajrá! :-)
VálaszTörlés