45

A poszt  címéből gondolom már sejthető, hogy a születésnapom került újra itt terítékre. Elég szép kerek szám, mondhatni az életem fele is lehetne, ha szerencsés esetben legalább kilencven évig élnék. Persze miért ne? Hihetetlen hogy röpke negyvenöt év alatt mennyi minden történt velem. Nagy dolgokat nem vittem véghez, még csak egy hitvány könyvet sem írtam, pedig olyan sokszor nekiálltam. Sokmindenhez értek, de csak egy keveset. Épp annyit, hogy belekontárkodjak és valahogy helyrepofozzak dolgokat. Néha a barátok lelkét is helyrepofoztam, Isten tudja, hogy mások életébe olyan bátran és éles szemmel  belelátok,  majd egy-egy gondra, problémára megtalálom a megoldást, vagy legalábbis segítek a megoldás megtalálásában, de a saját életemben pedig csetlek-botlok. Elkövetek hibákat, mint "anya" amit megfogadtam gyerekkoromban , hogy ha anyuka leszek, soha nem fogok elkövetni. Elkövetek hibákat mint "feleség", fejjel megyek a falnak, hiába a húsz év, diplomatikus megoldásoknak még csak az árnyékát sem látom. Pedig egyszer azt hittem hogy ennyi idő után, majd lehiggadok agyilag és csak mosolygok és megoldok mindent a családomban. A ráncaim nem nagyon zavarnak, de néha észreveszem, hogy összeszorítom a számat, mint anyukám idősebb korában, és próbálok korrigálni, hiszen szörnyen néz ki :) Én azt hittem, hogy mindíg érteni fogok minden kütyüt és mindíg én mondom meg az okosságokat a lányaimnak. És most néha megszégyenülten bénázok valamivel, aztán Debi egy másodperc alatt kattint és olvas és megold. Mióta itt élünk még bénábbnak tartom magam, mert az angol tudásom még csak meg sem közelíti a lányaimét. Egyszer sóhajtva azt mondtam Debinek, hogy mikor fogok én olyan jól beszélni angolul mint te? Erre azt válaszolta, hogy -anya soha, mert te már idős vagy és az idősebb embereknek már nem olyan befogadó az agya mint a fiataloknak :( Hát igen, őszinte, de legalább nem ringatott hiú reményekben. Szula is már túlnő lassan, de még Aisa is néha kijavít, hogy anya, ezt nem így kell mondani :P  A meglepetéseim nem mindíg úgy sülnek el ahogy remélem, de még mindíg én vagyok a "valahogymegoldjukanya", mert addig töröm a fejem, amíg valami megoldás nem jut az eszembe. 

Konyhatündér soha nem voltam, és már nem is leszek. Itt meg egyáltalán minek az? Rendszeres hobbim még most sincs, pedig úgy szeretném ha lehetne. Tudom, ez csak rajtam múlik, mert időt tudnék szakítani rá, de még mindíg olyan vagyok, hogy elcseszem valamivel, még akkor is ha tudnék pihenni vagy valami érdekes dologgal foglalkozni. De egy szép napon veszek vásznat, festéket, és lemegyek a tengerhez, festeni...  

Klassz telefont kaptam :) tortát és nagyon sok sok köszöntést a barátaimtól és a családomtól!