Villámlátogatás

Borsóleves, kakaóscsiga. 

- Átjöttök enni? 

-Inkább ti gyertek át.

-Kutya jöhet?

-Igen.

A leves fele útközben kifolyt a dobozból a ruhámra. A kutya megérkezésünk első öt percében macskaszarba hempergett Debiék kertjében, de alaposan. Hazamentünk fürdeni.

A kakaós csiga azért finom lett. 

Nyolc keréken úgy mint régen

 Tíz éves lehettem amikor kaptam egy cipőre szerelhető görkorit. Az volt a jó benne, hogy nőtt a lábammal

együtt tehát a 33-as mérettől egészen a 37-ig lehetett állítani. Ki is használtam rendesen. Szüleim a bicaj és a görkori közül inkább az utóbbit választották, mert bár mindkettőre nagyon vágytam, de ez lényegesen olcsóbb volt. A barátnőmmel keresztül kasul gurultunk óraszám a lakótelepen. Persze akkor jött az egysoros görkori és akkor az volt a menő, de mi örültünk a hagyományos négykerekűnek is. Tizennégy éves koromban aztán már más kezdett foglalkoztatni, így a görkorit megörökölte a húgom és azóta nem is volt ilyesmi a lábamon, egészen a mai napig...

Két hete az egyik tévécsatornán mutattak egy görkoris diszkót és arról beszéltek, hogy mennyire szereti minden korosztály ezt a szórakozást. Kedvet kaptam én is, Aisa is felsóhajtott, hogy de jó lenne kipróbálni, így utánanéztem, hogy hol van a legközelebb eső görkoris diszkó. Exeterben találtam az egyik sportcentrumban, ami havonta kétszer tart egy órás programot. Nosza, online vettem rá jegyet és kifizettem a kölcsönözhető  korcsolya és védőfelszerelés  költségét is. Aisának még nem mondtam el, gondoltam meglepem vele. Csütörtökön aztán megemlítettem, hogy Vikiék kérdezték, mikor érünk rá, mert hétvégén tartják Jázmin szülinapját (már tizennégy éves!) és mondtam, hogy mi szombaton nem érünk rá, csak vasárnap. Miért mit csinálunk szombaton? Kérdezte a lányom. Megyünk görkoris diszkóba, feleltem, mintha ez a  világ legtermészetesebb dolga lenne. Nagyon örült neki, és rögtön megtervezte, mit fog hordani aznap. 

Ma gyönyörű, igazán meleg tavaszi nap volt, a délelőtt gyorsan elszállt és egy óra körül elindultunk a Broadclyst Leasure Centerbe ami egy kisebb település Exeter közelében. Nagyjából negyven perc volt, mire odaértünk, a parkoló még szinte teljesen üres volt, de még volt bő tizenöt perc amíg kinyitják a kaput. Az autónak támaszkodva  fürdettem  az arcom a kora délutáni napsütésben. Majd egymás után jöttek az autók, mindegyikben volt egy vagy két gyerek, nagyjából három és tizenegy év közöttiek. Aisával kezdtük magunkat kicsit kényelmetlenül érezni. Sok felnőtt is érkezett a gyerekét kísérve, színes, csillogós görkoricsodák, bukósisak, térd és könyökvédő minden gyereken. Mi voltunk az egyetlenek akik gyerek nélkül érkeztünk. Volt egy rövid másodperc, amikor azon gondolkodtam, hogy ciki lesz bemenni, de ez gyorsan elmúlt és bátran léptünk be a sorba a sok apróság közé. Kaptunk bélyegzőt a kezünkre majd megkaptuk a méretünk szerinti görkorikat, ami  kényelmes volt, nekem legalábbis. Aisa panaszkodott kicsit, hogy az egyik lábát nyomja. Az óriási tornateremben sötét volt, diszkó fények villóztak és hangosan szólt a zene nagyjából a kilencvenes évektől a kétezertizes évek elejéig tartó slágerlistával. Óvatosan indultunk neki (Aisán életében először volt görkorcsolya) és néhány kört tettünk óvatosan, hogy megszokjuk a kerekeket. Az egy óra alatt Aisa is sokat fejlődött, ha rendszeresen járnánk, akkor nem kellene egy hónap, hogy magabiztosabban guruljon ő is. Nekem néhány kör után visszajöttek az emlékek, milyen is volt régen a sokkal bénább görkorimmal a lakótelep aszfaltján tépni legalább öttel, itt azonban lényegesen gyorsabban lehetett menni. A végére már elég magabiztosan gurultam, nem mondom, hogy mint a profik, de meg voltam elégedve magammal. Senki nem nevetett ki minket, el voltak foglalva a gyerekeikkel az anyukák, apukák, akik közül néhányan a gyerekük mellett gurultak. Tök jó volt :) Debi mondta, hogy Paigntonban is szokott lenni görkoris diszkó, úgyhogy lehet, hogy április végén oda megyünk.

32

 Harmincegy év azaz pontosan tizenegyezer-háromszázhuszonhárom nap amit jóban rosszban, jólétben és kevésbé jólétben, nyűgös, pörgős, boldog, fáradt, kiszolgáltatott időszakokban, izgalmas várakozásban vagy egymást támogatva, egészségben és betegségben mindig, minden körülmények között együtt töltöttünk. Nem volt muszáj, nem volt papír róla, nem volt az ujjunkon karikagyűrű, mirtuszkoszorú a fejemen, esküvői fotó, ígéretek és fogadalmak. Csak úgy, mert akartuk és eszünkbe sem jutott, hogy máshogy is lehetne, vagy legfeljebb csak a sértődött, nemszeretlek percekben, aztán elszálltak ezek a gondolatok. Akkor éreztem a legjobban, hogy nem lehetne máshogy, amikor megtudtam, el foglak veszíteni, és nem egy másik asszony, hanem egy ostoba betegség vesz majd el tőlem és a lányaidtól. Furcsa de tényleg a bolondok napján kezdtük el a kapcsolatunkat és nevettünk hogy majd milyen vicces lesz minden évben megünnepelni. Az is volt, és soha nem felejtkeztünk el róla, ha nem is mindig gyertyafényes vacsorával de néhány szóval, virággal, csokival. 

(2015 április elsején pontosan ezzel a képpel posztoltam ki a blogomban 22 címmel a kis történetünket)

Golf, muskátli, anyák napja

"Óóó nagymami, drága nagymami, jaj de jó hogy köztünk élsz..." Vagyis remélem, hogy jó, és ha nem is köztük, de a közelükben. Csöppet még mindig tudathasadásos állapot, hiszen belül én még mindig "Krisztike" vagyok és lám, ha felismer, rám mosolyog az unokám. 

Szombaton Dan elhívott bennünket golfozni :D. Nem az az igazi, komoly előkelő golf, hanem csak 18 lyukas ( no már itt tartok) nem gurultunk elektromos golfautóval egyik lyuktól a másikig, nem húztuk magunk után a féltve őrzött golftáskánkat amely tele van a legjobb minőségű ütőkkel, nem kiabáltunk, hogy "labda!!" egy nagyobb ütéskor, nehogy valakit eltaláljunk. (Amikor Volvónk volt, emlékszem az autó kézikönyvében fel volt tüntetve, hogy a csomagtartójába befér a golftáska). Régen jókat nevettem amikor vasárnap reggel elgurultam a StMarychurch roadon ahonnan belátni a nagyobb golfpályára (csak klubtagoknak!) és a sok  elvetemült pasas zuhogó esőben is ott húzta maga után a kerekes golftáskát. "Anyukám megyek golfozni vasárnap és nincs apelláta, ha esik ha fúj!" A golf viszont egyáltalán nem unalmas, sőt! Aisa, Debi, Dan, a babakocsiban Hallie és én jó kis csapatot alkottunk. Az idő szép volt (az elején), először  a füvet gondosan kigyomláltunk a golfütővel, de csak miután eltaláltuk a labdát ami néhány bemelegítőnek tűnő karlendítésnek tűnhetett  messziről. A közepe táján már elég jól ment, Debi néha leült és megetette Halliet, majd ütött egy szép hosszút. Nem sok kellett hogy ő nyerjen, de végül a profi, vagyis Dan lett az első. A végét persze kicsit elmaszatoltuk mert jeges szél kezdett fújni és már három órája ott voltunk, így jobbnak láttuk gyorsan befejezni. Szegény Aisának egyébként is fájt a hasa, hősként zarándokolt végig velünk egyik zászlótól a másikig, és néha elfeledte a görcsöket.

Vasárnap muskátlit akartam venni, mert gondoltam az erkélyen jól fog mutatni. Elhoztam a régi házból az erkélyre akasztható tartókat is. Talán még túl korai, mert az olcsóbb helyeken még nem jelentek meg a hat darabos rekeszben kínált muskátlik, egy drágább garden centerben vettem végül két darabot (nem olcsón) hogy azért mégse menjünk üres kézzel haza. Otthon be is ültettem és ki is akasztottam a virágokat és most a miénk a legszebb erkély közel s távol :D

Már épp befejeztem az ültetést amikor Debike és Hallie jött, hogy anyák napjára felköszöntsenek. (Itt márciusban van). Kaptam egy nagyon cuki képet illetve Hallie láb és kézlenyomatát, szép virágot, kártyát, majd elsétáltunk a Babbacombe down egyik kiülős éttermébe. Hallie nagyon élvezte a társaságot, hol rám, hol Aisára mosolygott és csak ritkán volt nyűgös. 

"Fogd a söröm" :D

Edinburgh! Jöttünk, láttunk, visszamennénk!

 Nem mondom, hogy nem voltam egy kicsit beparázva, hogy nyolc órát kell vezetnem, de az utóbbi években már annyi mindenen túlestem: harcoltam a walesi dombokkal, hegyekkel egy nagyon lassú lakóautóval, háromszor megjártam Norwich-ot (6 óra vezetés), Aisa egyetemi ki-beköltözését intézve, táncoltam az ördöggel a sápadt holdfényben... meg ilyenek, szóval mit nekem nyolc óra, ha megláthatom Skócia gyönyörű hegyeit, völgyeit, amelyek akár az elefánthátak púposodnak a távolban, sárgák-barnák a virágzó tövises rekettyétől, ahol tündérek és manók bújkálnak minden szurdok mélyén, és ahol az egyik lányom új életet kezdett. Mi tarthatna vissza?

Csak ide a szomszédba..

Reggel ötkor terveztem, hogy indulunk és tényleg! Ama ritka alkalmak egyike volt, amikor minden stimmelt. Aisa és a kutya a hátsó ülésen, Szula cuccai az apró csomagtartóban (még a felét sem vittük el de majd legközelebb) a többi az első ülésen. Kedd reggelhez képest jó volt a forgalom, és néhány óra múlva már teljesen lendületben voltam és ha nem lett volna muszáj a kutya miatt megállni, mentem volna tovább. Sunny az első órát végignyüszörögte, mert ritka türelmetlen eb, nincs is  nála türelmetlenebb :D Szóval az egyik idegesítő tulajdonsága a sok közül, hogy folyton vele kell foglalkozni. Egy óra múlva kezdett rájönni, hogy ez nem a szokásos reggeli séta kezdete és Aisa ölében feküdve kicsit lenyugodott. Kétszer megálltunk, ettünk egy keveset (természetesen a rántottcsirkemelles szendvicsek otthon a hűtőben megszeppenve konstatálták, hogy egyedül maradtak néhány napra). 

Mikor az M5 autópályáról átmentünk az M6-ra, vagyis egy fél órával később, kisütött a nap és valami csodálatos panoráma övezte a szinte üres autópályát, pedig már nagyjából fél kettő körül járt az idő. Lefesteni nem lehet szebbet, és lefotózni sem volt érdemes, bár én a vezetés miatt nem is tudtam volna, de higyjétek el, ezt inkább a szemmel lehet befogadni, a fénykép nem adja vissza az élményt. Ezt hívom én boldogságnak, ezt a fél órát, vagy tíz percet amíg kanyarogtunk a széles úton és elénk tárult egy kis kóstoló Skócia látnivalóiból. 

Bár úgy terveztem készítünk fotót a Skót határon kitett tábláról, de egy kamion miatt pont lemaradtunk róla, azonban elterelték az utat és egy kisebb úton folytattuk az utunkat tovább, ami még csodásabb volt. Itt sikerült fotót készíteni a Skót határt jelző táblánál. 

Három körül értünk az Airbnb szállásunkra, amely a központhoz és Szula lakásához közel egy kedves kis utcában volt, az utca végében pedig egy kis park húzódott, ez pompás volt, mert Sunny már nagyon akart egyet szaglászni és futni. A ház belülről régi, ódon és nagyon komor volt, akár egyike lenne egy budapesti kilencedik kerületi körfolyosós háznak, de a lakás nagyon kellemes, és modern volt. Mindennel fel volt

szerelve amire csak szükségünk lehetett. 

Lecuccoltunk, majd elindultunk gyalog Szulához aki egy elég forgalmas helyen egy hasonlóan komor és régi ház legfelső emeletén várt minket, lecsót főzött! Szula már nagyon várt minket de legfőképp Sunnyt aki kicsit hálátlanul nem örült annyira mint ahogy elvárták volna tőle, de ez betudható annak, hogy nagyon nehéz napja volt és a folytonos ki-becuccolás, fel-lemenetel különféle házakban majd végül itt, a lecsószagú előszobában kissé túl volt pörögve, hogy úgy istenigazából Szula nyakába ugorjon. 

Szulának nagyon helyes kis szobája van, bár még szeretne ezt-azt venni, hogy elpakolja a cuccait, könyveit, lemezeit stb. Megígértem neki, hogy majd elmegyünk együtt és ha már itt az autó, legalább haza tudjuk vinni a charity shopból vagy máshonnan szerzett bútorokat (persze csak ha befér az autómba). Végigkalauzolt minket a konyhán, nappalin, fürdőszobán, majd megettük a lecsót ami nagyon finom volt majd elsétáltunk a Holyrood parkba, ami öt percre van a lakástól. 

A Holyrood park drámai dombjai és sziklái alakítják Edinburgh felejthetetlen látképét, története és régészete pedig több ezer évet ölel fel. Arthur's seat a legmagasabb pontja (251 m), odáig azonban most nem mentünk fel, de Szula már volt olyan elvetemült, hogy hajnalban felsétált, hogy a napfelkeltét lefotózza. De innen látni egész Edinburgh-öt. A Szent Antal kápolna romjainál ültünk le és néztünk le a napsütésben lubickoló tóra és a kirándulókra. Ez a fantasztikus oázis a város középpontjában van, Szula pedig nagyon örült, hogy bármikor idesétálhat és egy szikla tövében bámészkodhat, csöndben, nyugiban, akár a laptopját is magával viheti és itt dolgozhat. Aisával alig bírtunk  lépést tartani vele, de Sunny nagyon élvezte a sétát.

Ezután visszamentünk hozzánk és megbeszéltük, hogy Szula aludjon nálunk ezen a két napon, az ő lakása mellett úgyis nehéz parkolni és innen mehetünk a programokra amit kitalált nekünk.

Másnap várost látogattunk, elmentünk néhány olyan helyre is ahol 2016-ban voltunk, amikor először jártunk itt még Tibivel. Sunny nem igazán élvezte a városi sétát, de muszáj volt megszoknia. Felmentünk a kastélyhoz, majd végigsétáltunk a Victoria streeten ahol rengeteg turista fotózkodott, hiszen állítólag ez az utca ihlette JK Rowlingot a híres Diagon Alley (Abszol út) leírásához. hallgattunk skót dudást, csodás templomokat, fel-le utcákat, lépcsőket másztunk meg, majd végül lepihentünk egy kicsit a vár alatti parkban, ahol a Ross fountain van. 

Számomra ez azért érdekes mert a kedvenc filmem egyik jelenete (Eurovision song contest, The fire saga) itt lett felvéve. Amíg a lányok leültek a fűbe, addig én mentem el kajára vadászni, de semmi olyasmit nem találtam amit a fűben ülve elfogyaszthatunk, és gluténmentes. Elindultunk hát visszafelé a parkolóhoz ahol az autót hagytuk, és közben belebotlottunk egy kis büfébe ahol főtt burgonyát mindenféle finomsággal megtöltenek, így gondoltuk, hogy elvisszük és majd a szállásunkon megesszük. Szula kint maradt Sunnyval, Aisával ketten mentünk be és rendeltünk a lánytól aki a pultnál volt, majd Aisa mondott valamit magyarul nekem, erre a lány megszólalt "jaj, ti is magyarok vagytok, akkor beszélhetünk magyarul". Tizenhat éve, még a szüleivel gyerekként költözött Skóciába, és mindig nagyon örül, ha magyar beszédet hall. Bár ahogy elmondta, az a rossz tapasztalata hogy nem szívesen szólalnak meg magyarul az emberek, ha magyar beszédet hallanak. Aisával behúztuk a nyakunkat mert néha sajnos mi is ezt csináljuk. Azt mondta, hogy sokszor jókat nevet milyenek is vagyunk mi magyarok, mert ha mégis szóba elegyednek vele, akkor rögtön arról kérdezik, mennyit keres, hol él, mennyit lakbért fizet. Hát ez van. Mi nem kérdeztünk ilyesmit, de örültünk, hogy ilyen kedves lánnyal akadtunk össze. Otthon aztán mindent megettünk, hogy majd kidurrantunk. Szulával elindultunk később valami asztalt és tükröt keríteni a szobájába, addig Aisa otthon maradt a kutyával. Mivel a legközelebbi bútor charitynél nem tudtunk rendesen leparkolni, Szula csak befutott, hogy megnézze a kínálatot, de nem talált semmi érdemlegeset, vagyis látott egy szép tükrös öltözködő asztalt de árat nem látott rajta. Az volt a baj, hogy ha mégis találunk valami bútort, hogy a csudába visszük fel a lakásába, ha csak  a következő utcában tudok leparkolni, ha ugyan van parkolóhely ráadásul a harmadik emeletre....brrr. Végül elmentünk a Range-be ami egy nagy áruház ahol mindenféle lakberendezéshez szükséges dolgot lehet kapni, legyen az bútor vagy dekoráció. Ott talált olcsó íróasztalt, amihez polc is van illetve egy szép tükröt, kinyitható széket. Ezek mind lapra szerelve voltak, de még így is nehéz volt bepakolni a kisautómba. De befért! Elvittük a lakásához majd az utca végétől egyenként becipeltük, feltuszakoltuk a lakásba a dobozokat. Nem mondom, hogy könnyedén szökkentem felfelé a lépcsőkön, de mit nekem három dupla emelet, amikor nemrég költöztem, ha!

Elhoztunk Szula Playstationjét és azzal játszottak este :P (a gyerekek) :D Ja azt elfelejtettem, hogy közben Szula rábeszélt, hogy maradjunk még egy napot, mert YOLO! YOLO, mondtam, oké de hol? Az Airbnb szállásadó sajnálattal írta, hogy másnapra már van foglalásuk, szóval csak egyetlen hely maradt, Szula lakása. Igazából nem volt probléma, mert megbeszélte a lakótársával, hogy odamegyünk és nem volt ellene kifogása. Egyedül a kutya miatt féltünk, hogy sokat ugat majd. Reggel aztán összepakoltunk, a két lány átment Szulához néhány dologgal és a kutyával, majd miután kijelentkeztem én is utánuk mentem az autóval. Kirándulni szerettünk volna, habár már nem volt olyan szép idő mint az előző napokban. Úgy döntöttünk, hogy fél óra autóútra lévő Roslin Glen Country parkba megyünk, ahol van patak, erdő és egy szép kápolna is. Sunny újra nagyon örült, hogy végre kedvére szaglászhat és ugrabugrálhat a patak kövein, vagy kavicsokat hozhat ki a partra, fadarabokat rágcsálhat stb. Aisa talált egy szép nagy botot, és mindenáron haza akarta hozni, mivel újhold van és Skócia és ez egy különleges bot... Nehéz volt lebeszélni róla. Volt egy időszak amikor folyton tele volt száraz rőzsével az ágy alatti része, mert varázspálcát akart faragni (faragott is megjegyzem, egész faragókészlete volt hozzá) aztán volt olyan amikor 2015-ben költöztünk és Tibi azon bosszankodott, hogy két nagy szatyornyi vécépapír gurigát kellett átköltöztetnie a másik házba, mert akkor épp ezt gyűjtötte, hogy majd készít belőle valamit :D A Chapelbe sajnos nem tudtunk bemenni, mert kutyával nem lehetett és egyébként is belépőjegyes volt. Kívülről lefotóztuk, majd megettük a szendvicseinket a domb tetőn, miközben bámultuk a távoli dombokat, hegyeket amelyek csúcsa a ködbe veszett. Olyan szerencsénk volt, hogy visszaérve Szula lakásához nagyon közel találtam szabad parkolóhelyet!

Délután segítettem összerakni Szula íróasztalát ami azért volt érdekes mert egyetlen szerszáma sem volt hozzá. Miután felkutattuk a lakás zegét-zugát hátha a tulajdonos otthagyott valamit (persze találtunk elemeket, villanykörtét, játékbabakocsit, kalapácsot, festéket, de csavarhúzót azt nem). Aztán eszébe jutott Szulának, hogy két éve karácsonykor vettem neki a gardencenterben egy túlélőkészletet amiben mindenféle furi dolog van, de főleg egy svájci kisbicska amin egy apró csillagcsavarhúzó is helyet kapott. Hát ezzel csavaroztam be az összes csavart, de már megszoktam mert én mindent... kisollóval és reszelővel is... :D 

Haggist vacsoráztam, ami a skótok egyik nemzeti étele. A Tania c. könyvemben már írtam róla de itt egy link ha valakit érdekel, miből készül ez az étel. Nekünk magyaroknak nem nagy durranás hiszen ha már ettél májas vagy véreshurkát akkor nem ér nagy meglepetés. 

Hogy ki-hol alszik nem volt egyszerű megoldani, mert hiába mondtam, hogy én a kanapén, de ők ellenkeztek, hogy én holnap vezetek, majd Szula mondta hogy a kanapén, de inkább nem, hanem a földön, majd Aisa mondta, hogy a földön, aztán én, aztán ők, végül tényleg Aisa aludt a földön, a kispárnákból törölközőkből és egyéb ruhadarabokból készített nyoszolyán. Én állítólag horkolok :D de szerencsére ezt én nem tudom, csak azok élvezhetik akik velem alszanak. Nem tehetek róla, úgy tűnik ez a korral jár. Tibi soha nem panaszkodott, bár néha ő is horkolt, úgyhogy szerintem csak nem hallotta. Anyukám is horkolt emlékszem ebben az időszakában, és nem lehetett egy szobában megmaradni szegénykém mellett. Vigyázállásban aludtam mert a kutya hol a lábam mellett a paplan alatt, hol a paplan fölött a lábamon de mindenképp szorosan hozzámtapadva aludt. Ez valami kínszenvedés volt, úgyhogy próbáltam kedvesen átterelni Aisát az éjszaka közepén az ágyra, önfeláldozóan inkább a földön szétvetett lábakkal kezekkel aludnék. Már már sikerült is de Aisa megszánt és visszakéredzkedett a földre... Kimerülten ébredtem :D

Reggel zuhogott az eső, így korán elindultunk. Szula lekísért bennünket az autóhoz és elbúcsúztunk. Azt mondta, hogy ez az első igazi eső mióta ideköltözött. 

A következő kilenc-tíz óra csak úgy repült. Tényleg nem volt semmi gond az úton. Persze délutánra már igencsak elfáradtam. Szerencsés vagyok ezzel a kisautóval mert elvitt-visszahozott bennünket épségben, minden gond nélkül, az úton felvette a versenyt a száguldó csodákkal, és úgy kellett visszafognom a lovakat sokszor mert ment volna 140-150 km/órával de csak 130 a megengedett. Napsütés fogadott minket itthon, és nem bántuk meg hogy megtoldottuk egy nappal a kiruccanást mert Szula szerint YOLO! de hétvégén legalább kipihenhetem magam. Ennyi dióhéjban :D

ebédidő egy pihenőben :D

Sunny imád "vöcsökölni" Ezt a szót még Tibivel találtuk ki mikor még az én kis Blackiem vittük ide-oda Tibi autójával, és pontosan ezt tette ő is :D

Fengsuizás és hírek a messzi Skóciából

 Aisával tegnap ablakot mostunk, ami azért volt furcsa mert egyáltalán nem terveztünk ilyesmit szombat délután, ráadásul hat óra konyhai munka után hazaérkezve. Tébláboltam a nappali és a konyha között, mire a lányom megkérdezte, mi bajom. Mondtam, hogy nem tudom, de nincs kedvem leülni a nappaliban. Inkább ülök a konyha asztal mellett, vagy a szobámban, de egyszerűen nem tudom megszokni, otthonosnak érezni a nappalit. Pedig nagy, és ablakok is vannak rajta, igaz nem az öbölt és az Upton fakoronáit látni rajtuk keresztül hanem a szemközti ház ablakait. Aisa felpattant és azonnal a Feng shuit kezdte emlegetni, majd elkezdett találgatni, mit hová kellene tenni, de igazából minden jó helyen van. Majd a szeme az ablakra tévedt. A széles ablak öt részből áll, három hosszabb (ezek zárt ablakok) illetve két kisebb felső ablak, amiket ki lehet nyitni. Furcsa, de hát ott van mellette az erkély ajtó, ha szellőztetni akarunk hát kinyitjuk. De az ablakok mocskosak kívülről, a folytonos forgalom és az, hogy soha nem arról az oldalról csapja az eső az ablakot, vékony, fekete koszréteggel vonta be az üvegeket. Eddig nem szenteltünk nagy figyelmet ennek, gondoltam, majd felhívok egy ablakmosót, aki három havonta lepucolja húsz fontért a belülről elérhetetlen ablakokat. Talán ezért, talán azért, mert laminált padló van és nem szőnyegpadló. Aisa nekiveselkedett, elhúzta a bútorokat, behozta a kislétrát az erkélyről és a felső, kisablakokon keresztül megpróbálta lepucolni az ablakokat. Az elérhetetlen részek miatt új tervet kellett kigondolni, ezért hoztam a gumivégű ablaktörlőt, majd hozzáragasztottam a hosszú kutyalabda dobóhoz, így elértük a karnyújtásnyitól messzebb lévő helyeket is. Elégedettek voltunk a végeredménnyel. A szalagfüggönyt elhúztuk, hogy reggel besüthessen a nap. És besütött…

Igen,  a napsütés mindig más megvilágításba helyezi a dolgokat :D 

Szula reklamált, hogy tegnap túl meleg volt Edinburghben. A napsütést ő is szereti, de csak akkor ha hideg van, vagy épp az első, tavaszi napsugarak melengetik az arcát. Az elmúlt hónap azzal telt számára, hogy nagyjából berendezkedjen és elkezdjen munkát keresni. Egyelőre nem sok sikerrel, de sokszor olyan sokat kell várni, hogy egy jelentkezésre válaszoljanak, de nem szabad feladni, ami nehéz egy ilyen helyzetben. Egyedül van, bár nem egyedül lakik. A lakás másik bérlője, egy kínai hölgy, elég furcsán viselkedik. A leghidegebb napokon elzárta a fűtést, az ő szobájában viszont elektromos radiátort tart. Az az érzésem, hogy nincs tisztában azzal, hogy az áramért is kell fizetni nemcsak a gázért. Mióta Szula odaköltözött mindent ő intéz, ahogy az elődje is tette, a lakótársnak fogalma sincs a számlákról és egyéb közüzemi dolgokról, csak átküldi az ő részét minden hónapban. Az étrendje is elég szegényes, banán, tej és néha valami furcsa hagymás lé, ami levesnek még a legjobb indulattal sem nevezhető. Múltkor Szula pörköltet készített, mire megkérdezte, hogy hol vette a szószt hozzá mert olyan jó illata van. Szula mondta, hogy maga készítette a szószt, és elsorolta a hozzávalókat. Április végén elköltözik és a helyét egy lengyel lány veszi át. Azt remélem, hogy összebarátkoznak majd és legalább lesz akivel esténként beszélgethet, vagy elmehet valahová.     

Néhány kép a Holyrood parkról, ami Szula lakásának szomszédságában van.

A kilátás :)

        

Kedden reggel indulunk Aisával és a kutyával meglátogatni őt, remélem minden simán megy majd. Nyolc órás vezetésnek nézek elébe :P

Hallie napról napra fedezi fel a világot maga körül, öt hónapos lesz április elején és olyan eleven, érdeklődő, mosolygós kislány.