Gyertyafény koncert

 Jaj, nagyon puccosak voltunk tegnap Szulával! Reménykedtünk, hogy nem egyedül leszünk akik így tisztelik meg a helyet és Vivaldi csodálatos szimfóniáit. Autóval mentünk a Torquay vonatállomásra, majd a Great Western Rail vonattal utaztunk Exeterig, ami nagyjából egy óra távolságra van. Picit meleg volt a vonaton, de mire nagyon kellemetlenné vált volna már meg is érkeztünk.  Habár még csak fél hét volt, de már éjszakai sötétség vette körül a kidőlt-bedőlt ódon sírkövekkel körülvett St.David’s Katedrális épületét. Én még soha nem voltam itt, de Szula néhány alkalommal e falak között középkori kardozott. Elég korán érkeztünk, előttünk csak néhányan voltak, majd pár perc múlva beléphettünk a katedrálisba. A várakozásainkat felülmúlta ami ott fogadott, az oltár környéke tele volt gyertyával, persze nem igazival hanem olyan gyertyákkal amelyek teljesen úgy néztek ki mint az igaziak. Fényük azonban ugyanolyan táncot jártak a falakon megvilágítva az angyalokat, az íves, magas ablakokat mint az igaziaké.   A millió gyertya közepén voltak elhelyezve a vonósnégyes székei és a kottatartók. Mi nagyjából középen ültünk a padokon ahol rendszerint a miséket hallgatják az emberek. Elől a gyertyák körül székek voltak (ezek voltak a drága helyek). Egyáltalán nem éreztük, hogy mi kevesebbet fizettünk a helyünkért hiszen az élmény szinte ugyanaz volt, kivéve, hogy ülve nem láthattuk a földön lévő gyertyákat. Egy kedves ismerőssel is találkoztunk amikor a sok bámészkodóhoz hasonlóan mi is előrementünk, hogy fotókat készítsünk. Szula nagyon rákészült az élményre, megmondom őszintén én is izgatott voltam, hiszen előzőleg még soha nem voltam klasszikus koncerten. Alig vártam, hogy meghalljam hogy szólnak a hangszerek ezen az akusztikus helyen ahol nincs szükség mikrofonra. A katedrális megtelt és hét órakor megjelent a négytagú zenekar. A zenekar vezetője minden évszak kezdete előtt elmesélte, miről fog szólni a mű, mi a cselekmény. Felcsendült az első hegedűszó, az első évszak a tavasz, majd a nyár, az ősz, végül a kedvencem, a tél. Úgy elrepült az egy óra, hogy észre sem vettük. Hatalmas vastapsot kapott a négy művész. Csodálatos élményben volt részünk, ugyan nem egy nagy koncertteremben hanem egy kisebb katedrálisban de amit odavarázsoltak számunkra, az örök élmény marad Szulának is nekem is. Alig másfél óra múlva már otthon is voltunk.

Hallie érkezése

Március tizenkilencedike volt a nap, amikor személy szerint én megtudtam, hogy nagymama leszek valamikor november környékén. Azóta sok idő telt el, számunkra sorsfordító napok, hónapok következtek, de végül elérkezett ez a nap is. Két nappal a kiírt időpont után Debi üzenetére ébredtem, hajnalban érkezett a kórházba, később Dan továbbította a híreket de sokat nem is kellett várni, mert délben megérkezett családunk új tagja, Hallie. Este hatkor bejelentkeztek egy közös messenger videóval, amihez Dan testvére, anyukája, Debi tesói és én csatlakoztunk. Végre a baba nevét is megtudtuk, mert Debiék megdönthetetlen titoktartással őrizték a nevet amit a kislányuk visel majd egy életen át. Hallie 3.40 kilóval jött a világra, a hosszát nem tudom sajnos de szerintem nagyjából ötven centi lehet. Rettenetesen örültem, hogy Debike természetes szüléssel, komplikációk nélkül vészelte át ezt a nagy napot. Este felajánlották, hogy bent maradhat a kórházban de inkább haza szeretett volna menni, mert ott sokat pihenni nem lehet, pláne egy közös szobában. Nyolc körül áthívott minket Szulával, illetve Dan anyukája, Helen is eljött és rácsodálkozhattunk végre erre az apró kis jövevényre. Találgattunk, kire hasonlít, később Debi képeket küldött Danről amikor újszülött volt, a hasonlóság egyértelmű volt, de persze láttuk a zöldes barna szemében Tibit is, végül megállapítottuk, hogy az álla Heyse a szeme Kána. Persze ez napról napra változik. Aisa szegény még személyesen nem láthatta Halliet, Szula már dajkálta tegnap amikor délután átugrottunk. Nagymama lettem, még nem éreztem át teljesen a súlyát ennek a dolognak, felfoghatatlan még hogy Debikém, az elsőszülött lányom anyuka lett. De nagyon jól csinálja, informált, ügyes és szerencsére egy-két hétig Dan is otthon lesz velük és segít. 

Képek :)

Néhány órásan

Anya kezében :)

Mama kezében (ordít :D)

Másnap, Debike babatakarójával 

Szula nénikéje dajkálja és csodák csodája, nem sír :)

Halloween 🎃

A tökök tök jók lettek, főleg Szula fektetett extra energiát hogy egy tökéletes mexikói tradicionális festett koponyát varázsoljon a tökfejre 🙂 

Bár egész nap übereztem de délután kitaláltuk hogy úgy megyünk kutyát sétáltatni hogy kifestjük magunkat. Szula vámpír lett én pedig Miguel a Coco című meséből ami a kedvencünk mert mindig sírunk rajta annyira lelket melengető az üzenete: Addig él valaki amíg emlékeznek  rá. Mexikóban komolyan veszik ezt a tradíciót, és minden évben mindenszentek napján feldíszítik a temetőket, a szeretteik fotója alatt gyertya ég, a halottaik kedvenc ételeiket viszik a temetőbe, táncolnak, énekelnek és életben tartják az őseik emlékét. (Nézzétek meg, érdemes) Tehát így mentünk az NCI toronyhoz, Tibi képe alá is tettünk díszeket és bár ott nem gyújthatunk gyertyát de egy apró elemes mécses világította meg a papírból készült díszt. 

Anya Deadpool-t táncol

A legviccesebbet el is felejtettem leírni az előző posztomban! Aisa kedvence a Deadpool. A szülinapja alkalmából két hétig gyakoroltam Deadpool táncát hogy meglepjem vele. Nem mondom hogy könnyű volt és persze nem lett tökéletes. Az első nap amikor hazajött a délutáni kutyasétáltatás adta a lehetőséget hogy megmutassam mit tanultam. Jókat nevettünk. Ezer éve, amikor még tincitáncis lány voltam könnyedén megtanultam ennél nehezebb koreográfiát is, de ezzel meggyűlt a bajom, mert könnyen tanulok de gyorsan felejtek 😂 és az izületeim sem olyan rugalmasak mint a múlt században, de Aisa annyira meglepődött, hogy ez minden csepp izzadtságot megért!

Idebiggyesztem hogy jót mulassatok ti is!

! 

Szula volt a tettestárs, Aisa meg csak azt kérdezgette, hogy milyen dalt?🤣

Kána Aisa rosszgyerek kismalac Julianna 21 éves

Ezzel a hosszú névvel még két éves korában tiszteltük meg és azóta is büszkén viseli. A születésnapra megrendelt parfüm természetesen még ma sem érkezett meg hiába egy neves angol cégtől rendeltük meg de azok voltak olyan kutyagumirágók, hogy a leghírhedtebb szállító céggel küldik a rendeléseket, az Evri alias Hermes nevű abszolút megbízhatatlan társasággal. A mai, harmadik levélváltásunk alkalmával úgy döntöttem hamarosan könyvet írok “levelek Evritől” címmel. Szóval ma elmentünk és megvettem a Boots-ban az áhított Prada Paradox Intense parfümöt, mert azért mégis...

A szülinapon elmentünk újra a China blue-ba ahol festegettünk néhány órát majd este együtt tortáztunk Debivel és Dannel. Átvehettük a két hete festett és immár kiégetett kerámiáinkat amelyek nagyon jól sikerültek. A torta kissé eklektikus volta jelenlegi lelkiállapotom tükrözi, de ez most nem rólam szól, persze. Azért finom volt. Aisa néhány napos ittléte kicsit feldobta a szürke hétköznapjaink. Szula, ha közvetve is de sok pozitív hírrel lett gazdagabb és persze ez nem Aisa itthonlétének a következménye, de jó érzés összekötni a jó dolgokat. 

Tegnap közösen tököt faragtunk, ami jó mulatság volt. Mi gyorsan túl voltunk rajta Aisával, Szula viszont miután kifaragta, még elkezdte festeni, de csak ma tudja befejezni mert nem száradt meg az alap festés. Mexikói tradicionális koponyát akar a tökre festeni. Kiváncsi leszek a végeredeményre.

Ma Szula a barátnőjével Exeterbe ment mi pedig megnéztünk néhány charity shop-ot, vettünk ezt-azt, majd beültünk egy apró étterembe a kedvenc utcámban és Jacket potato-t ettünk. Muszáj volt vennem valami puccos ruhát mert Szula ajándékba vett jegyet a Candlelight koncertre jövő hét szombatra, ahol Vivaldi, Négy évszak című műveit adják elő egy templomban. A templom egyébként ismerős volt Szulának, aztán kiderült, hogy ugyanaz ahová kardozni járt néhány hónapja. 

A szülinapi teknősöm kiégetve :)

Most pedig Süsü készült

Aisa sárkányt fest

Szula bagolyt (baglyot?)  (a Halloween-re való tekintettel véres itt ott)

Aisa és Poppy

Néhány hete meghalt Mangó, a nővérem14 éves Yorkshire Terrierje. Akkor azt mondta, soha többé nem lesz kutyájuk. :) Poppy, ez az apró Yorkshire Terrier néhány napja érkezett meg hozzájuk. Ennyit a fogadalmakról.

Ilyen apróságok…

 Tegnap este megnéztem a Capital című angol minisorozat mindhárom epizódját. Szeretem az ilyen  filmeket, egyszerű életek, sorsok, mindennapi események és mégsem. Egy londoni utca lakóinak életéről szólt, hatvan éve ott élő idős néni, pakisztáni boltos család, gazdag család, zimbabwei lány aki illegális munkával tartja el magát, lengyel építőmunkások stb. Nem mesélem el a történetet, kinek, hogyan alakult a sorsa, nem mindenkinek lett happy end ahogy az életben sem történik így.  Egyetlen momentumtól a végén azonban kicsordult a könnyem. A gazdag család, miután összeomlott a csillogó életük, arra kényszerültek, hogy eladják a házukat és kissé összébb húzva magukat új életet kezdjenek vidéken. Az utolsó képsor azt mutatja, hogy beülnek az autóba, egymásra néznek majd a férj elmosolyodik és elindul az autóval ki az utcából, a két költöztető autó követi őket.  Annyira szíven ütött ez a nézés, ez az elindulás, ez a “na, majd csak lesz valahogy!”, ez az egymásra utaltság a bajban és egymásra támaszkodás, ha az egyik elkeseredik akkor a másik pozitív jövőképet fest és fordítva. Amikor ez a két ember egymásra nézett és elindultak, akkor úgy éreztem, hogy én már soha nem fogom ezt érezni bárhogy is lesz ezután. Az akivel egymásra néztünk és támogattuk egymást ha kilátástalannak tűnt a jövő, nincs többé. És bármi is lesz ezután, soha, senki nem fogja pótolni ezt a veszteséget. 

Porcelán kék és társai

 Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól sikerül a születésnapom. Debi két hete szólt, hogy foglalt időpontot

a China Blue nevű kerámia festőműhelybe. Szuper! Mondtam bár nem voltam abban biztos, hogy ez nekem olyan jó szórakozás lesz. “Anya te szeretsz festeni meg rajzolni meg mindenféle kézzel készített dolgot csinálni” mondta Debi. Persze szeretek, de nem mindig van hozzá elég ihletem, kedvem stb. A festésbe pedig igazán béna vagyok. Valahogy nem áll rá a kezem az apró, finom munkára. Azért persze örömködtem, és gondoltam, majd eltelik az a két óra, utána majd hárman beülünk valahová, kajálunk, együtt leszünk és ez a lényeg. Ez a szülinap amúgy is kicsit keserédes, szomorkás számomra, és persze nem az ötvenhatos szám az ami elszomorít, hanem az, hogy harmincegy év óta ez az első születésnapom Tibi nélkül. Emlékszem tavaly - a kívánságomra - elmentünk a Drum Inn nevű étteremben ami a Cockingtonban van. Tibi is jött velünk, és bár nagyon nehéz volt az autóba/ból ki- és beültetni, majd át a kerekesszékbe, de megoldottuk. Ő már nincs velünk és nem ő lesz az első aki felköszönt korán reggel és az orrom alá dug valami új kütyüt - mert azt imádott venni - telefon, óra, tablet, olvasó, akármi. Aisa is az egyetemen van, Dan dolgozik estig, így csak hármasban ünneplünk. A szemem viszont tágra nyílt mikor beléptünk az óriási műhely ajtaján, ami egyben bolt és kávézó is. Nagyon professzionális, mindennel felszerelt műhely volt és hihetetlen mennyiségű kifesthető figura állt a rendelkezésünkre. A figurák alján lehetett látni az árat, ehhez hozzá kellett adni a kiégetés díját, azt kellett a végén kifizetni. Szula csak úgy röpdösött a polcok között, azt sem tudta, hogy sárkányt, tündért vagy valamilyen más mitikus figurát fessen ki. A kávézóból lehetett rendelni ki- mit szeret, kellemes zene szólt, és mindig jöttek új emberek, akik bögrét, mesefigurát, karácsonyi díszt vagy épp a Halloween-re készülve, valamilyen ijesztő lényt festettek ki. Szinte egy pillanat alatt elröpült az idő és a két és fél órából három lett mire elkészültünk mindhárman.

Mivel már a délután derekán jártunk, inkább rábeszéltem a lányokat, vegyünk valami kaját és menjünk haza, mert szegény Sunny régóta egyedül van, és ha lehet ne költsünk már sokat az ebédre. Beugrottunk a Morrisonsba és vettünk ebédnek valót. 

Bár egész nap arról beszéltem, hogy répatortát ennék, mivel a büfében láttam,hogy lehet kapni, mégsem vettem, mert nem akartam egyedül sütit enni, mivel se gluténmentes se cukormentes nem volt. Mondtam azért a két lánynak, hogy majd a Morrisonsba veszünk GF tortát és azt otthon megesszük, de annyira rohantunk, hogy elfeledkeztem róla, és csak a parkolóban jutott eszembe újra. Debi megjegyezte, hogy a répatorta úgyis olyan karácsony ízű. Hazafelé megálltunk Debiék házánál, mert azt mondta, hogy  a szülinapi kártyát meg valami apróságot hoz. Otthon aztán a nyakunkba ugrott a kutya, tettem vettem és gyorsan megcsináltam a kaját (vagyis megmelegítettem a grillcsirkét és krumplit sütöttem hozzá). Ebéd után viszont akkora meglepetés ért, mert Szula valahonnan a szobájából elővarázsolt egy répatortát! 

Kiderült, hogy előző nap, amikor azt mondta, átmegy Debihez, mert ott szokta nézegetni a munkákat (valahogy itthon nem tud erre fókuszálni, de bárhol máshol igen) akkor együtt készítették el a tortát és ma egész nap ahányszor megemlítettem a répatortát kiverte őket a víz, hogy nehogy vegyek magunknak egy boltit. De végül sikerült a tervük és a torta nagyon finom lett! Kaptam még egy klassz Skechers cipőt, mert a másikat már agyon nyúztam (Szulától és Aisától) Debikétől egy érdekes munkafüzetet amelyből ötleteket meríthetek a leendő munkámhoz, egy csinos farmeringet (mert megirigyeltem az övét). Szula néhány napja egy kőfestő készletet is vett, amikor a Range-ben voltunk. Így ez a szülinap igazán tele volt kreatív ötletekkel. A kifestett kerámiákat két hét múlva megkapjuk, vagyis mehetünk értük. Az a tervem, hogy ha Aisa hazajön, akkor majd őt is elvisszük, mert szegény kimaradt ebből a szórakozásból. Dan este csatlakozott hozzánk, így majdnem hét óra volt, mikor hazamentek Debivel. Szegény Debikém így az utolsó hónapban már nagyon fáradt, már sehogyan sem kényelmes, se ülni se állni se feküdni. Kíváncsi vagyok, hogy mikor dönt úgy a kisasszony, hogy bemutatkozik nekünk végre. Aisa jön haza 25-én és úgy néz ki, hogy itthon tölti a szülinapját.