Kikötők, körforgalmak, angyalok és könyvek

Tudom, mindennek oka van, azonban sokszor értelmetlennek tartom keresni azokat. Miértekre az életem öt százalékában találtam megfelelő választ, de lehet hogy még annyi sem volt. 

Kicsit mindenki egy csendes öbölbe ért az életében úgy érzem. Debike boldog és csodálatos anyuka, Szula végre munkát talált, elcsitultak körülötte a hullámok, Aisa visszatért az egyetemre, ahová annyira vágyott, még egy évig kiélvezheti az egyetemista életet. Nekem is vannak terveim amelyekért megküzdök, és természetesen jó érzés, hogy nyugisan éldegélek lassan már két hete a kutyával. Szóval, nem mondhatom, hogy a kutya se vár otthon.  Nagymama vagyok, az unokám megismer és ez jó érzés. Mégis irigykedem ha hasonló korú párokat látok az utcán, vagy egy kávézó teraszán üldögélve csendesen, vagy mint a múltkor, amikor elmentem Plymouth-ba a Candle light koncertre ahol Hanz Zimmer filmes betétdalait adta elő egy vonós négyes. 

Ott ültem a harmadik sorban, szemben egy óriási akváriummal -

mert a National Marine Aquarium volt a helyszín - mindenki mellett ült valaki, mellettem üres voltak mindkét oldalon a szék. Ettől olyan távol éreztem magam mindenkitől, úgy elszorult a szívem, hogy ha nem lett volna ott az az óriási akvárium tele csodálatos halakkal, rájákkal, cápákkal, akkor felálltam volna és hazamegyek. De persze hülyeség, mert én is hívhattam volna valakit magammal, de én már csak ilyen vagyok, szeretek egyedül menni ilyen helyekre és akkor nem kell senkihez alkalmazkodnom :D De ha Tibi még élne akkor ő ült volna ott mellettem, és tök mindegy hogy beszélgettünk volna, vagy csak bámészkodunk, de utána jól kibeszéltük volna az egészet, hogy tetszett-e vagy sem. 

Hazafelé - mint mindig - eltévedtem a körforgalmak sűrűjében, de aztán valahogy rátaláltam az autópályára, ahonnan rossz helyen jöttem le, ami még nem is lett volna baj, de az út teljesen le volt zárva előttem, így vissza kellett fordulnom és jó húsz perc autókázás után mentem le a megfelelő lehajtón. Utálok sötétben vezetni, hiába a szemüveg, utálom. De ezek a programok este vannak, és túl kényelmes vagyok ahhoz, hogy vezetés helyett vonatra vagy a buszra várjak. Végül persze hazaértem, végigkornyikáltam az utat a kedvenc koreai drámáim számaival. Jó négy órás az album amit összeraktam, szóval van bőven :D Novemberben Jazz estre megyek Plymouthba szóval rákészülök egy újabb eltévedős estére, de szeretnék elmenni. Szóval pont ezért szeretek egyedül menni, mert senkinek nem kell magyarázkodnom és elnézést kérnem, hogy elbénáztam a lehajtót... De persze ha Tibivel mentem volna, akkor ő vezetett volna, ez esetben viszont kizárt dolog lenne hogy koreai dalokat hallgassak. Nehéz beletörődni, hogy már így kell leélnem a hátralévő életem. 

Másnap véletlenül kilöttyent a kávém a régi Macbook laptopomra amit Balázstól és Marianntól kaptam öt-hat éve, azóta is azon íródnak a novellák, regények, blogbejegyzések. Néhány nap múlva észrevettem hogy nem működik néhány billentyű. Ajjaj, gondoltam, a kávé! Nosza lepattintottam a billentyűt mint Mekk Elek de se megjavítani se visszatenni nem tudtam. Akkor írtam Balázsnak, hogy ha van rá ideje, javítsa meg, neki biztos két perc alatt sikerül. Másnap el is vittem a melóba a  laptop táskában (mert ugyanott dolgozunk) Mariann hazavitte és másnap reggel odaintett, hogy itt van, vihetem, kész. Jaj de szuper! Megörültem és felkaptam a laptop táskát ami öt kilóval könnyebb volt mint vártam (a régi Macbook laptop elég nehéz volt). Kikerekedett a szemem amikor kinyitottam, mert egy MacBook Air laptop volt benne! Azt hittem leejtem meglepettségemben. Szóval kaptam tőlük egy felújított laptopot! Azt sem tudom, hogyan tudnám nekik ezt meghálálni, mióta itt élünk és összehozott velük a sorsunk annyi minden jót kaptunk tőlük, támogatást, segítséget, figyelmet ha kellett, jó barátságot. 

Október 14-én könyvbemutató lesz Budapesten, a Margaux Kávéházban délután ötkor. Ha valakinek kedve van, jöjjön el, hallgassa meg miket hordok össze, esetleg vegyen egy könyvet, amit szívesen dedikálok is. A részletek a linken, ha valakinek nincs Facebook profilja és nem tudja megnyitni, akkor írjon, és elküldöm a pontos címet és dátumot. Persze nagyon be vagyok tojva, soha nem beszéltem még egyetlen könyvemről sem, de remélem sok lesz az ismerős, talán előttük nem fogok annyira feszengeni. Másnap a születésnapom lesz :) szóval fogászatra megyek. Hova máshova?

Képek, 

Hallie a bölcsiben alkot :)

Halloweenre készülődve

Hallie és a gyönyörű anyukája

"Mi"

Debi készítette ezt a képet egy applikáció segítségével, torokszorítóan valósnak tűnik...

őszre hangolódva

A film forog tovább

Akármennyire is elképesztő és hihetetlen, de tegnap volt az első napja Hallienak a bölcsiben. Még alig látszik ki a fűből és már hátizsákkal fotózkodik korán reggel az indulás előtt, ismerkedik, játszik a többi nokedlival, alszik, eszik és várja az anyukáját, aki történetesen ugyanilyen zökkenőmentesen töltötte az első napját, igaz nem a bölcsiben hanem az óvodában. Beszoktatás? Ugyan már! Elköszönt tőlünk reggel és futott a gyerekekkel játszani. Nos, Hallie még nem fut, de már mászik, feláll és nem adok neki egy-két hónapot és járni is fog, hiszen kapaszkodik mindenki kezébe és teszi egyik lábát a másik után. 

Aisa jövő héten megy vissza az egyetemre. Három hónapig dolgozott a care home-ban, amivel lényegesen megkönnyítette a munkámat, hiszen előtte egyedül takarítottam a két szintes épületet. A munkája őt dicséri! Szerencsés vagyok hogy mind a három lányom igényes a környezete tisztaságára. Ilyenkor úgy érzem valamit azért jól csináltunk a múltban ha nem is voltunk tökéletes szülők. Tehát a dolgozó nő jövő csütörtökön busszal indul vissza, mert pénteken át akarja venni a kulcsot a szállásához, hogy újra hivatalosan is egyetemista legyen egy évig. Szombaton megyek utána autóval, viszem a cuccait. Remélem ez az egyetemi év jobb lesz mint az előző, kicsit feltöltődött lelkileg, fizikailag, anyagilag is, hiszen ki kell egészítenie az ez évi diákhitelt. 

menősködünk az új cuccainkban :D (van egy rajongónk is itt a jobb sarokban lent)

Szula végre elkezdhetett dolgozni, talán az utolsó előtti pillanatban kapott munkát, hiszen február óta a megtakarításából él, fizeti a lakbért, számlákat. Túl van jónéhány interjún, túl van jónéhány elutasításon. Egy olyan szociális munkásokat foglalkoztató charityben kapott munkát, ahol mozgássérült vagy mentális betegségekkel küzdő felnőtteknek segítenek a mindennapi életükben. Egy nála két évvel idősebb autista lánynak lesz a gondozója, jár vele úszni, elviszi a foglalkozásokra, főz neki vacsorát és néha ott is alszik. Két hétig megfigyelőként vesz részt a munkában, tréningeken, továbbképzéseken vesz részt, majd egyedül is elkezdhet dolgozni. Úgy érzem tetszeni fog neki, de még nagyon stresszel amiatt, hogy egyedül kell a feladatokat ellátnia egy, a szigorú napirendhez szokott ember mellett, akárha az anyukája lenne. De tudom, hogy menni fog neki. Tervezi, hogy elköltözik egy olcsóbb albérletbe, illetve minél távolabb a mostani lakótársától, aki mindenféle értelemben alkalmatlan arra, hogy emberekkel együtt éljen. 

Én a munkám mellett még überezek is délutánonként, ezt már hivatalosan is bejelentettem, így nem kapok támogatást többé, ami az utóbbi időben egyébként is nagyon kevéske volt. Így a két munka - mivel teljesen más tevékenység - nem olyan unalmas, mintha nyolc órában takarítanék, vagy vezetnék. Délután vagy hétvégén én döntöm el, hogy mikor és mennyi ideig dolgozom, milyen rendeléseket fogadok el. Ez a plusz pénz arra lesz jó, hogy félre tudok tenni valamennyit az "extra" dolgokra. Szépen, lassan összejön majd erre-arra a pénz. Az első dolog amire gyűjtök az a könyvem, ami októberben fog megjelenni  az otthoni könyvesboltok polcain, ugyan csak minimális példányszámmal de nekem még ez is nagy dolog lesz. Szép a borítója, gondosan van szerkesztve, tördelve. Könyvbemutató is lesz ha sikerül hazarepülnöm októberben. Ha jól sikerül, akkor tavasszal Olenka is mehet a Szófia Kiadóhoz.

Így néz ki majd a borító
Es ezen a linken lehet elérni a könyvet a Napkút Kiadó oldalán:

Ha a bálnák visszatérnek

Így zajlik az élet nálunk, pirig-pereg a film tovább... 

Tibi születésnapja

Tibi ma lett volna 55 éves ha megérte volna. Emlékezünk, hogyne emlékeznénk rá: szinte naponta beszélünk róla, itt van körülöttünk, velünk, láthatatlanul. Nehezen kezdődött a nap, nem terveztünk semmit, aztán Debiékkel mégis elmentünk a Babbacombe downhoz enni valamit, majd onnan lenézve a nyüzsgő tengerparti életre, kedvet kaptunk, hogy strandoljunk mi is. Egy óra múlva már a Meadfoot beachen mártóztam a tengerbe, évek óta először. Emlékszem öt vagy hat éve volt olyan meleg nyár, amikor nem éreztük hidegnek a tengert. Tibi is megmártózott ami nagy szó volt, mert ő tényleg csak akkor tette a lábát a vízbe, ha számára megfelelő hőmérsékletű volt. Emlékszem a Garmin óráját a víz alá tolta, hogy megmérje a hőmérsékletét - szerintem nem lehetett több 18 foknál, de az itt melegnek számít.

Dan hozta a paddle boardot, Debi az úszógumikat, és amíg ők hárman Aisával pancsikoltak a vízben mi jól szórakoztunk a parton Hallieval. Meggondolatlanul kicsúszott a számon, hogy én is paddle boardoznék, így muszáj volt betartani amit ígértem. Igaz a paddle boardon nem álltam fel, hanem térdeltem, de nem estem le, megtartottam az egyensúlyom függetlenül attól, hogy a tenger nem volt tükörsima, hanem azért voltak hullámok, ha nem is nagyok. 

Este elmentünk a Daddyhole plainre a toronyhoz és nagy csokor virágot tettünk Tibi fényképe alá. 

Szula pedig napközben a skóciai Fife-ban teljesített szolgálatot az ottani coastwach-nál. Nem kiabálom el, de úgy tűnik, hogy lesz munkája és ha sikerül akkor majd elmesélem azt is, hogy mit fog csinálni.

Beszéljenek a képek:

Debi kompozíciója :D

Szula rádiózik

Az év és a kanapé közepén...

 Telik az idő és mindahányszor eszembe jut, írni kellene a blogomba, valami mindig közbejön, vagy elmegy a kedvem az egésztől. A fejemben néhány mondatos blogbejegyzések keringnek, majd elvesznek valahol a ködben. Ideje updatelni a velünk történteket.

Elsőként Hallie-ról írnék aki egy csodálatosan huncut kis teremtés. Lassan betölti életének nyolcadik hónapját, elvarázsolva bennünket minden egyes alkalommal amikor látjuk. Debike fantasztikusan jó anyuka, Dan pedig szuper apuka. Mi, nagymamák igyekszünk mindent megtenni, hogy boldognak lássuk az első unokánk, a nénikék vagyis Szula és Aisa telefonja tele van a róla készült képekkel. És tényleg nagyon hasonlít Debikére, amikor ennyi idős volt :)

Aisa velem dolgozik a Care Home-ban szeptemberig, amikor újra elkezdi az egyetemet, amit már nagyon vár. Napi négy órát keményen takarít és becsületére legyen mondva, soha nem panaszkodik. Első fizetéséből már a bérleti díjhoz is hozzá tudott járulni, ami nagyon is jól jött mivel az autó a műszaki vizsgán nem ment át mert három gumi is durván el volt használódva, így négy új gumit kellett vennem, de nem is baj mert sokat járok vele, néha Edinburgh-be néha Norvich-ba, és jó ha biztonságos műszaki állapotban van. 

Szula állásinterjúkra jár, de még sajnos nem sikerült munkát találnia. Azonban kihasználja a nagyvárosi életet, színházba, moziba, múzeumba jár, nemrég volt Edinburghben science fesztivál, elment Richard Dawkins, illetve Chris Hadfield, a kanadai űrhajós előadására is. Elvállalt egy önkéntes munkát a Coastwatch West Fife csapatnál ahol nagyjából ugyanaz a dolga mint egykor Tibinek a National Coastwatch-nál a Daddyhole plain-en. Remélem hamarosan munkát is talál és talán azzal együtt jön néhány barát is az életébe, mert ezekre a programokra egyedül ment el, picit magányosan érzi magát. 

Én mostanában nem csinálok semmit... És nem mondom, hogy ez a semmit csinálás jó érzés, még csak nem is kényelmes, sőt! Rászoktam a koreai drámákra :D (Szula és Aisa tehet róla!) angol felirattal, eredeti nyelven nézem őket és nagyon szeretem a történeteket, amelyek nem bugyuta, lányregények, hanem nagyon is megcsavart, zűrös történetek, itt-ott szerelmi szálakkal összekötve. Már már ott tartok, hogy meg tudom különböztetni a kínai és a koreai nyelvet ha ázsiai embereket hallok az utcán beszélgetni.  

Azonban ez az ellustulás nem vezet sehova, hiába hallgatok esténként hangoskönyveket. Azt tervezem, hogy a munka mellett újra nekiállok überezni, hogy kiegészítsem a fizetésem, hogy félretehessek egy-egy hazautazásra, illetve...

A "Ha a bálnák visszatérnek" című memoárom (regénynek nem nevezném hiszen az elmúlt négy év szellemvasutazásának története, amelynek minden sora megtörtént) elküldtem néhány kiadónak Magyarországra. A Szófia kiadó felajánlott egy lehetőséget a könyv kiadására, szerzői finanszírozással. Első gondolatom az volt, nem akarok magánkiadást, a könyv nyomtatáshoz nekem is megvannak a forrásaim, én végre szeretnék igazi, publikált író lenni. Azonban ez a kiadó olyan lehetőségeket terem a könyv kiadásához mint amilyen az igazi, publikált könyveknek jár, viszonylag elérhető összegű szerzői finanszírozással. A szerkesztés, tördelés, a borítóterv kivitelezése, könyvbemutató az Írók Boltjában(!), a könyvfesztiválon való részvétel, online és bolti terjesztés (Libri, Líra stb.) Mindezekért nem előre kell fizetni, hanem amikor a kész könyv elkészül és a terjesztés elkezdődik. Nekem ez nagyon szimpatikus és remélem minden simán fog menni. Úgy tervezzük, hogy októberre kész lesz a könyv egy bemutatóra, de addig persze még sok minden fog történni. Egyébként is azt terveztem, hogy születésnapom alkalmából hazamegyek, akkor talán végre valóra válik egy álmom. Drukkoljatok, hogy sikerüljön! :)

Ha sikerül ezt a könyvet kiadatni, akkor jöhet a Sorscsapda és aztán Olenka...

Piknik Tibinél

 Egy éve pont ilyen napsütéses, szinte nyárias idő volt itt, Dél-Devonban. Szinte elképzelhetetlen, hogy valaki pont egy ilyen verőfényes, madárcsicsergős délután hagyja itt ezt a földi létet, vegye az utolsó lélegzetét. Egy év alatt annyi minden történt, hiányát azonban nem enyhítette az idő, naponta emlegetjük,  mit mondana, mit tenne bizonyos helyzetekben. Debiékkel ma piknikeztünk a Daddy Hole plainen, Tibi emlékhelyén. Megmutattuk Hallienak a nagypapáját, s ő érdeklődve tette rá a tenyerét a figyelőtorony kerítésén lévő acryl fotóra. Virágot ma nem csak mi vittünk, más is járt a toronynál. Debikétől különleges nyakláncot kaptam az alkalomra, vagyis a harminckettedik házasságtalan évfordulónkra rendelte, csak késve érkezett, így is nagyon megható emlék. Megosztom Szula videóját is amit az édesapjáról készített.

Az apró medál egy képet rejt

2008 augusztusában készült a balatonszemesi kikötőben

Emlékek a messengeren és egy kis húsvét

 Húsvétkor hazajött Szula néhány napra, én beszéltem rá, mert gondoltam, milyen már hogy szegényke egyedül tölti az ünnepet és se csokitojás, se sonka tormával, se anyasütije. Debiék viszont pénteken elutaztak Manchesterbe, Dan nagyszüleihez mert ők még nem találkoztak a dédunokájukkal. Azért megoldottuk, hogy legalább kétszer találkozzon Szula is Hallieval és volt süti meg sonka és csokitojás vadászat - ezt Dan rendezte náluk a kertben a három kislánynak: Debinek, Szulának és Aisának :D. Debike csokinyuszit hozott nekünk én pedig citromos sütit készítettem. Szula kissé nehéz szívvel indult vissza az üres lakásba, Edinburghbe kedden reggel, mivel a régi lakótársa épp kiköltözött az új pedig majd csak hétvégén fog beköltözni. De még aznap jött a hír, hogy kapott egy interjú lehetőséget a National Art Gallery-től a jövő héten! Igaz, hogy csak december végéig tart a munka de az is nagy dolog lenne kezdésnek. Aisa is ezerrel keres munkát, de egyelőre sehonnan nem kapott pozitív választ, pedig a szeptemberben kezdődő egyetemi évre gyűjt, hiszen a mostani, fél éves szünete miatt majdnem kétezer fonttal kevesebb diákhitelt fog kapni. Talán neki is szerencséje lesz hamarosan. 

Csokitojás gyűjtés Debiék kertjében

 

A mi nyuszink a legcukibb

 

Más.

Két napja a régi messenger beszélgetéseinket olvasom amit Tibivel folytattunk. Aisa említette, hogy olvasta a régi üzeneteiket és csak akkor döbbentem rá, hogy én nem is pörgettem vissza, pedig rengeteg képet osztottunk meg. Belevetettem magam és egészen 2019 júniusig vissza tudtam menni, sajnos azonban tovább nem tudtam menni. Talán csak az utolsó öt vagy hat évet tartja meg a rendszer? Igyekeztem a betegség éveit átpörgetni gyorsan bár azok az üzenetek sokszor sokkal mélyebbek és tartalmasabbak voltak mint az azt megelőző éveké. Ezt akkor írta Tibi amikor először került kórházban, akkor még nem tudtuk, hogy mi a baj de nagyon rosszul volt.

Az azt megelőző években pedig hatvan  százalékban arról beszéltünk, hogy mit ettünk, mit fogunk enni vagy mi legyen az ebéd :D Persze rengeteg sztorin jót nevettem, például amikor Tibi kétségbeesetten írt, például ilyesmit:

Ezekről a beszélgetésekről is lehetne könyvet írni, mert visszajöttek az emlékek a szituációk, a gondok és megoldások, az örömök vagy bánatok. Sajnálom, hogy tovább nem tudtam menni, jó lett volna még tovább olvasni az életünket…

Villámlátogatás

Borsóleves, kakaóscsiga. 

- Átjöttök enni? 

-Inkább ti gyertek át.

-Kutya jöhet?

-Igen.

A leves fele útközben kifolyt a dobozból a ruhámra. A kutya megérkezésünk első öt percében macskaszarba hempergett Debiék kertjében, de alaposan. Hazamentünk fürdeni.

A kakaós csiga azért finom lett.