Összecsomagoljuk az életünket

Az a jó hír hogy megkaptuk a lakást! Temérdek dolgom lesz a következő hetekben, iszonyatos mennyiségű holmit halmoztunk fel az elmúlt 10 évben. Rengeteg dolgot eladok a Facebook piacon nevetségesen olcsón, mert csak úgy veszik meg, de így legalább megszabadulok egy csomó felesleges holmitól. A kivizsgálás/ átvilágítás után kaptunk egy e-mailt a kivizsgáló cégtől hogy majd az ingatlan iroda értesít minket az eredményről. Fel is hívott az ingatlanos hölgy pedig már jócskán vége volt a munkaidejének, de a pár nap alatt olyan jóba lettünk, látta rajtam a lelkesedést és hogy nagyon izgultam hogy megfogjuk-e kapni, így nem várt másnapig hogy közölje a jó hírt. Pénteken elmegyünk újra megnézni illetve viszem a mérőszalagomat hogy tudjam mit hova tudok tenni illetve elférnek-e  a dolgaink, mitől kell még megszabadulnom. Úgy döntöttem majd csak február 20-a körül fogunk költözni ezért még van egy hónapom hogy össze csomagoljam újra az életünket.

Szulának szülinapja volt a hétvégén amit egy görög étteremben ünnepeltünk meg, ahol csak mi voltunk délután háromkor. Ez egy kicsit lehangoló volt hiába volt jó zene, és már már azon voltunk hogy mielőtt rendelünk felállunk és elmegyünk, de a tulajdonos feldíszítette az asztalt mert még előzőleg mondtam hogy a lányomnak lesz a születésnapja. Akkor már kínos lett volna felállni és elköszönni így inkább ott maradtunk, de nagyon finomakat ettünk. Hallienak ez volt az első parti amin részt vett és nagyon jó kislány volt.. Aztán elmentünk haza mert nagyon finom tortát sütöttem. 

Közben Szula beregisztrált egy oldalra ahol láthatja ki adja ki a szobáját Edinburgh-ban. Vagy elérhető-e olyan megosztott lakás amit többen vesznek ki, így a költségek is megoszlanak. Olyan jól sikerült a profilja hogy rögtön elkezdték bombázni ajánlatokkal. Végül mégis ő talált egy olyan lehetőséget ahol valaki maga helyett keresett egy lakót, mert ő hazaköltözik. A lakótársa egy kínai hölgy aki az egyetemen tanul. A lakás nagyon jó helyen van egy viktoriánus házban szinte a város közepén. Szula nagyon fellelkesedett, másnap este Messenger videón beszélgettek a lakótársaival és nagyon szimpatikusak voltak egymásnak. Persze a lakás nem olcsó, vagyis az ő része szinte annyi mint amennyit én fogok fizetni itt egy két szobás lakásért. Persze neki ebben a 800 fontban benne van a rezsi költség is. Szerencsére van még megtakarítása, amivel elkezdheti ott az életét és néhány hónapig nem kell aggódnia, de azonnal munkát fog keresni és remélem találni is fog, sőt biztos vagyok benne. Természetesen nem olyan egyszerű a bérlés mert ugyanúgy leellenőrzik őt is mint minket, de remélem nem lesz gond. Debi nagyon aranyos volt mert felajánlotta hogy Szulának is a garancia vállalója lesz, mint ahogy nekem is. Ez sokat számít itt, lehet hogy anélkül meg sem kaptuk volna a lakást. Ha minden sikerül neki is akkor nagyjából ugyanakkor fog költözni, vagyis elutazni Skóciába aztán majd mindent utána küldözgetünk szépen lassan. Hát ennyi dióhéjban.

.

Otthont keresünk 2.

Izgalmas és egyben nagyon fárasztó heteknek nézünk elébe. Hétfőn sikerült Aisával megnéznünk az előző posztomban említett lakást és mind a kettőnknek nagyon tetszett. Egy nagyon szimpatikus ingatlanos hölgy vezetett minket körbe. Egyébként a néhány méterre lévő ingatlanirodában ahol a lakást meghirdették, mindenki nagyon kedves. 

Az első emeleti lakásba amikor beléptünk, azonnal a tulajdonost pillantottuk meg, aki épp valamit festegetett a konyhában. Örültünk, hogy személyesen találkozhattunk a hatvan év körüli férfival, akinek remélem mi is szimpatikusak voltunk. Persze vannak problémák, mert sajnos egyáltalán nem tartozik parkolóhely a házhoz, de a tulaj elmondta, hogy amikor itt lakott, a nem messze lévő Cary park mellett tudott parkolni (tényleg csak három perc séta). Mi is sokat járunk arra, kutyát sétáltatni, de még ilyen szemmel nem néztem körül. Hazafelé arra vettem az irányt és valóban volt elegendő hely (persze hol itt, hol ott) ahol szabad parkolni. Kicsit hiányzik majd a saját kocsibeálló, de valamit valamiért. 

A lakás egyébként nagyon világos, tágas szobákkal, kis erkéllyel és egy kényelmes konyhával rendelkezik, ahová elfér egy kisebb asztal is, tehát nem kell a nappaliban ebédelni, esetleg csak nagyobb vendégség esetén. A konyhában sajnos csak egy mosógépnek van kialakítva hely, szóval azt is meg kell oldanom, hogy a szárítógépet összegyurmázzam a mosógéppel :P. Ez úgy fog működni, hogy megpróbálom eladni őket és venni egy mosó-szárítógépet. Aisa sikongatott örömében amikor meglátta, hogy a leendő vagy lehetséges szobájában mekkora beépített szekrény van. Meg is jegyeztem, hogy a fél ruhatára bele fog férni. Ezen jót nevetett az ingatlanos hölgy, de valóban… :D A másik szoba is elég tágas. A fürdőszoba is világos, mivel díszüveges ablak húzódik végig a zuhanyzó felöli falon. Egy nagyobb beépített szekrény van az előtérben, ahová csomó minden befér. A belső udvaron pedig zárható tárolóhelyisége van minden lakásnak, ahová ugyancsak bepakolhatunk ezt-azt. Az erkélyre talán két nagyobb növényt el tudok hozni a mostani kertünkből, a többit Debiéknek vagy Brigittának adom. Elfér még ott két kis kerti szék és esetleg egy kis asztal is. Sunny majd kimászkálhat bámészkodni. Szerencsénkre sütött a nap és lehetett látni, hogy milyen tájolású a ház. A nappali az erkély és Aisa leendő szobája keletre néz, a konyha és a leendő én szobám pedig nyugatra. 

Miután megnéztünk amit lehetett, bementünk az ingatlan irodába, hogy bejelentsük, szeretnénk kivenni a lakást. Egy ingatlan bevizsgáló cégtől kaptunk ezután meg minden információt és folyamatosan jönnek emailben a kitöltendő, feltöltendő nyomtatványok, amit természetesen online kell kitölteni. Igazolni, hogy mennyit keresek, hol éltem eddig, referencia a mostani tulajdonostól, a munkahelyemről, a befizetett számláimról, hogy jogom van-e itt élni, jogom van-e ingatlant bérelni (ezekről a kormány oldalára belépve lehet igazoló kódot kérni, a kódot elküldeni a cégnek akik látják, hogy “settled statusban” vagyunk, tehát minden jogunk meg van, akárha állampolgárok lennénk). Bankszámlakivonatokat a befizetett adókról, bérleti díjakról stb. Tíz éve, amikor ebbe a házba költöztünk még a negyede sem volt ezeknek a dolgoknak, megnézték ugyan, hogy van-e munkahelyünk és mennyit keresünk, majd az orrunk alá nyomták a bérleti szerződést és már költözhettünk is. Nem is beszélve arról a fárasztó napról, amikor ideköltöztünk Magyarországról, és leszállva a távolsági buszról, rohantunk az ingatlan irodába, hogy még zárás előtt aláírhassuk a bérleti szerződést és átvegyük a kulcsokat. Akkor Viki, a húgom és Tamás a partnere vállalt értünk garanciát, így volt lehetséges, hogy beköltözhettünk fél évre egy kis lakásba.

Milyen könnyű is volt akkor a három bőrönddel felmászni a társasházhoz azon a kétszáz lépcsőn, amin néhányszor utána Tibi lebucskázott, mert hajnalban ment dolgozni, és az nem volt kivilágítva. Akkor 450 font volt a lakás bérleti díja, most egy ugyanekkora lakásé 800-1000 font. 

Akkor is szerencsénk van (lesz) ezzel a napfényes lakással, mert ugyan nem parkolhatok a ház elé, de minden ott van a közelben és a lakás hangulata, még így üresen is nagyon jó volt. Ha sikerül kivennünk, akkor szerintem szeretni fogok itt élni.

Debikének is ki kellett töltenie a rá vonatkozó részt, mert ő vállal értünk garanciát. Aisa sem volt kivétel, függetlenül attól, hogy egyetemista. Holnap kell egy munkaszerződést kérnem mert azt még nem kaptam és azt is be kell mutatnom. Remélem igyekezni fognak, mert ez a bevizsgálás nagyjából egy hetet vesz igénybe, mindent amit kérnek ezen az időn belül fel kell tölteni. 

Befizettünk egy előleget is, így nem hirdetik tovább a lakást amíg a bevizsgálásunk folyik, szóval legalább nem kell attól tartanom, hogy valaki elhappolja az orrunk elől.

Közben arra gondolok, mikor lesz időm szortírozni a bútorok, ruhák, évek óta összegyűlt “majdjóleszvalamire” cuccok között. Feltettem néhány dolgot ide-oda, ruhákat, kabátokat, cipőket, de még hosszú a sor. El sem tudom képzelni hogy újra pakolnom kell, persze itt vannak a lányok, akik segítenek, de akkor is… 

A mostani tulajdonos azt kérte, legalább két héttel előtte jelezzem a kiköltözés dátumát, hogy a felújításra fel tudjon készülni. 

Hosszú még az út odáig, hogy nyugodtan hátradőljek a fotelban a Warbro Court első emeletén és azt mondjam, na végre, ezzel is megvagyunk. 

Szula is közben elkezdett szobát keresni Edinburgh-ban. Úgy döntött, ha munkát nem talál ilyen messziről, inkább arra fókuszál, hogy odaköltözik egy megosztott lakásba, ahol több fiatal él együtt, így eloszlik a bérleti díj költsége, és talán onnan kicsit könnyebb lesz munka után nézni. Azt mondta, így, hogy elköltözünk, neki is könnyebb lesz kilépni a komfortzónájából és végre rálépni arra az útra, amiről már régóta álmodozik. Elég sok online oldal foglalkozik szobák kiadásával, van aki lakótársat keres már egy meglévő bérleménybe, van aki szobát keres. Szula ma elkészítette a saját profilját, amivel jelentkezhet ezekre a lehetőségekre. Remélem szerencséje lesz. 

Otthont keresünk 1.

 Lassan tíz éve, hogy ebbe a három szintes házba költöztünk. Emlékszem, akkor is megosztottam veletek a  tapasztalatainkat, akkor is a legmegfelelőbbet kerestük, az orrunk elől vitték el a “szeretem” házakat, bosszankodtunk az ingatlan irodák lassúsága miatt, majd végül megállapodtunk itt, bár nem ez volt a legkedveltebb választásunk. Akkor még öten voltunk, persze. Ketten voltunk pénzkeresők a családban, a többiek még suliba jártak. Aisa még csak tizenegy éves volt, Szula tizenhat, Debike tizenkilenc. Megszerettem később ezt a fejjel lefelé házat, ami az Upton domb oldalára épült, ahonnan belátni az öböl egy részét és a madarak ott repülnek el a teraszajtónk magasságában. 

Sajnos viszont az utóbbi három évben drasztikusan megemelkedett a ház bérleti díja, valamint amikor megkértem a tulajdonost, hogy a nevemre állítsa ki a bérleti szerződést, mert muszáj volt a papírok intézéséhez, megemelte még száz fonttal a díjat. A bérleti díj majd’ nyolcvan százalékát elviszi a fizetésemnek, ráadásul nincs szükségünk ekkora házra többé. Debiék elköltöztek, Szula is azt tervezi, elindul nemsokára Edinburgh-ba, Aisa ugyan még júniusig egyetemen van, de utána hazajön és ketten maradunk azután és persze a kutyával, természetesen. 

Azonban már sokkal nehezebb lakást bérelni, olcsóbbat, de azért legalább két szobásat, aminek persze nem a szemeteskonténerekre néz az ablaka az öböl és a távoli dombok helyett. (Szóval még válogatok is, nahát!) 

Egyelőre hátrányaim száma elnyomja az előnyeim vagyis csupán három hónapja van munkahelyem, kevéske támogatást kapok az államtól, egyedül keresek (keveset) és nem vagyok fiatal, ráadásul van egy kutyám. Azonban mindig rendesen fizettük a bérleti díjat, tartozásom nincs semmilyen közüzem felé, a mostani tulajdonostól is csak pozitív referenciát kaphatnak az ingatlanirodák. Már több mint két hónapja nézzük a hirdetéseket, küldjük az érdeklődéseket email-ben az ingatlan irodáknak, akik persze azonnal egy kitöltendő nyomtatványt küldenek amiből kiderül, hogy nem mi vagyunk a legideálisabb jelöltek, és még csak esélyünk sincs megnézni azt a kevéske ingatlant amiről úgy gondoljuk talán megközelíti az elképzeléseinket. Elég soványka a választék pedig nem csak itt, Torquay-ban hanem a szomszédos Paigntonban, Newton Abbotban is keresgélünk. 

Őszintén szólva mostanában Paignton jobban tetszik mint Torquay, mert sokkal nyugisabb, ritkábban tűnnek fel a kék villogók a rendőrautók tetején, kevesebb a drogos, hangoskodó, kötekedő ember, akiknek a száma sajnos az utóbbi néhány évben igencsak megnövekedett itt Torquayban. Persze, azért itt is vannak nyugisabb, csöndesebb, igényesebb helyek. Ahol Debiék élnek például, és a StMarychurch városrész, ahol a kedvenc utcám, a Fore street is van. Az ingatlan irodák nem nagyon törik magukat, hogy a bérlők után fussanak, egyszerűen kiválasztják a legideálisabb dolgozó párt akinek nincs gyereke, kutyája, tartozása stb. Ráadásul nem könnyű olcsóbb albérletet találni, néha rájövök, hogy az ezer fontos bérleti díj amit most fizetünk, nem is olyan sok ezért a nagy házért. Az álmom egy nagyobb konyha, és persze kultúrált környezet, egy közeli park, vagy tengerpart. 

Sokat számít, hogy itt élünk tizenkét éve, ráadásul über futárkodtam egy ideig, így ha meglátok egy utcanevet, a térképet megnézve pontosan tudom, milyen a környék, érdemes lenne-e odaköltözni. Nos, eddig csak egy ingatlant sikerült megnézni és őszintén szólva már eleve azzal a gondolattal indultunk útnak, hogy messze van, de Brixham mindig is a szívünk csücske volt Tibivel, sajnos azonban tíz mérföldre van a mostani lakóhelyünktől, a munkahelyemtől. Aisának is nehéz lenne onnan közlekedni, ha munkát találna. De azért kíváncsi voltam rá. Nem volt nagy szám sajnos és ehhez képest nem volt nagy különbség a mostani bérleti díjhoz képest. Az utca neve viszont nagyon tetszett, Alma road. 

A következő lakás amit talán sikerül megnéznünk nagyon jó helyen van. A mostani háztól nagyjából öt percre, ahol közel vannak Debiék, a park, a Babbacombe tengerpartja a boltok, a kedvenc utcám, szóval minden. Egy első emeleti lakásról van szó, ami méreteiben is megfelelő lenne (hiszen annyi cuccunk van, amit azt sem tudom hová fogunk tenni) A parkolást még nem tudom hol lehet megoldani,  a tulajdonos viszont egy kistestű állatot engedélyezett ha van biztosítása. Ma bementem az ingatlan irodába, miután két napja már elküldtem az adatainkat. Még egyáltalán nem biztos, hogy ha megnézzük szeretni fogjuk, és az sem biztos, hogy valaki nem foglalja le az orrunk elől a lakást, de hátha szerencsénk lesz. Ha nem, akkor keresünk tovább. Nem mondom, hogy könnyű fába vágom a fejszém, mert a költözés soha nem volt egyszerű és az évek során annyi kacatot felhalmoztunk, hogy csak győzzek majd tőlük megszabadulni, de muszáj lesz. Drukkoljatok, hogy rövid időn belül sikerüljön valamit találni.

Itt vannak a képek a Warbro road-i lakásról amit szeretnénk megnézni. Ez egyébként 825 font ami 175 fonttal kevesebb mint a mostani bérleti díj. Nem mondom, hogy óriási a különbség de hosszú távon talán megéri, hiszen egy kisebb lakásnak kevesebb is a rezsiköltsége remélhetőleg.

Természetesen bútorozatlanul kell elképzelni a szobákat, de a konyha mérete ideális, illetve elég világos a lakás. Van egy kis erkély is, csinos kis fürdőszoba illetve az egyik szobába óriási beépített szekrény van (ennek Aisa nagyon örült) A lakás egyébként 84 négyszetméteres ami egy itteni, kétszobás lakáshoz képest elég nagy. Sokszor csodálkozom, hogy két szobás lakást hirdetnek és mindössze harminc-negyven négyzetméteres területre passzíroznak be két szobát és egy nappalit (itt a külön veszik a nappalit a szobáktól, tehát egy kétszobás lakás az három szobás a nappalival együtt). A laminált padló itt valóságos ritkaság. Imádják olcsó, szürke padlószőnyeggel bevonni az egész lakást (néha még a fürdőszobát is! Komolyan!) így a laminált, könnyen tisztítható padló amire olyan szőnyeget teszel amilyet szeretnél nagy kincs. Az, hogy nem elektromos fűtés van a szobákban, valóságos kánaán :D illetve, hogy a fűtőtestek az ablakok alatt vannak! :)

2024 utolsó éjszakája

Délután elvittem a kutyát a Daddyhole Plainre ahol Tibi van.  Út közben egy dalt írtam olyan csehtamásos stílusban.  A dallama a fejemben van, de csak a szövegét tudom leírni nektek:

Itt hagylak ebben az évben,

Itt maradsz, nem jössz tovább.

Itt ragadtál huszonnégyben,

Csak emléked kísér tovább.

Lépteid többé nem hallom,

Hangod elvitte a szél,

Nem lépsz be többé az ajtón,

'S rólad egy fotó  mesél.

Álmomban visszatérsz egyszer,

Kérdésed nem lep meg, talán:

Miért hagytalak huszonnégyben,

'S én miért mehettem tovább?

Addig énekelte Cseh Tamás ezt a sohasem hallott dalt a fejemben, amíg a toronyhoz értem. Sajnálom, hogy nem tudok gitározni. Most nem virágot vittem hanem egy konyakos meggyes bonbont akasztottam Tibi fotója mellé. Ez volt a kedvence. 

Ezután persze csak vidám dolgok történtek. Esküszöm, nem emlékszem mikor volt ilyen jó a szilveszterem, pedig csak hárman voltunk a lányokkal. Debike, Dan és Hallie otthon voltak, náluk most csendesebben telt az utolsó napja az évnek. Délelőtt készítettem egy csomó zserbó golyót és átvittem a felét, hogy legalább a kulináris élmény meglegyen ha már csendesebben telik az estéjük.

Mi a lányokkal megbeszéltük, hogy bulizunk, a dresscode a nyolcvanas évek divatja lesz. Néhány charity boltot is meglátogattunk, találtam is felsőt és szélesebb övet, ami tényleg a nyolcvanas évekre emlékeztetett. Egész délután készülődtünk. Amit már nagyon régen nem tettem, feltupíroztam a hajam. Most igazán nem bántam, hogy már két hónapja nem voltam fodrásznál így a hajam nem a megszokott rövidségű. Egy flakon hajlakk segített megtartani a formáját egy ideig. Szula már napokkal ezelőtt hat órás összeállítást készített a spotify csatornáján. Volt abban minden, nem csak nyolcvanas évek, Tibi kedvencei, az én kedvenceim és a lányoké, abszolút vegyes zöldség.  A szobát a lányok feldíszítették saját készítésű, színes papírlánccal. Végig énekeltünk, táncoltunk egészen éjfélig és természetesen rengeteg fotót készítettünk. Sunny először aggódva leste ahogy készülődünk, mert ezután általában elmentünk otthonról, de olyan boldogan forgolódott körülöttünk amikor rájött, hogy itthon maradunk. A hangos zene miatt nem hallhatta az esetleges tüzijátékokat sem, ami miatt stresszelt volna, de szerencsére nem is volt sok mert fújt a szél és esett az eső, az emberek inkább bent maradtak.  Éjfélkor Debiék felhívtak, hogy Hallieval boldog új évet kívánjanak. Megnéztük a közvetítést a londoni tüzijátékról, majd egy órakor lefeküdtünk aludni. Nekem másnap nyolcra dolgozni kellett mennem. 

Hallie pedig kezd belenőni a pulcsijába :)