Erzsi

 Itt volt az életemben lassan harminc éve, minden fontos eseményen körülöttünk, a család, a gyerekek körül. Leült a földre, nem keresett kényelmes ülőhelyet soha. “Jó itt nekem! Csak ti üljetek le, elvagyok itt!” Felpattant ha segítség kellett, akár a konyhában, akár a gyerekeknél, szó nélkül segített a kezem alá, törölt piszkos kis gyerekmancsokat, mosogatott, hozott még egy tányért. Tibi apukáját nálunk is csak apátoknak hívta, akár hozzám beszélt akár Tibihez. Ettől az “apátok”-tól csak még jobban családtagnak éreztem magam ebben a kis vegyes közösségben. Tibit teljes mértékben a fiának tekintette, segítette, vele érzett, velünk együtt sírt mikor elment. Én is úgy éreztem picit az anyukám ez a kedves kis apró asszony, az óriás szemüvegével, inas, dolgos kezével, a hatalmas, befogadó szívével. Tibi betegsége alatt sokszor hívott, írt, posztjaim alatt mindig volt egy nagy szív emoji az ő nevében. A lényeg az, hogy mindannyiunk életében jelen volt a háttérben, támogatva bennünket bármi is történt az életünkben.  Amikor Tibi apukája beteg lett, ez az apró asszony fizikai erejét meghaladva ápolta Pistát az utolsó lélegzetvételéig. Sokszor gondoltam erre amikor Tibit ápoltam és megfogadtam hogy én is az utolsó lélegzetéig ott leszek mellette, mert ha Erzsiben ekkora lelkierő volt akkor bennem is kell hogy legyen! Sajnálom hogy ezt nem mondtam el neki. Jó lenne mindig mindent elmondani azoknak akik részesei az életünknek, szeretjük őket. 

Az én filmemben Erzsi volt a legjobb mellékszereplő, aki pontosan a visszafogottságával, segítő de a háttérben maradó szuper erejével tűnt ki a többi mellékszereplő közül. 

Az én mozimban neki jutna a legjobb mellékszereplőnek járó Oskar díj. Jó utat Erzsikém! Legyen Neked könnyű a föld!