Hétfőn minden sokkal bonyolultabb

 Eleve már stresszeltem, hogy Tibivel a Newton Abbot Hospitalban volt időpontunk a neurológusnál. A reggeli után viszont lemerült az áram. Ez néhány hete még nem lett volna nagy probléma, mert kirohantam volna és bedugtam volna az elektromos kulcsot a villanyórába, hogy addig is amíg feltöltöm a közeli postán, a készenléti tartalékot használjuk. De mivel néhány hete több órás munkával kicserélték "smart meterre" a villanyóránkat, ami alapból annyit jelentene, hogy online feltölthetjük a villanyt és a gázt illetve normális esetben kaptunk volna egy benti monitort, amelyen folyamatosan követhető, mennyi van még az órában, nem kell folyton kirohangászni, hogy megnézzük. Azonban nálunk miért is menne minden úgy mint a karikacsapás? Monitort nem kaptunk mert valami gond volt, sejtem, hogy a pincehelyiségből nem tudta volna közvetíteni a lakásban lévő monitorra az adatokat mert ott soha nincs térerő. Tehát nincs monitor, de az applikáción fel tudom online tölteni a villanyt és a gázt, de az csak néhány óra múlva kerül az órába. Ha véletlenül teljesen lemerül az áram akkor manuálisan kell beütni egy 19 jegyű kódot és megnyomni kétszer az A majd kétszer a B gombot vagy fordítva. A számok manuális beütése kész őrület mert annyiszor kell megnyomni a gombot amennyi a szám összege. Ha nem sikerül kezdhetem először. Engem ez emlékeztetett a régi telefonokra, amikor végre feltekerted a hét számjegyet (a Budapesti számok esetében) majd a hetediket elrontottad, akkor kezdhetted előlről. Így volt most is. A lépcsőlift folyamatosan pittyeget, jelezve, hogy nincs kapcsolata a töltőállomásával (ettől eleve kiver a víz tíz perc múltán). Miután megpróbáltam kétszer beütni a kódot és még mindig nem sikerült áramot varázsolnom a lakásba, felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol automata kérdésekre kellett válaszolni, és persze sehová sem lyukadtunk ki, kezdtem előlről. Végül egy fél órás várakozás után sikerült egy élő emberrel beszélnem. Közben Tibit felöltöztettem mert indultunk volna a kórházi időpontra. Az operátor javasolta, menjek ki az automatához, de ahogy odaértem megszakadt a vonal, mert olyan mint egy betonbunker, se térerő se wifi semmi. Azért rendes volt, mert visszahívott mindahányszor megszakadt a vonal. Végül feladtam és elrohantunk Newton Abbotba Tibivel. Gondoltam majd utána újra megpróbálom.

A neurológus egy litván hölgy, nagyon kedves, de őszíntén szólva nem tudott semmivel meglepni bennünket. A fél tizenkettes időpont helyett negyed egykor mosolyogva bocsátott be minket a szobájába. Megkérdezte, hogy van Tibi,  mikor megyünk újra onkológushoz, vagy voltunk-e olyan vizsgálaton ahol az apróbb rohamokat is tudják mérni. Nem voltunk. Olyan papírmasé kívánságokkal bocsátott el minket, mint hogy "tartsunk ki" "harcolj Tibor tovább" és hogy tudja milyen nehéz időket élünk most meg. Ezekkel a jókívánságokkal és erősítő tanácsokkal a zsebünkben már teljesen máshogy láttuk a világot, még a nap is kisütött és láttuk a fényt az alagút végén. Ő viszont kipipálhatta Kána Tibi nevét a naptárjában, vizsgálat letudva.

Hazafelé felvettem Dant és megkértem, hogy próbálja megnézni mi a gond a smart villanyóránkkal. Az elektromos művek által küldött sms-ben lévő instrukciókat beütötte és egy perc múlva volt áram a lakásban.

Aisa szemébe visszatért a fény az ágyon fekve a kutyával. Arra panaszkodott, hogy wifi nélkül kellett túlélnie két órát miközben pittyegett a lépcsőlift az agyában és a vécében sem volt világítás. Azon tűnődtem, hogy én hülyülök, vagy Dannek van arany keze, mert ugyanezeket a gombokat megnyomkodva nem tudtam eredményre jutni néhány órával azelőtt, de lehet hogy nem ugyanabban a sorrendben nyomkodtam a gombokat... ki tudja? 

Gyors vásárlás és ebéd főzés után már csak mérhetetlen fáradtságot éreztem úgy fizikailag mint szellemileg. Tibi a napi fánk adagja után kényelmesen felemelhette az elektromos fotel lábrészét és természetesen használható kezét ökölbe szorítva elkezdett harcolni a rák ellen, mert az orvos ezt a lelkére kötötte. 

Most így visszaolvasva nem vagyok abban biztos, hogy teljesen érthetően írtam le mindent, de a fejemben még mindig káosz van. Így jár akinek beszűkül a világa az otthon - bolt - kórház háromszögbe. A problémamegoldó képességem a minimálisra csökkent az utóbbi időben. De nézzétek milyen jó kis képet találtam magunkról 1994-ből. Én 26 Tibi 24 éves volt. Alsóörsre jött le utánunk, ahol anyuval és Vikivel nyaraltunk. Meglepett, hogy utánam jött. Elmentünk Füredre és kölcsönöztünk egy buggy-t, azzal tekeregtünk mindenhová. Jól néztünk ki, nem?  De jó is volt.