Szabadságon vagyunk. A változatosság kedvéért nem megyünk sehova, vagyis megyünk csak ilyen napi szinten kirándulunk, hol ide hol oda. Néhány napja Totnesben a Dart folyó mentén sétáltunk fel egészen a Sharpham Farmig ahol aztán jól belakmároztunk. Szula morgolódott, hogy már megint csak fák meg erdő meg víz, de aztán valahogy megbékélt mégis, csak kérte, hogy egyszer menjünk már a városba is. Felmásztam egy összehengergetett szénakazalra, Sunny utánam ugrott, a lányok meg mentek minél messzebb, mert anya ciki... De hát ötvenkettő az ötvenkettő, na.
Tegnap fogalmunk se volt hova menjünk de végül kikötöttünk Dartmoorba egy szép helyen, ahol a Teign folyó ered és egy nagy sétát tettünk a még alig patak körül. A néhol csak folydogáló néhol zubogó patak vize olyan mint a tea amiben sokáig hagytuk a filtert. Sötét bordó. Van ahol fürödtek is a tizenöt fokos vízben. Sunny nagyon élvezte, fel alá rohangászott, mert imád a bokáig érő vízben pancsolni. Tibi hol elől, hol hátul ment, fotózott leginkább, Szula és Aisa a végén én középen. Aisa hátizsákjából fonal lógott ki és végig horgolta a sétát. Néha a kezembe nyomta a horgolótűt, hogy tartsam amíg felgombolyítja a fonalat, én meg a nyaktörő utakon azon törtem a fejem, ha megkérdezik a lánytól egyszer, miért van anyukádnak csak fél szeme, akkor azt válaszolja majd, hogy azért mert beleállt a horgolótű miközben a sziklákon mászott fel az erdőben.
Azért túléltem.
A munkát magam mögött hagytam egy időre, de azért bemegyek jövő héten egyszer egyszer besegíteni. Elsősorban azért, hogy segítsek mert olykor csak hárman lesznek szemben az öt fős délelőtti személyzettel, másodsorban pedig a pénz miatt. A főnökkel beszéltem, hogy jó lenne néhány plusz óra hetente mert a másodállást abbahagytam decemberben és most a járvány miatt Tibi sem tud túlórázni a Stagecoach-nál. Rendes volt a főnök, mert megígérte, hogy segít, csak ne dolgozzam magam betegre. Hát mit mondjak, nem tesz jót a térdemnek a sok rohangászás és szeptemberig még ki kell húzni a kinyitható ágyon, ahol hol jól alszom, hol nem. Most azért megpróbálok picit pihenni.
Úgy tűnik hamarosan megkapom a Care Certificate-et és egyáltalán nem vagyok magamra büszke, mert azon kívül, hogy bepötyögtem a válaszokat az online dokumentumba a megfelelő rubrikába, nulla a szellemi befektetésem az egészhez. Mariann segített összehozni közel egy év alatt a tizenöt modulból álló tesztsorozatot. Nélküle semmire sem jutottam volna. Sütök is neki valamit, de az is lehet, hogy megajándékozom az egyik könyvemmel. Azt nem tudom, hogy az utóbbinak mennyire fog örülni, mert hiába a sok pozitív visszajelzés és jó kritika, valahogy vele nem beszéltem erről a dologról túl sokat. Picit frusztrálva vagyok ha erről van szó, mert tudom, hogy ő sokkal okosabb is nálam meg kreatívabb. Mondjuk legalább őszinte kritikát kapnék ha elolvasná. A Sorscsapdát egyébként Tibi is elolvasta. Ő a második akinek nem szívesen mutattam meg, mert tudtam, hogy milyen könyveket szeret és attól rettegtem, hogy nem fogja élvezni, és talál benne egy csomó hibát. Meglepetésemre két nap alatt elolvasta és meg is beszéltük a történetet utána (tehát tényleg elolvasta). És azóta is azt emlegeti, hogy letehetetlen (így, ennyi "e"-vel). Szóval büszke vagyok. Talán tényleg valami jó került ki a kezem közül. Persze hiába van fent az Amazonon is, próbálom a marketinget is nyomni a FB-on, nincs igazán eredménye. Talán, ha elmennék a szeptemberi ünnepi könyvhétre... De még nem derült ki, hogy meg lesz-e tartva vagy sem.
Debiék három napig York-ban voltak, és meglátogatták Manchester-ben Dan nagyszüleit, és nagyon jól érezték magukat. Szula megkapta a Koreai Egyetemtől az eredményeit és 1OO-ból 98 százalékos lett!
Az új regénnyel lassan haladok, pedig jó lesz!
Megyek rakott káposztát főzni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése