Ápolói multam ugyan nincs sok, de sok kisöregtől hallottam, hogy szeretnek velem diskurálni. Független attól, hogy bár lassan, de fejlődök, még mindig pocsék az angolom. Van az egyik szobában egy bácsi. Rééémes stílusa van és egyre rosszabb. Engem csak egyszer húzott föl annyira, hogy kimentem a szobából ahelyett, hogy megmostam volna a hátát. Úgy húzza az időt, hogy hiába próbálsz kedves lenni, egyszerűen sikítani szeretnél egy idő után, mikor még mindig az ágy szélén ül, oxigénkatéter az orrában, egyik kezében egy pohár víz (öt perce kérte és még nem ivott belőle egy kortyot sem) másik kezével a mellkasát fogja, hogy neki biztos infarktusa van, mert úgy szorít a melle. Te meg állsz kinyújtott kézzel, hogy segíts felállni és besegíteni a fürdőszobába, és tudod, hogy a következő páciens már türelmetlenül vár, mert mindenki első akar lenni a reggeli mosdatásnál, felöltözésnél. Ő meg csak elmélázik azon, mit is akart és mutatja a szőnyegen a katétercsövet, ami mint egy kígyó tekergőzik erre arra, hogy gabalyítsd ki, mert a múltkor is ebben esett el. És még mindig mosolyogsz, és kedvesen ösztökéled, hogy álljon már fel. Na, ezért szoktam őt az utolsónak hagyni, mert ez csak az én időmből vesz el, nem máséból. Persze már alig van egy két ember aki hajlandó bemenni a szobájába és segíteni a reggeli rutinban, mert néha nagyon bántóan beszél és nem mindenki reagál megfelelően (szerintem). Azért néha jókat szoktunk röhögni, mert ő folyton kijavít én meg ráteszek egy lapáttal, hogy észrevegye magát.
Tegnap azt mondta, olyan vagyok mint egy óvónéni, és tudok e valami mesét. Mondtam, persze és felelőtlenül belekezdtem a három kismalac és a farkas meséjébe. Amit nem tudtam elmagyarázni azt mutattam (például nem jutott eszembe, hogy mondják angolul, hogy elfújta... (a farkas a házat) és azt megmutattam. (nem szólt közbe). Egyre kínosabban éreztem magam, mert nem akartam összecsapni a sztorit, végül elmeséltem az egészet. Észre sem vettem, hogy összemixeltem egy másik kismalacos mesével és folytattam egészen a forróvizet a kopaszra! felkiáltásig. Ő meg csak nézett rám óriási szemekkel és tátott szájjal.
- Na - mondom - milyen volt?
- Brilliant! - válaszolt, mindenféle szarkazmust mellőzve.
Mindig sejtettem, hogy jó mesélő vagyok :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése