2020. február 22., szombat

Most mi van ezzel a koronavírussal?

Én már nem tudom, kinek higgyek? Mennyire veszélyes ez a vírus? Kik kapják meg, milyen gyorsan terjed? Ha valaki elkapja, az védett lesz később? És egyáltalán, veszélyesebb-e az influenzánál, amiben ugyancsak több ezren halnak meg évente. Ez függ a kortól, egészségi állapottól a higiénés szokásoktól? Valószínű, hogy függ. Most mindenki Észak-Olaszország felé figyel, mert néhány napon belül hét ember halt bele a betegségbe és több mint kétszázan betegedtek meg. Ahogy olvasom a hírportálokon, mindannyian idős emberek voltak, akik egyébként más betegségekkel is küzdöttek. Ez igazán szomorú, de nem okolja a tömeghisztériát amit a média szít.  Természetesen én is aggódom, most legjobban Szula miatt, hiszen Dél-Koreában van és ott is sok a beteg. Az egyetem levelet küldött, hogy amennyiben rosszabbra fordul a helyzet, akkor visszahívja őket az angol egyetem, tehát az utolsó szemesztert nem tudja befejezni a Yonsei egyetemen.  Nagyon bosszús emiatt, hiszen szeretett volna a szünetekben átmenni Japánba és Koreát is körbeutazná, hiszen most van a közelben, most van rá lehetősége. Remélem nem húzza át a terveit ez a vírus. Mivel tudom, a lányaim nagyon vigyáznak a tisztaságra, rendszeresen kezet mosnak ( Szula most maszkot is hord, amikor emberek közé megy ) biztos vagyok benne, hogy őket kevésbé fenyegeti a veszély.
Debiék március végén tervezik, hogy Olaszországba utaznak néhány napra. Most izgulhatunk, hogy addig feloldják a határokat és elháruljon  a veszély :(

Addig is itt egy cuki videó Sunnyról :D



Szula Jazz klubban volt a barátaival, mert az élet persze megy tovább :)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése