2018. július 13., péntek

Kutyabaj 4. avagy navééégre

Túl vagyunk az első pisin és az első folyékony féreghajtás utáni kakin is az előszobaszőnyegen. Debi a direkt erre kifejlesztett Vanish kutyapisi eltávolító tisztítószerrel közlekedik és hol ide hol oda fúj egyet. Van training pad-unk, de még nem sikerült rápisiltetni a kis bolhást, mert ugye három millió bolha nyaralt rajta mikor hazahoztuk. Két millió kilencszázkilencvenet sikerült bolhasamponnal és tetüfésűvel eltávolítanom de maradt még tíz, ami valószínű, hogy imitt amott megbújik majd a lakásban, hogy aztán mikor végre bolhátlanítottam Sunnyt, fejest ugorjon a puha barna szőrzetbe. Mivel egész délután masszív társasága volt, estére elfáradt és összekucorodva az ülőgarnitúra elé feküdt, majd időnként arrébb tolta magát, feltehetőleg kereste a hűvösebb részeket. Később levittem a helyére, de hiába fektettem a pihe puha ágyába, ő lemászott, és újra a szőnyegre heveredett. Az elkerített helyén egyelőre nyugisan alszik, pontosan addig, míg le nem fekszünk. Valószínű, hogy végigsírja majd az éjszakát.
Szóval megérkezett a hetedik családtagunk, és remélem hamarosan lenyugszanak a kedélyek, mert mindenki osztja az észt, és kétpercenként összeveszünk, hogy ne ide, hanem oda, és ne simogasd most, mert alszik, és én tudom, hogy kell ketrectrénelni, és ne hagyjuk ott a játékát mert ha felébred szét fogja szedni, de ne hangoskodj, mert felébred, de lehet hangosan beszélni, mert meg kell szoknia.... ésatöbbi ésatöbbi.
Szeretjük, na. :)








2 megjegyzés:

  1. Drága kicsi szuszóka! Nagyon helyes cuki kis bundás. De azért már milyen az, hogy tele volt bolhával? Hogy tartja a kutyáját az, akitől így kell elhozni egy kölyökkutyát? De ő jó helyre került, mert szeretve lesz nagyon, és gondozva is. A család meg majd megbékül és kialakul a hogy is neveljük! :)
    Sok örömet nektek Sunny-val!

    VálaszTörlés