Nem véd a tűzfal

Tíz nap szabadság után (csak a szállodában, mert a reggeli és délutáni meló maradt) csütörtökön mentem be dolgozni. Persze, mivel ez csak amolyan kényszer szabadság volt - mert április elseje előtt ki kellett venni, mivel akkor kezdődik az új gazdasági év, és a bennmaradt szabadságot nem fizetik ki - megkértek, hogy zsebpénzért varrjak a régi ágytakarókból vékony futókat az ágyakra. Elvállaltam, de meg is szenvedtem velük. A nem igazán vékony anyagokat fel kellett vágni egyenlő darabokra, ki kellett fejteni az oldalát (mer' ugye steppelve voltak) aztán alul felül behajtva szép lassan végigmenni az oldalakon a varrógéppel. Ezt kb. ötvenszer kellett megismételnem. El is ment vele sok sok nap. Közben újra visszajött a hó két napra, de gyorsan el is olvadt szerencsére. Tehát visszamentem a kupac, futóvá avanzsált ágytakaróval és belevetettem magam a munkába.
Vasárnap délután kicsit zizi voltam, fájt a torkom meg a közérzetem sem volt az igazi. Bevettem néhány gyógyszert, délután még kirándultunk is Teignmouthba, mert gyönyörűen sütött a nap és kellemes langyos volt a levegő. Este viszont émelyegni kezdett a gyomrom és onnantól kezdve rémálommá vált az éjszakám a folytonom hányástól és hasmenéstől. Másnap reggel úgy ébredtem mint aki előző éjjel pezsgőre vodkát ivott, nem keveset. A szám kiszáradt, a fejem zúgott de szerencsére már nem volt minek távoznia a szervezetemből. Miután megüzentem a kora reggeli melóba és a szállodába, hogy ma nem tudok menni mert úgy néz ki elkaptam ezt a fránya vírust, visszaájultam az ágyba és mikor mindenki elment a dolgára, átaludtam a napot. Délután már csak gyengécske voltam, de kutya bajom nem volt. El sem tudtam képzelni, hogy tudnék napokig ilyen tehetetlenül feküdni az ágyban. Ez eléggé megrémített. Legutóbb talán két éve volt hasonló kómás egy napom, amikor minden mindegy volt, de még ez is sok.
Oké, ötven vagyok mindjárt, nem szedek semmiféle gyógyszert, vitamint, nem magas a vérnyomásom. Itt ott fáj néha, de az csak azt jelenti, hogy élek.. :D Negyven éves koromban piszkosul büszke voltam, hogy bemásztam a tárnoki házunk negyvenszer negyvenes szellőző ablakán mikor otthon felejtettem a kulcsom. Mondjuk, most is megcsinálnám simán. Felugrok a szállodába az ablakokba lekapni a függönyt, vagy itthon a lépcsőkorláton egyensúlyozva locsolom meg a magas ablakban lévő virágokat. De egy ilyen mocsok vírus le tud teríteni a lábamról egy nap alatt.
Ma már kutyabajom persze.