Pénteki elmélkedés

Teljesen szokásos péntek van. Szabadnapos vagyok, és hiába is vártam reggel a napsütést,  hátha bringázhatok egyet kedvemre (és nem a munkába kell tekernem), szürkeség és köd uralta az eget fölöttünk. Nem is volt kedvem felkelni. Miután mindenki elment a dolgára, csak feküdtem az ágyban és hol a Netflixen néztem valamit, hol a fészen barangoltam. De ehhez sem volt sok kedvem. Nem az én formám, hogy egésznap az ágyban lustálkodjak. Ezért felhívtam a nővérem és legurultam a Costába, ami a tengerparton van. Jó két órát beszélgettünk majd egy gyors bevásárlás után hazatekertem és ebédet főztem. Erre most, öt órakor kezd kiderülni az ég. Bosszantó, mert jó lett volna kicsit lemenni a partra és sütkérezni a napon. Nem baj...majd holnap.

A könyves oldalamnak a fészen van már több, mint száz oldalkedvelője. Lelkesen lájkolják a bejegyzéseim, az idézeteket a könyvből vagy a videóim, de egyszerűen nem hajlandóak rászánni kilencszázkilencven forintot, hogy letöltsék. Ez van. A sors fintora, hogy a nőknek szánt és 99 százalékban női kedvelőkkel rendelkező fészbukos oldalon egyetlen férfi ismerősöm töltötte le a könyvem! Egy FÉRFI! Értitek?  És ez is csak akkor derült ki, amikor feldobtam, hogy most, aki letölti az első részt, annak ingyen elküldöm a másodikat. A néhány perc múlva megjelenő üzenetben a letöltést igazoló email-ben egy férfi ismerősöm igényelte a második részt... És a poén, hogy már hetekkel azelőtt letöltötte, de persze nem szólt.
Szóval ennyi. Remélem tetszett is neki. Nem merem megkérdezni.
Az egy hónappal ezelőtt indított fészbukos oldalt azzal kezdtem, hogy az első tíz lájkoló ingyen kapja meg a könyvet, online. Ez jó indítás - gondoltam - és legalább lesz néhány vélemény is a könyvről.
Azoknak akik lájkolták és osztották az oldalt, el is küldtem a regényt, és szerintem talán két ember fogta fel, hogy az üzenetben el kell fogadnia, hogy egyáltalán én mint nem ismerőse küldjek neki valamit és másodsorban rá kell kattintania a linkre, hogy letöltse a könyvet... Túlértékeltem a fészbuk felhasználókat, vagy nemtom talán ez bizonyos kor fölött néhány hölgy még  arra még képes, hogy  kattintgasson ide-oda, de valószínű, hogy kontrollálni már nehezebb ezeket a dolgokat.
Ime az egyik gyöngyszem:

És a másik...megjegyzem ezt ma hajnalban kaptam:

Távol álljon tőlem, hogy alulértékeljem azokat akik a hirdetésemre nyomtak egy lájkot és esetleg az oldal iránt érdeklődtek, de a statisztika elég szomorú...
Így áll egyelőre a dolog.
 Más:
A konyhai meló még megy, szerencsére nem mindennap - mint az első két hétben - mert az nagyon fárasztó volt. Egy héten háromszor, esetleg négyszer megyek és már elég jól belejöttem a dolgokba. Egyszer éreztem magam úgy, mintha egy  Gordon Ramsay TV sorozatban lennék. A második alkalommal adagoltam a zöldséget a főételhez. A két részre osztott fémtányérokba négy fél sültkrumplit és a másik  rekeszbe fele-fele arányban főtt karfiolt, borsót, zöldbabot, brokkolit vagy sárgarépát teszünk. Aznap brokkoli és répa volt. Én rendesen adagoltam, nem sajnáltam a zöldséget az öregektől. Egy idő után kicsit aggódni kezdtem, mert az igencsak megfőtt brokkoli vészesen fogyni kezdett. Majd egyre kisebb és kisebb adagokat tettem de végül az utolsó négy tányérba semmi nem jutott. Ekkor a séf aggódva nézett rám és megkérdezte, hogy most mit csináltam? Mi lesz most? Volt egy perc, ami a TV show-ban a hatás kedvéért jól elhúznak és csak a probléma okozók döbbent arcát mutatják. Aztán a séf rohant és kiolvasztott egy kis zöldborsót az utolsó néhány adaghoz. Azt hittem ezek után kerülni fogják, hogy engem tegyenek oda, de nem így történt. Azóta baromira vigyázok, hogy maradjon zöldség az utolsó vendégeknek is. A ló ami elszaladt, picit azért közelebb került, de még mindig nem tudjuk elkapni a farkát :) Talán még néhány hét és sikerül.