Ami előrevisz

Mondhatnám, hogy egy housekeeper munka uncsi és monoton és hol van azokhoz az álmokhoz képest, amelyek 20-30 éve fordultak meg a fejemben... De közel 25 év adminisztratív munka után mégis változatos és egyáltalán nem unalmas. Mivel engem egy fregoli embernek vettek fel, ennek hátránya és előnye is van. A hátránya az, hogy minden héten más kollégám munkáját folytatom és nincs egy állandó területem, ezért sokszor fogalmam sincs, hogy a különböző sorszámú szobák merre vannak és kicsit-e vagy nagyok. Ezek bizony fontos dolgok, hiszen egy turnusváltásnál muszáj menetrendszerűen és pontosan végezni mindent, hogy abba a hat órába beleférjen a teljes takarítás. A vendégek kilenckor elmennek és kettőkor már ott kóvályognak szegény  bácsik és nénik a végeláthatatlan folyosókon és keresik a szobájukat. Na ekkor jövök én és ha megkérdezik hol van a 34-es, akkor fogalmam sincs és velük együtt keresem a szobát.  A fregoliskodás másik hátránya ez a fránya étterem, ahová a héten újra négy napon keresztül minden este vissza kell mennem és felszolgálnom ezerrel. Két órában szerintem többet futok mint egésznap összesen. 

Szóval ezek a hátrányok.

Most az előnyökről: A többi kolléganőm folyton panaszkodik, hogy mindig ugyanazok a szobák, ugyanaz a terület és halálosan unják..., az étterem pedig... valószínűleg előnyömre válik, hogy ott is dolgozom, bár nagyon kínkeserves még ez a tanuló időszak.

És egyáltalán nem unalmas. Öt naponta váltás van és mindíg kíváncsian várom a munkám eredményét a vendégek távozásakor. Mondjuk, hogy az ember a borravalót nem elvárja inkább csak reménykedik benne, hogy ott lesz az asztalon néhány font. Nem kenyérre kell... Ez valahogy olyan érzés, mint amikor a suliban elvégeztem egy munkát és úgy éreztem, hogy most jól sikerült és kaptam rá egy négyest vagy egy ötöst. Ha nem kaptam rá csak kettest, vagy egyest, akkor elgondolkodtam, hogy mi baj volt a munkámmal. Így vagyok a szobák rendben tartásával is. Ha semmi nincs az asztalon, akkor azon gondolkozom, hogy mi nem tetszhetett a néhány napig ittlakóknak, hogy úgy döntöttek nem érdemlem meg az elismerést. Ez persze az emberek mentalitásától is függ és hogy ki mit vár el a szobalánytól. Persze van ilyen. És olyan is van, hogy turnusváltás előtti napon integetve sietnek utánam, megköszönik a munkámat és egy ötfontost nyomnak a kezembe. Jól esik bizony és először nem is tudtam, hogy illik e így elfogadni borravalót, de rájöttem, hogy olyan szívesen adják és nem kényszerből, vagy mert úgy illik. Ma egy kedves hölgy aki a családjával tölt itt néhány napot, a kezembe nyomott egy kedves üdvözlőkártyát, borítékban lezárva. (az angolok imádnak kártyákat adni mindenféle alkalomra. Hatalmas üzlet. Vannak boltok ahol csak kártyákat lehet kapni) Tehát a kártyán annyi állt, ahogy le tudtam fordítani, hogy köszönik, hogy figyelek rájuk és gondoskodok róluk a nyaralásukon és elnézést kérnek, ha a fiaik rendetlenek lennének. A borítékban még öt font volt mellékelve. Pedig csak vasárnap utaznak el. Ez annyira jól esett, még akkor is meghatódtam volna, ha csak a kártya lett volna benne. És sokszor találok "köszönöm" cédulákat az asztalokon... Amikor nem úgy indul az ember napja, ahogy szeretné és rossz kedve van, akkor az ilyen kis cédulák és kártyák hajtanak tovább, mosolyogva és nem rosszkedvűen.