Kikötők, körforgalmak, angyalok és könyvek

Tudom, mindennek oka van, azonban sokszor értelmetlennek tartom keresni azokat. Miértekre az életem öt százalékában találtam megfelelő választ, de lehet hogy még annyi sem volt. 

Kicsit mindenki egy csendes öbölbe ért az életében úgy érzem. Debike boldog és csodálatos anyuka, Szula végre munkát talált, elcsitultak körülötte a hullámok, Aisa visszatért az egyetemre, ahová annyira vágyott, még egy évig kiélvezheti az egyetemista életet. Nekem is vannak terveim amelyekért megküzdök, és természetesen jó érzés, hogy nyugisan éldegélek lassan már két hete a kutyával. Szóval, nem mondhatom, hogy a kutya se vár otthon.  Nagymama vagyok, az unokám megismer és ez jó érzés. Mégis irigykedem ha hasonló korú párokat látok az utcán, vagy egy kávézó teraszán üldögélve csendesen, vagy mint a múltkor, amikor elmentem Plymouth-ba a Candle light koncertre ahol Hanz Zimmer filmes betétdalait adta elő egy vonós négyes. 

Ott ültem a harmadik sorban, szemben egy óriási akváriummal -

mert a National Marine Aquarium volt a helyszín - mindenki mellett ült valaki, mellettem üres voltak mindkét oldalon a szék. Ettől olyan távol éreztem magam mindenkitől, úgy elszorult a szívem, hogy ha nem lett volna ott az az óriási akvárium tele csodálatos halakkal, rájákkal, cápákkal, akkor felálltam volna és hazamegyek. De persze hülyeség, mert én is hívhattam volna valakit magammal, de én már csak ilyen vagyok, szeretek egyedül menni ilyen helyekre és akkor nem kell senkihez alkalmazkodnom :D De ha Tibi még élne akkor ő ült volna ott mellettem, és tök mindegy hogy beszélgettünk volna, vagy csak bámészkodunk, de utána jól kibeszéltük volna az egészet, hogy tetszett-e vagy sem. 

Hazafelé - mint mindig - eltévedtem a körforgalmak sűrűjében, de aztán valahogy rátaláltam az autópályára, ahonnan rossz helyen jöttem le, ami még nem is lett volna baj, de az út teljesen le volt zárva előttem, így vissza kellett fordulnom és jó húsz perc autókázás után mentem le a megfelelő lehajtón. Utálok sötétben vezetni, hiába a szemüveg, utálom. De ezek a programok este vannak, és túl kényelmes vagyok ahhoz, hogy vezetés helyett vonatra vagy a buszra várjak. Végül persze hazaértem, végigkornyikáltam az utat a kedvenc koreai drámáim számaival. Jó négy órás az album amit összeraktam, szóval van bőven :D Novemberben Jazz estre megyek Plymouthba szóval rákészülök egy újabb eltévedős estére, de szeretnék elmenni. Szóval pont ezért szeretek egyedül menni, mert senkinek nem kell magyarázkodnom és elnézést kérnem, hogy elbénáztam a lehajtót... De persze ha Tibivel mentem volna, akkor ő vezetett volna, ez esetben viszont kizárt dolog lenne hogy koreai dalokat hallgassak. Nehéz beletörődni, hogy már így kell leélnem a hátralévő életem. 

Másnap véletlenül kilöttyent a kávém a régi Macbook laptopomra amit Balázstól és Marianntól kaptam öt-hat éve, azóta is azon íródnak a novellák, regények, blogbejegyzések. Néhány nap múlva észrevettem hogy nem működik néhány billentyű. Ajjaj, gondoltam, a kávé! Nosza lepattintottam a billentyűt mint Mekk Elek de se megjavítani se visszatenni nem tudtam. Akkor írtam Balázsnak, hogy ha van rá ideje, javítsa meg, neki biztos két perc alatt sikerül. Másnap el is vittem a melóba a  laptop táskában (mert ugyanott dolgozunk) Mariann hazavitte és másnap reggel odaintett, hogy itt van, vihetem, kész. Jaj de szuper! Megörültem és felkaptam a laptop táskát ami öt kilóval könnyebb volt mint vártam (a régi Macbook laptop elég nehéz volt). Kikerekedett a szemem amikor kinyitottam, mert egy MacBook Air laptop volt benne! Azt hittem leejtem meglepettségemben. Szóval kaptam tőlük egy felújított laptopot! Azt sem tudom, hogyan tudnám nekik ezt meghálálni, mióta itt élünk és összehozott velük a sorsunk annyi minden jót kaptunk tőlük, támogatást, segítséget, figyelmet ha kellett, jó barátságot. 

Október 14-én könyvbemutató lesz Budapesten, a Margaux Kávéházban délután ötkor. Ha valakinek kedve van, jöjjön el, hallgassa meg miket hordok össze, esetleg vegyen egy könyvet, amit szívesen dedikálok is. A részletek a linken, ha valakinek nincs Facebook profilja és nem tudja megnyitni, akkor írjon, és elküldöm a pontos címet és dátumot. Persze nagyon be vagyok tojva, soha nem beszéltem még egyetlen könyvemről sem, de remélem sok lesz az ismerős, talán előttük nem fogok annyira feszengeni. Másnap a születésnapom lesz :) szóval fogászatra megyek. Hova máshova?

Képek, 

Hallie a bölcsiben alkot :)

Halloweenre készülődve

Hallie és a gyönyörű anyukája

"Mi"

Debi készítette ezt a képet egy applikáció segítségével, torokszorítóan valósnak tűnik...

őszre hangolódva

A film forog tovább

Akármennyire is elképesztő és hihetetlen, de tegnap volt az első napja Hallienak a bölcsiben. Még alig látszik ki a fűből és már hátizsákkal fotózkodik korán reggel az indulás előtt, ismerkedik, játszik a többi nokedlival, alszik, eszik és várja az anyukáját, aki történetesen ugyanilyen zökkenőmentesen töltötte az első napját, igaz nem a bölcsiben hanem az óvodában. Beszoktatás? Ugyan már! Elköszönt tőlünk reggel és futott a gyerekekkel játszani. Nos, Hallie még nem fut, de már mászik, feláll és nem adok neki egy-két hónapot és járni is fog, hiszen kapaszkodik mindenki kezébe és teszi egyik lábát a másik után. 

Aisa jövő héten megy vissza az egyetemre. Három hónapig dolgozott a care home-ban, amivel lényegesen megkönnyítette a munkámat, hiszen előtte egyedül takarítottam a két szintes épületet. A munkája őt dicséri! Szerencsés vagyok hogy mind a három lányom igényes a környezete tisztaságára. Ilyenkor úgy érzem valamit azért jól csináltunk a múltban ha nem is voltunk tökéletes szülők. Tehát a dolgozó nő jövő csütörtökön busszal indul vissza, mert pénteken át akarja venni a kulcsot a szállásához, hogy újra hivatalosan is egyetemista legyen egy évig. Szombaton megyek utána autóval, viszem a cuccait. Remélem ez az egyetemi év jobb lesz mint az előző, kicsit feltöltődött lelkileg, fizikailag, anyagilag is, hiszen ki kell egészítenie az ez évi diákhitelt. 

menősködünk az új cuccainkban :D (van egy rajongónk is itt a jobb sarokban lent)

Szula végre elkezdhetett dolgozni, talán az utolsó előtti pillanatban kapott munkát, hiszen február óta a megtakarításából él, fizeti a lakbért, számlákat. Túl van jónéhány interjún, túl van jónéhány elutasításon. Egy olyan szociális munkásokat foglalkoztató charityben kapott munkát, ahol mozgássérült vagy mentális betegségekkel küzdő felnőtteknek segítenek a mindennapi életükben. Egy nála két évvel idősebb autista lánynak lesz a gondozója, jár vele úszni, elviszi a foglalkozásokra, főz neki vacsorát és néha ott is alszik. Két hétig megfigyelőként vesz részt a munkában, tréningeken, továbbképzéseken vesz részt, majd egyedül is elkezdhet dolgozni. Úgy érzem tetszeni fog neki, de még nagyon stresszel amiatt, hogy egyedül kell a feladatokat ellátnia egy, a szigorú napirendhez szokott ember mellett, akárha az anyukája lenne. De tudom, hogy menni fog neki. Tervezi, hogy elköltözik egy olcsóbb albérletbe, illetve minél távolabb a mostani lakótársától, aki mindenféle értelemben alkalmatlan arra, hogy emberekkel együtt éljen. 

Én a munkám mellett még überezek is délutánonként, ezt már hivatalosan is bejelentettem, így nem kapok támogatást többé, ami az utóbbi időben egyébként is nagyon kevéske volt. Így a két munka - mivel teljesen más tevékenység - nem olyan unalmas, mintha nyolc órában takarítanék, vagy vezetnék. Délután vagy hétvégén én döntöm el, hogy mikor és mennyi ideig dolgozom, milyen rendeléseket fogadok el. Ez a plusz pénz arra lesz jó, hogy félre tudok tenni valamennyit az "extra" dolgokra. Szépen, lassan összejön majd erre-arra a pénz. Az első dolog amire gyűjtök az a könyvem, ami októberben fog megjelenni  az otthoni könyvesboltok polcain, ugyan csak minimális példányszámmal de nekem még ez is nagy dolog lesz. Szép a borítója, gondosan van szerkesztve, tördelve. Könyvbemutató is lesz ha sikerül hazarepülnöm októberben. Ha jól sikerül, akkor tavasszal Olenka is mehet a Szófia Kiadóhoz.

Így néz ki majd a borító
Es ezen a linken lehet elérni a könyvet a Napkút Kiadó oldalán:

Ha a bálnák visszatérnek

Így zajlik az élet nálunk, pirig-pereg a film tovább...