Egy újabb élményben volt részünk tegnap Szulával. A kedvenc utcámban van egy templom. Mikor Aisa még a közeli iskolába járt, ebbe a templomba jártak az ünnepek alkalmával. A múltkor egy másik templomban voltunk Mozart koncerten. A Devon Kórus illetve négy kiváló operaénekes prezentálta a művet és tényleg nagyon élvezetes volt. A szoprán énekes hangjától leesett az állunk. Ott olvastuk, hogy Christmas Carol lesz hamarosan a St.Marychurch-ben, ugyanaz a kórus fog szerepelni és ingyenes a belépés. Nosza, felírtuk a naptárba és tegnap összeszedtük magunkat, hogy megnézzük. A templom szépen fel volt díszítve, a hátsó részben óriási karácsonyfával. Elől a kórusnak volt helye, középen az első padsorhoz kötve öreg juhászkutya feküdt türelmesen, nem törődve a körülötte zsongó emberekkel, akiknek a kilencven százaléka hetven év fölötti volt, beleértve a kórus tagjait is. Az első sorban volt hely, úgyhogy nem szégyenlősködtünk, leültünk. A program részletesen le volt írva, amit a belépéskor átadtak nekünk. Két számot a kórus énekelt, majd a karmester átvonult az orgonához és mi felálltunk, hogy az előttünk lévő kis zöld énekeskönyvből a megfelelő számú dalt elénekeljük a kórussal együtt. Vicces volt. A legtöbb ének dallamát már ismertem, a szöveg pedig ott volt a könyvben. Szulával együtt igyekeztünk igazodni a többiekhez. A végén egy mulatságos dalt is előadtak, a karmester szerint Andre Rieu is ezzel a dallal szokta befejezni a koncertjeit. Mondhatni igen mulatósra sikerült, mindenki ritmusra dülöngélt. Jól éreztük magunkat. Ma reggel viszont a hangom repedtfazékhoz volt hasonlítható, ez köszönhető a tegnapi mulatozásnak illetve, hogy elkaptam valami köhögős nyavalyát a kollégáimtól. Mindent összevetve, függetlenül attól, hogy nem vagyunk hívők, szép volt ez az este.
2024. december 13., péntek
Karácsony előtti herce hurca 2. Christmas Carol
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nagyszerű program lehetett, és jó hogy nem csak az ájtatosság megy, legalább is én így gondolom. És gyógyulj meg mielőbb! ölelés Gabi
VálaszTörlésKoszi Gabi! Igen en is igy ereztem. Raadasul a pap ugy hozta hangulatba a kozonseget mint egy profi 😂
TörlésEn is nagyon szeretem a Carol istentiszteleteket. Szerintem ezekre sokan jonnek, akik amugy nem latogatjak a templomot, es leginkabb a kozossegi erzesrol szol az egesz:) Emlekszem, hogy tetszett anyunak, amikor elvittuk a hazunk melletti kis templomba egyszer Karacsony elott.
VálaszTörlésIgen, foleg nagyon hangulatosak itt a templomok teljes karacsonyi díszben.
Törlés