Hogy is kezdjem... Az utóbbi időszak próbára tett érzelmileg és fizikailag egyaránt. Azt hittem, túl vagyok a nehezén és bár tekintve hogy egy olyan országban élek, ahol tapasztalataim szerint sokkal könnyebben megy az ügyintézés - legyen szó akár a gáz- és elektromos művekről vagy a bankról, telefontársaságról - még így is nagy próbatétel volt számomra.
A londoni utazástól jól bedurrant a visszér a lábamon és csak most kezdett enyhülni a fájdalom. Pénteken elmentem azért a dokihoz, mert kezdett aggasztani, hogy kék és zöld, begyulladt, fájdalmas a vádlim. Felírt vérhigítót, vért vett, nehogy valami vérrög rossz útra térjen. Néhány napja le is szkennelték a lábam a kórházban és megnyugtattak, hogy nincs vérrög, nem kell tovább szednem a gyógyszert.
A nagykövetségen minden simán ment és nagyon rendesek voltak. Másnap kaptam egy emailt tőlük, hogy tekinve, hogy tudják milyen fontos számomra, hogy minél előbb elkészüljön a halotti anyakönyvi kivonat, azonnal elkészítették és a konzul már alá is írta. Csütörtökön a kezemben volt az okmány. Meglepett a hozzáállásuk, az empátiájuk és nagyon jólesett, hogy végre valami pozitív impulzust kapok a szülőhazám képviselőitől is.
Úgy tűnik mindenkivel mindent elintéztem, átirattam, lecseréltem, lemondtam, elküldtem. Beszéltem a vízművek callcenteresével, aki imádkozni fog értünk és aki elmesélte, hogy az ő anyukája most halt meg karácsonykor... Fogadtam a Paypal részvétét akik azonnal lezárták Tibi számláját, holott még néhány száz font tartozás volt rajta.
Egy hónap telt el, mióta Tibi az utolsó lélegzetét vette ebben a rongyos életben. Sokkal több időnek tűnik. Ma Szula említette reggel, hogy pont ma van egy hónapja. Aztán azt is mondta, hogy nem gondolta volna, hogy mint a filmekben az élet ebben az évben két nagy évfordulót is kreált nekünk, az egyik egy szerettünk halálának évfordulója, a másik pedig egy szerettünk születésének lesz az évfordulója. Valaki elment, valaki érkezik.
Már nem sírok annyit, legalábbis napközben. Az éjszakák furcsa, csöndes magánya, egyedül egy dupla ágyon fekve még előkotorja azokat az emlékeket, mikor még valaki ott szuszogott mellettem. Egy régi sapkával osztozom magányomban a másik párnán, amire soha nem teszem a fejem. Vannak néha olyan dolgok amitől még napközben is elered a könnyem. A Paypal levelét olvasva, amikor azt írták "late Tibor Kana... " Egyszerűen azt látni, hogy múlt időben beszélnek róla ( még most is bekönnyeztem) olyan elképesztően fájdalmas.
Elkészült Tibi könyve, a nyomtatott családi példányokat szétosztom a lányok között, majd ha otthon leszünk akkor Tibi tesói és unokatesói is kapnak egy-egy példányt, emlékül. Az e-könyvet ingyen le lehet a LULU oldaláról tölteni.
Egy másik könyv is elkészült. Már egy ideje szerkesztem, írom, kiegészítem. A három évünkről szól, blogbejegyzésekkel, a naplóbejegyzéseimmel, Tibi naplóbejegyzéseivel kiegészítve. Igyekeztem őszintén leírni sokszor a legvadabb gondolataim, egy hullámvasúton ülve ég, s föld között liftezve, a hányingerrel küzdve (mert utálom a hullámvasutat) a sötétben tapogatózva, egy hídról fejjel lefelé zuhanva bokámon a bungee jumping agyonhasznált gumikötelével. És ez még csak én voltam, el sem tudom képzelni Tibi miféle horror szellemvasúton utazott a rosszabb napjain.
 |
| Három évünk a GBM4 rákkal |
 |
| Tibi könyve képekkel, ismerősök emlékeivel, Tibi naplórészletével amit az unokáinak írt |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése