Voltunk egy kicsit a sárkányok földjén, Skócia helyett. Eljutottunk Cardiffba, Swansea-be és a Wales gyöngyszemének becézett Tenby-be. Öt nap volt csupán, de levezettem cirka nyolcszáz kilómétert az öreg Dollyval. Nem volt fenékig tejfel, sőt azért indultunk végül vissza mert elfogyott az autópálya és a tervezett végcél a Snowdonia nemzeti park már szinte elérhetetlen álomnak tűnt hiszen az egyre elkeskenyedő utak, lejtők és meredek kaptatók már nem Dollynak valók, hiszen az 1.9-es diesel motor szuszogva vette az enyhébb emelkedőket is. Az autópályán még csak csak elvoltunk vele, hiszen van elég sáv, egyenes úton az 5Okm/ órás sebességgel elcammogtunk. Ha jött egy emelkedős rész, akkor harminc vagy húsz, de kikerültek, senki nem rázta az öklét, hogy menjünk a fenébe. Ellenben az egysávos utakon kellemetlenül éreztem magam amikor feltorlódott mögöttünk a kocsisor és rémálmaim egyike volt mikor az emelkedő tetején piros lámpa vagy egy másik útra való felhajtásra váró autó volt, mert akkor meg kellett állni és újra elindulni a három tonnával. A tenyerem szó szerint belilult a kormánytól mert szervó híján az élesebb kanyaroknál igencsak oda kellett feküdni, hogy kövessük az utat és ne egyenesítsük ki. Aztán volt egy tengerparti parkoló, ami teljesen vizszintesen indult de a végére egy kanyargós, meredek emelkedő lett belőle amikor komolyan megrémültem. Tibit kértem meg, hogy vigye fel. Szegényke felvitte viszont ő egyáltalán nem szokott hozzá akkor még az autó baloldali kormányához és a kormányváltóhoz meg az autó nehézkességéhez, de még így is sikerült neki. Közben persze megőszültem... Azért voltak élvezetes percek is, legfőképp akkor, mikor állóhelyzetben voltunk. Közben egy-két kisebb hiba kijött, mert nem lehetett a mosogatóban leengedni a vizet, ugyanis valahol szivárgott befelé a víz. A szivattyú is vacakolt, így inkább a campingek zuhanyzóit használtuk. A vécét sem lehetett leöblíteni, de azt megoldottuk manuálisan. Az ágyak kényelmesek voltak (egy kis kiegészítést fabrikáltam az alsó, összerakható ágyhoz így elfértünk jól Tibivel) a gáz is működött.
Az utolsó állomásunk Chedar Gorge lett volna de a campinghez vezető úton kiderült, hogy az autó túl széles ahhoz, hogy egy régi kis hídon átkeljünk vele, így beuntunk és haza indultunk, kissé sértődötten.
Az éjszakai vezetést sajnos nem nekem találták ki mert rövidlátó vagyok, de utálom a szemüveget és évek óta nem is hordom, de most feltettem, így kiderült hogy pocsékabbul látok és csak távolba láttam jól, a visszapillantó tükörbe és magam előtt, tehát a műszerfalon lévő dolgok a homályba vesztek. Tehát inkább levettem. A Telegraph hill rettegett emelkedőjén kettesbe jöttünk fel, 1Okm/óra sebességgel. De végül hazaértünk és még az autóbeállóba is be tudtam tolatni. Ezzel ugyan volt egy kis macera mert a főútvonalról már egy hete el lett terelve a forgalom pont a mi kis szűk utcánkba, úgyhogy még este fél tízkor is folyamatosan jöttek az autók, vagyis jöttek volna, mert mindnek vissza kellett tolatnia amíg a házunkhoz értünk. Dan kijött és visszaterelte őket, hogy legyen helyem ráfordulni a beállóra. Természetesen másnap reggeltől megszűnt az elterelés.
Úgy döntöttünk, vérző szívvel bár de meg kell szabadulnunk ettől az éltes matrónától, ami ugyan nagyon komfortos, tiszta és kényelmes belül, de közlekedni vele nem olyan egyszerű mint azt mi naívan gondoltuk. Feltettem a marketplace-re a FB oldalon és cirka két hét alatt akadt is komoly vevője. Persze nem árultam zsákba macskát, elmondtam a hiányosságokat és azzal együtt kellett neki. Sikerült majdnem null szaldóval kijönnünk belőle, ha nem vesszük a szőnyeget amit csináltam és a gáz biztonsági ellenőrzést meg az ilyen apróságokat, és hát a saját befektetett energiám amivel széppé tettem, kitakarítottam, rendbehoztam a belsejét.
A tiszavirág élete Dollynak nálunk azért eredményesnek mondható, csinos lett és illatos, aztán majd meglátjuk, hogy az új tulajdonosa mennyire tudja ezt értékelni és esetleg hozzáadni valamit, hogy az utazás is élvezhető legyen vele.
Jövő hétvégén Sheffield újra töltve, vissza költöztetjük Szulát. A szeptember újabb kemóval érkezik, de most nem lesz sugárkezelés Tibinek. Szegényke még mindig szédülősen ébred és fáradt egész nap. Reménykedünk, hogy ez csak jobb lesz és nem rosszabb. A kemót tablettába kapja, szóval nem leszünk a kórházhoz kötve, így arra gondoltunk, hogy esetleg megpróbálnánk egy Spanyol ország, Olaszország hajóutat, ami kevésbé megterhelő neki, de azért láthatunk szépeket és kényelmesen utazhatunk. Ez persze függ, hogy tudunk-e megfelelő biztosítást találni rákos betegeknek. Mivel Tibi a második Covid oltását nem kapta meg (az első után olyan rohama volt, hogy három napig eszméletlenül feküdt az intenzíven márciusban, ezért nem merjük a másodikat bevállalni. Az orvosok sem merik. Azt mondják, ránk bizzák...) így még az is kérdéses, hogy elfogadják-e a Covid tesztet az utazás kezdetekor. Szóval van néhány akadály amit le kell küzdenünk. Majd kiderül sikerül-e.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése