A szép napos nyárias idő végetért, remélem nem véglegesen. Az eső ellenére nincs túl hűvös, és az eső sem szakadatlan esik, hanem inkább délután. Reggel permetszerűen szitál, ezért esernyőt sem érdemes nyitni, viszont jól meg lehet ázni mégis. Kellett már nagyon ez a felfrissülés, függetlenül attól, hogy persze tök jó volt napozgatni délutánonként a teraszon, vagy hétvégén a strandon. A fák, virágok és persze a széééép zöld gyep, már igencsak szomjazták az angol esőt. Ilyenkor az ember picit fáradtabb, lustább, minden nehezebben megy, mint napsütésben. A munka persze nem állhat meg és a suli is még bő egy hónapig fog tartani a lányoknak. Aztán jön a július és végre lesz két szabad hetünk, nyaralhatunk. Azt terveztük, hogy utazunk egy picit. Párizst újra látnunk kell. Öt éve voltunk ott néhány napot, de kevés volt, és szeretnénk nyáron is meglátogatni, leülni a Champs Elysees-n egy kis kávézóba, felmenni újra az Eiffel torony tetejére, meglátogatni a Lafayette áruházat, sétálni a Szajna partján. Kalandozni picit a francia partok mentén, majd Spanyolország, Olaszország, csak úgy bekukkantani egy-két napra mindenhová. Majd végül Magyarország, ami ugyancsak egy-két nap lenne a végén. Akármilyen furcsa, de nem villanyoz fel, hogy újra láthatom a "hazám", inkább nyomaszt egy kicsit. Őszintén szólva ha Aisának nem hiányoznának annyira a barátai, hogy végiglátogassuk őket, akkor nem is mennénk. Tibi is ezt mondta, egy percig sem gondolkozott a válaszon. Persze, jó lesz látni a Balatont, de folyton azon fogok stresszelni, hogy mikor állit meg egy rendőr és kezd el kekeckedni az angol rendszámú autó miatt, vagy bármi más miatt ami nem tetszik neki. Kihagynám, de tényleg. Talán egyszer majd húsz év múlva elmennék és megnézném mi változott, addig meg felfedezném a többi csodát a világon. Az én otthonom már itt van, ahol most élünk. Itt minden OK. Vannak nagyon jó barátaink, akik mosolyt csalnak az arcomra és együtt nevetünk a kirándulásokon, vagy segítünk egymásnak ha szükség van rá. Van munkánk, ahol megbecsülnek és fizetést kapunk érte amiből eltartjuk a családunkat, és nem a létminimumon egyensúlyozunk, hanem ha megtetszik valami, akkor meg tudjuk venni. Ja, és el tudunk menni nyaralni ha szeretnénk, ami Magyarországon már hosszú évek óta nem sikerült. Szóval nyugodt, kiegyensúlyozott életünk van itt és csak rajtunk múlik, hogy mikor csapunk bele valami vállalkozásba, ami egy kis pluszt adhat nekünk, és a picit merészebb álmainkat is talán meg tudnánk valósítani. A magyar híreket szomorúan olvasom, és az emberek hozzászólásaiból kihallatszik a keserűség, elég egy apró szikra és egymásnak esnek a kommentelők majd jönnek az anyázások és egymás köpködése. De ezt már mint kívülálló olvasom és örülök, hogy talán még időben szedtük a sátorfánkat. Ez a picit szomorkás esős idő, ilyen gondolatokat ébreszt az emberben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése