Az év és a kanapé közepén...

 Telik az idő és mindahányszor eszembe jut, írni kellene a blogomba, valami mindig közbejön, vagy elmegy a kedvem az egésztől. A fejemben néhány mondatos blogbejegyzések keringnek, majd elvesznek valahol a ködben. Ideje updatelni a velünk történteket.

Elsőként Hallie-ról írnék aki egy csodálatosan huncut kis teremtés. Lassan betölti életének nyolcadik hónapját, elvarázsolva bennünket minden egyes alkalommal amikor látjuk. Debike fantasztikusan jó anyuka, Dan pedig szuper apuka. Mi, nagymamák igyekszünk mindent megtenni, hogy boldognak lássuk az első unokánk, a nénikék vagyis Szula és Aisa telefonja tele van a róla készült képekkel. És tényleg nagyon hasonlít Debikére, amikor ennyi idős volt :)

Aisa velem dolgozik a Care Home-ban szeptemberig, amikor újra elkezdi az egyetemet, amit már nagyon vár. Napi négy órát keményen takarít és becsületére legyen mondva, soha nem panaszkodik. Első fizetéséből már a bérleti díjhoz is hozzá tudott járulni, ami nagyon is jól jött mivel az autó a műszaki vizsgán nem ment át mert három gumi is durván el volt használódva, így négy új gumit kellett vennem, de nem is baj mert sokat járok vele, néha Edinburgh-be néha Norvich-ba, és jó ha biztonságos műszaki állapotban van. 

Szula állásinterjúkra jár, de még sajnos nem sikerült munkát találnia. Azonban kihasználja a nagyvárosi életet, színházba, moziba, múzeumba jár, nemrég volt Edinburghben science fesztivál, elment Richard Dawkins, illetve Chris Hadfield, a kanadai űrhajós előadására is. Elvállalt egy önkéntes munkát a Coastwatch West Fife csapatnál ahol nagyjából ugyanaz a dolga mint egykor Tibinek a National Coastwatch-nál a Daddyhole plain-en. Remélem hamarosan munkát is talál és talán azzal együtt jön néhány barát is az életébe, mert ezekre a programokra egyedül ment el, picit magányosan érzi magát. 

Én mostanában nem csinálok semmit... És nem mondom, hogy ez a semmit csinálás jó érzés, még csak nem is kényelmes, sőt! Rászoktam a koreai drámákra :D (Szula és Aisa tehet róla!) angol felirattal, eredeti nyelven nézem őket és nagyon szeretem a történeteket, amelyek nem bugyuta, lányregények, hanem nagyon is megcsavart, zűrös történetek, itt-ott szerelmi szálakkal összekötve. Már már ott tartok, hogy meg tudom különböztetni a kínai és a koreai nyelvet ha ázsiai embereket hallok az utcán beszélgetni.  

Azonban ez az ellustulás nem vezet sehova, hiába hallgatok esténként hangoskönyveket. Azt tervezem, hogy a munka mellett újra nekiállok überezni, hogy kiegészítsem a fizetésem, hogy félretehessek egy-egy hazautazásra, illetve...

A "Ha a bálnák visszatérnek" című memoárom (regénynek nem nevezném hiszen az elmúlt négy év szellemvasutazásának története, amelynek minden sora megtörtént) elküldtem néhány kiadónak Magyarországra. A Szófia kiadó felajánlott egy lehetőséget a könyv kiadására, szerzői finanszírozással. Első gondolatom az volt, nem akarok magánkiadást, a könyv nyomtatáshoz nekem is megvannak a forrásaim, én végre szeretnék igazi, publikált író lenni. Azonban ez a kiadó olyan lehetőségeket terem a könyv kiadásához mint amilyen az igazi, publikált könyveknek jár, viszonylag elérhető összegű szerzői finanszírozással. A szerkesztés, tördelés, a borítóterv kivitelezése, könyvbemutató az Írók Boltjában(!), a könyvfesztiválon való részvétel, online és bolti terjesztés (Libri, Líra stb.) Mindezekért nem előre kell fizetni, hanem amikor a kész könyv elkészül és a terjesztés elkezdődik. Nekem ez nagyon szimpatikus és remélem minden simán fog menni. Úgy tervezzük, hogy októberre kész lesz a könyv egy bemutatóra, de addig persze még sok minden fog történni. Egyébként is azt terveztem, hogy születésnapom alkalmából hazamegyek, akkor talán végre valóra válik egy álmom. Drukkoljatok, hogy sikerüljön! :)

Ha sikerül ezt a könyvet kiadatni, akkor jöhet a Sorscsapda és aztán Olenka...