Sajnos viszont a suliból még két hét hátravan, aminek a lányok nem nagyon örülnek. Aisa osztálya musical-lel készül az év záró napjaira. A Bugsy Malone c. musicalt már előadták gyerekek is, egy - a huszas években játszódó - történet amelynek a rövid tartalma a következő:
New York, 1929. Bugsy Malone, a szimpatikus helyi vagány csavaros észjárásával mindig jól megélt abból, hogy a város két maffiafőnökét Kövér Samet és Dandy Dant egymás ellen kijátsza és végül ő nyúlja le a zsíros megbízatásokat. Ám számításába ezúttal hiba csúszik, ugyanis szerelmes lesz és innentől kezdve a józan ész odavés Pechjére épp e kritikus időszak alatt tör ki a város történetének legnagyobb gengszterháborúja, melyben neki is ki kell vennie a részét. Vajon sikerül-e neki szívszerelmével Hollywoodba szöknie és túlélnie azt a tűzpárbajt, melyben egy egész mulató válik áldozatává a hatalmas tejszínhab-lövöldözésnek?
Aisa lelkesen mutogatta a You Tube-on a részleteket. Álmodozott, hogy majd ő lesz Talula, a szép énekesnő, kívülről fújta a dalt amit a szép nő énekelt. Persze mondtam neki, hogy nem hiszem, hogy neki osztanak ilyen szerepet, hiszen a suliban olyan kis félénk és alig beszél. Honnan ismernék a benne rejlő képességeket, ha soha nem csillogtatja meg? Természetesen Talulát egy hatodikos lány játsza, ő pedig egy csomó osztálytársával együtt kitchen support worker lesz, rongyos ruhában. Nos a ruhát már összeállítottuk és bevitte a suliba lógó orral, bár mondtuk neki, hogy sok sztár kezdte alulról, és ez is valami. Néha a mellékszereplők sokkal szimpatikusabbak és tehetségesebbek mint a főszereplők. Négyszer fogják előadni, de sajnos mi csak az esti előadásokat tudjuk megnézni. 16-án lesz az első, amire Debit kértem meg, hogy nézze meg, hogy az első alkalommal is legyen aki a családot képviseli. Debike aztán éjszaka elutazik Tel Aviv-ba és egy hónapig nem látjuk. Meghívták a barátja szülei, akik ott töltik a nyarakat. Mondanom sem kell, hogy mennyire izgul, de inkább az izraeli repülőtéri vizsgálatok miatt, ami elég szigorú állítólag. Remélem nem lesz semmi gond és felhőtlenül telik majd Neki ez az egy hónap.
Szuláékhoz jövő héten érkezik látogatóba Edward herceg, Wessex grófja, Erzsébet királyné fia. Levelet kaptunk a Torquay Academy-ból az érkezés időpontjáról, valamint hogy az Earl, helikopterrel érkezik amit a gyerekek megnézhetnek :P Szóval csupa izgi dolog...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése