Hát (hát-tal nem kezdünk mondatot), de mégis ezzel kezdem mert egyszerűen nem tudom máshogy elkezdeni. Háát, már erre vártunk egy éve, és két hét múlva megtörténik, megyünk Angliába! A bizonytalanságba, az idegenbe, de mégis reménykedve és bizakodással telve nézünk az út elé! Legfőképpen annak örülök, hogy Tibi szívéről egy nagy kő esett le és újra kedve lett az élethez, mert az utóbbi hónapokban a napi 14-18 órás munka után teljes letargiába esett és amennyire az elején kedvelte ezt a munkát, most ugyanazzal a lendülettel szívből utálja... Valószínűleg öregszem, mert a feladat súlyától kissé megrogytam, pedig régen én voltam a csettintésre mindent megoldós anyuka. Úgy látszik most elég nagy falat jutott nekem ebből a tortából, de megoldom. Ha már össze lenne csomagolva, dobozolva, rendezve minden akkor talán én is jobban érezném magam, de így...
A húgomék szereztek lakást! Az utolsó kis fityingünkből megyünk és reménykedünk, hogy minden jól megy, találunk munkát és fizetni tudjuk az albérletet. Angliában nehéz elsőre egy családnak kivenni lakást, mert garanciát, kezest, bankszámlát vagy előre 6 havi lakbért kérnek, amit most nem tudnánk kifizetni. Ez azért kell, mert nehéz az embereket kitenni az albérletből. Mégis szerencsénk volt, mert mivel a húgomék már egy éve ott élnek és rendesen fizetnek az ingatlan irodának, ezért ők kezeskedtek értünk, így elég volt egy havi lakbér és egy havi kaució :) de már törhetjük a fejünket, hogy a következő havit miből fizetjük ki. Még van egy esélyünk, hogy a hajót el tudjuk adni, és akkor lenne egy kis megtakarításunk, úgyhogy drukkolok, hogy a következő két hétben történik egy kis csoda! A gyerekek pakolnak (ha kedvük van) és próbálunk megszabadulni azoktól a dolgoktól amit nem tudunk magunk után küldeni, és majd ott törhetjük a fejünket, hogy miből vesszük meg amitől itt megváltunk... Tehát két hét múlva 180 fokos fordulat 5 ember életében...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése