Anyák napja

Szóval itt Angliában március utolsó vasárnapja az Anyák napja. Furi volt megszokni, hogy nem május első vasárnapja mint Magyarországon. Egykor fontos volt számomra...amikor még anyukám élt. Az orgona virágzása általában erre az időszakra esett. Amíg kisebb voltam, szedtem ahol tudtam. Volt nem messze a lakótelepünktől egy kertes ház ahol óriási orgonafák voltak. Lehet, hogy nem is voltak olyan óriásiak, de számomra annak számítottak. A nénit megkértem, hadd szedjek egy csokorra valót és ő szívesen beengedett a kertbe, még a létrát is tartotta amelyen felmásztam. Aztán vittem anyunak az óriási csokrot és ő úgy tudott neki örülni. Felnőtt voltam már mikor mesélte, hogy allergiás volt az orgonára és ilyenkor folyton tüsszögött, de nem volt soha szíve elmondani, mert olyan örömmel hoztam a virágot.

Mióta gyerekeim vannak, újra fontos számomra ez a nap, bármikor is legyen. Tegnap dolgoztam és mikor hazaértem Debike kérte, hogy menjek le az udvarra, majd valóban meglepődtem mert Szula és Aisa is ott vártak. A kerti asztalon virágok (szigorúan cserepes, tudják, hogy a vágott virág nem a kedvencem) üdvözlőkártyák és csokik voltak. Egy szép régi képeslapot is kaptam Debitől. És bizony még énekeltek is nekem, ami tényleg meglepő volt. Még az ovis korukban tanítottam nekik azt a dalt amit én is énekeltem az anyukámnak. 

"Orgona ága, barackfa virága öltözzetek új ruhába, anyák napja hajnalára illatosan... " :) 

De jó is anyukának lenni :)

Pénteki elmélkedés

Teljesen szokásos péntek van. Szabadnapos vagyok, és hiába is vártam reggel a napsütést,  hátha bringázhatok egyet kedvemre (és nem a munkába kell tekernem), szürkeség és köd uralta az eget fölöttünk. Nem is volt kedvem felkelni. Miután mindenki elment a dolgára, csak feküdtem az ágyban és hol a Netflixen néztem valamit, hol a fészen barangoltam. De ehhez sem volt sok kedvem. Nem az én formám, hogy egésznap az ágyban lustálkodjak. Ezért felhívtam a nővérem és legurultam a Costába, ami a tengerparton van. Jó két órát beszélgettünk majd egy gyors bevásárlás után hazatekertem és ebédet főztem. Erre most, öt órakor kezd kiderülni az ég. Bosszantó, mert jó lett volna kicsit lemenni a partra és sütkérezni a napon. Nem baj...majd holnap.

A könyves oldalamnak a fészen van már több, mint száz oldalkedvelője. Lelkesen lájkolják a bejegyzéseim, az idézeteket a könyvből vagy a videóim, de egyszerűen nem hajlandóak rászánni kilencszázkilencven forintot, hogy letöltsék. Ez van. A sors fintora, hogy a nőknek szánt és 99 százalékban női kedvelőkkel rendelkező fészbukos oldalon egyetlen férfi ismerősöm töltötte le a könyvem! Egy FÉRFI! Értitek?  És ez is csak akkor derült ki, amikor feldobtam, hogy most, aki letölti az első részt, annak ingyen elküldöm a másodikat. A néhány perc múlva megjelenő üzenetben a letöltést igazoló email-ben egy férfi ismerősöm igényelte a második részt... És a poén, hogy már hetekkel azelőtt letöltötte, de persze nem szólt.
Szóval ennyi. Remélem tetszett is neki. Nem merem megkérdezni.
Az egy hónappal ezelőtt indított fészbukos oldalt azzal kezdtem, hogy az első tíz lájkoló ingyen kapja meg a könyvet, online. Ez jó indítás - gondoltam - és legalább lesz néhány vélemény is a könyvről.
Azoknak akik lájkolták és osztották az oldalt, el is küldtem a regényt, és szerintem talán két ember fogta fel, hogy az üzenetben el kell fogadnia, hogy egyáltalán én mint nem ismerőse küldjek neki valamit és másodsorban rá kell kattintania a linkre, hogy letöltse a könyvet... Túlértékeltem a fészbuk felhasználókat, vagy nemtom talán ez bizonyos kor fölött néhány hölgy még  arra még képes, hogy  kattintgasson ide-oda, de valószínű, hogy kontrollálni már nehezebb ezeket a dolgokat.
Ime az egyik gyöngyszem:

És a másik...megjegyzem ezt ma hajnalban kaptam:

Távol álljon tőlem, hogy alulértékeljem azokat akik a hirdetésemre nyomtak egy lájkot és esetleg az oldal iránt érdeklődtek, de a statisztika elég szomorú...
Így áll egyelőre a dolog.
 Más:
A konyhai meló még megy, szerencsére nem mindennap - mint az első két hétben - mert az nagyon fárasztó volt. Egy héten háromszor, esetleg négyszer megyek és már elég jól belejöttem a dolgokba. Egyszer éreztem magam úgy, mintha egy  Gordon Ramsay TV sorozatban lennék. A második alkalommal adagoltam a zöldséget a főételhez. A két részre osztott fémtányérokba négy fél sültkrumplit és a másik  rekeszbe fele-fele arányban főtt karfiolt, borsót, zöldbabot, brokkolit vagy sárgarépát teszünk. Aznap brokkoli és répa volt. Én rendesen adagoltam, nem sajnáltam a zöldséget az öregektől. Egy idő után kicsit aggódni kezdtem, mert az igencsak megfőtt brokkoli vészesen fogyni kezdett. Majd egyre kisebb és kisebb adagokat tettem de végül az utolsó négy tányérba semmi nem jutott. Ekkor a séf aggódva nézett rám és megkérdezte, hogy most mit csináltam? Mi lesz most? Volt egy perc, ami a TV show-ban a hatás kedvéért jól elhúznak és csak a probléma okozók döbbent arcát mutatják. Aztán a séf rohant és kiolvasztott egy kis zöldborsót az utolsó néhány adaghoz. Azt hittem ezek után kerülni fogják, hogy engem tegyenek oda, de nem így történt. Azóta baromira vigyázok, hogy maradjon zöldség az utolsó vendégeknek is. A ló ami elszaladt, picit azért közelebb került, de még mindig nem tudjuk elkapni a farkát :) Talán még néhány hét és sikerül.

Márciusi mindenféle

Új év, új élet...szokták mondani. Nálam ez most úgy jött le, hogy muszáj volt bevállalnom plusz munkát, mert egy picit elszaladt a ló és nagyon nehezen érjük utol (ez egy nagyon gyors ló...)

Szerencsére a szállodában kaptam a konyhán napi plusz három óra kisegítő munkát. Egyelőre ez a hónap szinte minden nap, mivel szabadságra ment néhány ember. Nem mondom, hogy repes a szívem amikor délután ötre vissza kell mennem ahonnan három órája épp, hogy eljöttem, de legalább ismerős a terep. A konyhai személyzetet is ismerem, legalábbis eddig látásból ismertem. Mindenki lengyel :D, de ez különösen nem zavar, mert megszoktam hiszen a kollégáim is azok. Azt sajnálom csupán, hogy a poénokat - ami után zeng a nevetésüktől a konyha - nem értem. Kábé öt másodpercenként dobnak egy "kurva" kötőszót. Ez náluk olyan, mint a magyaroknál a basszus, cseszd meg, francos vagy b...meg kötőszavak. A kötőszavak száma műveltségi fokozatonként eltér, akár csak nálunk magyaroknál. Ettől függetlenül rendesek, jó fejek. A séf, az egyik kolléganőm férjének a fia, a férj is ott van a szállodában mint karbantartó. A munkám nem ám amolyan fekete mosogató (vagy ahogy itt mondják kitchen porter), hanem több részből áll. Amikor megérkezem előkészítem a következő napi reggelihez a dolgokat. Nyolc nagy tálcát telepakolok bacon-nel, majd lefóliázom és miután az aznapi dátumot rányomom, megyek a hűtőbe vele. Ezek után a fagyasztós hűtőhelyiségből kiveszek két nagy doboz fagyasztott kolbászt és azt is elosztom két nagy tálcán. Fólia, dátum és be a hűtőbe. A fagyasztót nagyon utálom, mert mindig visszacsukódik az ajtó és piszkosul hideg van. Folyton megrémülök, hogy nem tudok kimenni, ezért baromi gyorsan kicsapom az ajtót, beugrom és a két dobozzal már lépek is ki. Tehát kész a bacon és a kolbász. Ezek után jön hatvan tojás feltörése, majd két liter tejjel való higítása és potty bele egy sótlan vajkocka. Ebből lesz a  crumbled egg vagyis a rántotta kicsit feltúrbózva. Fólia, dátum, hűtő. Le a raktárba és két nagy paradicsomos konzerv babbal vissza a konyhába és miután nagy nehezen kinyitom a dobozokat, két rozsdamentes edénybe lealufóliázva, dátumozva az is a hűtőbe kerül. Először egy óriási késsel nyitotta ki az egyik szakács, de mondtam, hogy én ezt nem vállalom ha nem muszáj, mert baromira szükségem van mind a tíz ujjamra sőt a kezeimre is. Így maradt az őskőkori konzervnyitó.

Ha ezzel készen vagyok ugrok a mosogatóhoz és az addig összegyűlt lábosokat, tálcákat és tepsiket mosogatom el. Mire ezekkel végzek már lassan fél hét. Hatkor gyülekeznek a pincérek, általában öten vannak, és három biztos, hogy lengyel belőlük. Az egyik a séf ujdonsült felesége, egy kövér szőke lány, aki olyan ordenáré módon tud nevetni, hogy beleremeg a konyha, és két kézzel piszkálja ki a szájából a fogába ragadt fél disznót. De tényleg, nem viccelek. Ő a mindenlébe kanál "énvagyokaséffelesége" tipikus példánya. Ráhagyom, szerencsére keveset beszélünk.

Tehát fél hétkor kezdődik a vacsora, rajtam két kesztyű és vagy a húsok mellé tálalt zöldségköretet, vagy a két főtt krumplit és valami szószt rakodom a tányérokba, amikor a pincérek rendelik a vendégek által kiválasztott menüt. Ez kábé fél óráig tart s ez után megyek vissza mosogatni. Minden este megkérdezik, hogy kérek-e vacsorát de én minden este csak annyit mondok, köszönöm nem kérek...esetleg egy kis desszertet :D Ami vagy rizspuding, vagy cheesecake eperöntettel, fagyi és rebarbara forró custarddal (vaniliapuding). Szerény vagyok. A második nap megkértek, hogy pakoljam el a maradékokat (félreértés ne essék, nem a vendégek által otthagyott maradékok, hanem a tálcákon megmaradt ételek) Nekem a szívem szakad meg mindennap amikor a sütőben sütött fél burgonyák tálcástól mennek a kukába, valamint a különféle húsok. Eszméletlen ez a pazarlás. Szóval én mentem és a maradék főtt karfiolt, brokkolit és zöldbabot is a kukába akartam önteni és ezek felhördültek, hogy eszembe ne jusson! Teljesen el voltak képedve. Én meg azon, hogy ezt most miért ha a finom husikat és maradék krumplit beleöntöttük? Kiderült, hogy másnap abból készül a zöldségleves. Az angoloknál a krémleves dívik, ami inkább olyan sűrű mint nálunk a főzelék. Az olyan leveseket mint amit mi nevezünk annak, nem ismerik. Tehát a sok zöldség megy a hűtőbe és másnap krémleves készül belőle. Amikor minden lepakolva, letakarítva, letörölve, jöhet a söprögetés és a felmosás. Nyolcra elkészülünk mindannyian és mindenki mehet haza.

Jó egyébként, pláne most, hogy már nem bénázok, mi hol van. De hulla vagyok estére. Ma szerencsére nem kell mennem és szombaton sem, amikor szabadnapos leszek.

Más: Szula múlt héten elkezdte a diákhitel intézését, amikor is jött egy email a londoni SOAS egyetemtől, hogy nem tudják felvenni. Volt egy fél óra mélypont az életében, de aztán rájött, hogy a másik egyetem ami Sheffield-ben van, sokkal klasszabb a londoninál sőt minden héten kap tőlük valami infót vagy emlékeztetőt vagy jó hírt, szóval tárt karokkal várják. Ez a SEAS vagyis  a South-East Asian Studies. A mostani szombatot azzal töltöttük, hogy ellátogattunk a tőlünk 38O km-re lévő városba, és az egyetemi nyílt napon vettünk részt. Nagyon fárasztó volt az út, de az egyetem és környéke nagyon kellemes benyomást tett. Volt alkalmunk megnézni egy diákszállást is és teljesen le lettünk nyűgözve. Amit mi megnézhettünk, az olyan volt mint egy modern lakótelep ami teljesen beleillett a körülötte lévő épületek hangulatába. Itt csak egyetemisták vannak. A gyerekeknek van egy szobájuk amihez fürdőszoba is van és a közös helyiség a konyha és egy olyan társalgó féle. Van egy központi épület ahol étterem, büfé, konditerem, mosoda van. Alig félórányira van az egyetemtől ez a kis lakótelep. Az egyetem szomszédságában hatalmas park van ahol egy múzeum is található és egy szép tavacska. Amíg Szula és Aisa kipróbálták magukat a koreai nyelv értelmezését illetően, mi Tibivel sétáltunk egyet a parkban. A nap gyönyörűen sütött és ezzel mindenképp pozitív lett a kép a városról. Kilenc körül értünk haza iszonyatosan fáradtan. Közel négy órát töltöttünk a fenekünkön ülve az autóban. Szóval most Szula fel van villanyozva mert néhány hónap és megkezdődik az egyetemi élete. Nagy változás.

Néhány kép a teljesség igénye nélkül:

Az Art Tower egyetemi épülete, itt volt a tájékoztató a kurzusról

Első világháborús emlékmű az egyetem szomszédságában lévő Weston parkban

A Weston park tetején uralkodó Mappin Art Gallery

Endcliffe Student Village 

Student Union, az egyetem központi épülete ahol mozi, étterem, bankfiók, üzletek vannak akár egy plázában

A Weston park kis tavacskája tele kacsákkal, jobbra az egyetem eredeti régi épülete

A könyvemről:

Van amit hiába erőltet az ember, nem megy. DE még nem adom fel. A facebook oldalon már 83 követő van, köszönhetően a facebook hirdetéseknek. Az oldal népszerűsítésére, vagyis a reklámokra már kábé 2O fontot költöttem, aminek meg is lett az eredménye. Sokan kedvelik az oldalt, követik azt. De hiába a sok részlet a könyvből, a klassz képek, az érdeklődők, egyszerűen senki nem akar pénzt adni érte. Ingyen...jöhet, de pénzért? Szóval hiába nézem mindennap a Publio oldalát, egy fitying jutalékot sem írnak ki. Sokszor az az érzésem, hogy ha nem rendel az ember sok ezer, százezer forintért különféle szolgáltatásokat a kiadónál, akkor ha mégis valaki megrendelné, visszatartják az információt. Persze mindennap bombáznak a fizetős ajánlataikkal, de most nincs erre keretem. De ha lenne is, mikor jönne vissza az ára amit belefektettem? A ma kiküldött emailben tájékoztattak, hogy ha jóváhagyom a tördelést a nyomtatott könyvnél akkor már csak tízezer forintért megrendelem az első néhány példány nyomtatását és mehet a Rukkola.hu oldalra. Hát, ez van...Még egy picit várni kell a nyomtatott változatra. De a mostani kilátásokat nézve, vajon hányan fogják megrendelni ?

Pedig a második rész ugye már totál készen van, de addig minek is tölteném fel a Publio kiadó oldalára, amíg az elsőt a kutya sem olvasta? A legnyomorultabb az egészben, hogy miután már a második ötletem kezdtem el írni két teljesen különböző témában...végül eszembe jutott egy harmadik rész Taniával és elkezdtem az Örvényen túl harmadik részét. De kinek? :/

Még egy utolsó gondolat: miután Tibinek elromlott a bicaja és egy 1.4O pennys alkatrészre vár már második hete, az autóval jár dolgozni és én bicajozom. Ami nem lenne baj, ha szép napos idő lenne, de azóta kegyetlen, viharosan szeles, esős és hideg az idő. Akkor most csodálkoztok a minden esti édességen a szállodában? :D