Megérjük a pénzünket

"Hárman vagyunk testvérek, három lány..." G.Szabó Judit, Megérjük a pénzünket c. könyve kezdődik így. Rongyosra olvastam mert imádom. Mivel mi is hárman vagyunk testvérek és én persze a középső, a könyv szerint a jópofa mindíg ugrabugra, bár nem a legszebb Anikó, akinek a szemszögéből a könyv íródik. Sajnos a mi gyerekkorunk azért nem volt olyan vidám és meghitt családi fészek ahogy a könyvben van, de azért a három lány, az stimmel. A most harmincat "taposó" húgom Viki után jöttünk ide, ebbe a kedves kis tengerparti városba, lassan már két éve. Az ő kis családja azóta négy főre bővült. Tavaly kiröppent Zsuzsi, a nővérünk lánya aki szinte egyidős Vikivel . Keményen dolgozik, hogy a tesóját Petit és Brigittát kihozhassa, és együtt folytathassák itt a kis életüket. Brigitta hat évvel idősebb mint én, a korát meghazudtolóan fiatalos és talpraesett nő. Élete első repülőútját teljes nyugalommal élte meg, mint aki csak felszáll a 23-as buszra hogy a Borároson leszálljon. "Én mindíg tudtam, hogy nagy utazónak születtem, csak soha nem volt pénzem rá" mondta. Hát most kijött egy hétre meglátogatni a lányát és ma újra szokásunk szerint, egymás szavába vágva  meséltünk egymásnak. Persze nem csak hárman, az én két kisebb lányom, aztán Zsuzsi és Viki pici lányai is közreműködtek a hangzavarban. Akár az olasz filmekben, full hangerőn...

A nővérem és én...valamikor a kőkorszakban

Zsuzsi és Viki cirka 29 éve :D

Viki Zsuzsi és én 

Na és itt lesz a közös kép 2014-ből:

Brigitta, Krisztina, Viktória

:))

:)))))

1996 és 2014

Tizennyolc éve egy 28 éves kismama az éjszaka közepén rótta, rótta a kőröket a lépcsőket a Tétényi úti kórház szülészeti osztályán. Már két hete bent feküdt, május 2-re volt kiírva, de amikor az utolsó vizitre elment otthonról, a professzor azt javasolta, hogy maradjon bent, mert nagyon csúnya a lába, elég vizes és nehogy nagyobb legyen a baj. Azt a néhány napot amíg a kicsi megszületik, valahogy kibírja - mosolygott Prof. Rákóczi István. Igen, kibírta, csakhogy két hét telt el azóta és még semmi, se jóslófájás se más nem jelentkezik. Mindennap CT, és ultrahang és minden ok, de ez a kis poronty csak nem akar a világra jönni. 14-én nagy vihar volt, még Tárnokon a Benta patak is kiöntött a medréből a hirtelen leesett nagy mennyiségű csapadéktól. A kismama éjszaka arra riadt fel, hogy kicsit csipked a hasa odalent, azonnal kipattant az ágyából és az ügyeletes éjszakai orvoshoz sietett. Az megvizsgálta. Ó kismama, ez még korai, nyugodtan feküdjön vissza, még csak egy ujjnyi a tágulás! - tessékelte vissza a doki a szobába. - Dehogy megyek! - gondolta magában, végre történik valami két hét után! Sorra születtek meg a kisbabák akiknek az anyukájukkal együtt érkezett, és azok már haza is mentek. Az egyik anyuka, akit három kisgyerek is várt otthon, hasonlóan túlhordta a magzatát. Amikor megindult a szülés, olyan hirtelen történt minden...és választott orvosa sem volt aki figyelt volna rá... pedig a kórházban minden felszerelés megvolt..., de a baba nyakára hatszor volt a köldökzsinór rátekeredve és ahogy tudták már vitték is a koraszülött mentővel a megfelelő felszereltséggel rendelkező kórházba, de már nem lehetett rajta segíteni, oxigénhiány miatt nem működött az agy, leállt a vérkeringés. A kismama nagyon sajnálta az akkor már egy hete vele együtt sétálgató anyukát és a gyermekét. Tudta, ez vele NEM történhet meg. Tehát tettre fel! Éjféltől hajnali fél hatig lépcső, lépcső után fel-le, fel-le, addig amíg az a kis csipkedés egyre erősebb és ütemesebb fájdalommá vált, mintha egy vaspánttal szorítanák néha össze a hasát. De tudta, hogy ez jó jel. Ahogy az orvosa beérkezett, az első volt aki bekopogott hozzá. - Megyünk szülni! mosolygott a professzor. Már két ujjnyi. Azonnal értesítették az apukát aki azonnal csapot-papot otthagyva sietett a kórházba, hiszen megbeszélték, apás szülés lesz. A Tétényi úti kórház már akkor nagyon baba barát volt, ezért egy IKEA bútorokkal berendezett szobában vajúdhatott a kismama, ahol fürdőkád, óriási gumilabda, amelyen ülve könnyíthet a vajúdó anyuka a medence terhén, szülőszék és egyebek voltak. Zene szólt és tizenöt percenként megjelent a szülésznő, hogy egy kézi CT-vel megvizsgálja a baba szívét. Minden rendben volt, de már dél körül járt, és még mindíg csak két ujjnyi volt a tágulás, ami bizony kevés ennek az óriás bébinek hogy kibújjon. Délben a doki burkot repesztett, elfolyt a magzatvíz, de nem tágult tovább az a kis rés. Akkor már elfelejthették az IKEA szobát a szülőszékkel, mert átvitték a normál szülőszobába, majd estefelé  úgy fél hat körül, amikor már jártányi ereje sem volt se az anyukának se a babának, a doki úgy döntött, hogy császármetszéssel emeli ki a babát, epidurálisan érzéstelenítették az anyukát, vagyis egy óriási tűt szúrtak be a gerincébe, így kb. tíz perc múlva deréktól lefelé semmit nem érzett. Ő kérte, mert ott akart lenni, fent akart maradni, hogy tudja, minden rendben van. Az apukát sajnos ki kellett küldeni, mert egy műtét az komoly dolog, nem apás. De megígérték, hogy ő lesz az első aki a kezébe tarthatja a kisbabát. A kismama reszketett de nem a félelemtől hanem inkább a  fáradtságtól. Az altató orvos egy fiatal nő volt, próbált kedvesen beszélgetni az anyukával, aki azt kérte, hogy mondja el  mi történik vele. Amikor kiemelték a kislányt, először csak pislogott néhányat, majd amikor letisztogatták, akkor sírt fel. A nyakán volt a köldökzsinór neki is, de csak szerencsére kétszer, és ezért nem tudott utat törni magának a normális módon. - Igencsak elöregedett a méhlepény, állapította meg az orvos, persze a kismama ezt mind hallotta, és hálát adott az égnek, hogy nem lett komolyabb baj. A kislány 4.25 dkg, és szép fekete a haja, állapította meg az altató orvos, odasimították az anyuka arcához a puha kis pofiját majd kivitték amig a műtét utáni tennivalókat elvégezték az anyukán. Mi lesz a neve? kérdezték a szülésznők - Debóra, mondta az anyuka boldogan. Az elkövetkezendő fél-egy órát Debike az apukája kezében töltötte az IKEA szobában, ahol lassan meg is nyugodott. Amikor az anyukát kitolták egy közös kép erejéig a kezébe adták a babát, aki persze azonnal elkezdett sírni, így készült az első közös kép.

Így született meg az első Kána lány, Debi, aki most ünnepelte a 18. születésnapját.

A barátai sajnos nem lehettek vele ezen a napon, de hamarosan meglátogatja őket, hiszen ez az ajándéka, egy pici vakáció a szülőhazájában.

Azért sok jó barát volt itt, és nagyon kellemes időben telt el ez a szülinap.

Valley of the rocks - sziklák völgye

Egy szabadnapos kirándulás random módon a legnagyobb lányommal, egy igazi mesebeli erdőben...