Aisa 10 éves

Ma van a legkisebb királylány születésnapja! Az elsõ X :) Tegnap volt a bulija és az egyik ajándékát saját maga készíthette el. Mégpedig Exeterben a Build a bear! shopban. Ebben az érdekes boltban megtervezheti a saját plüssállatát. Adhat neki hangot, illatot, szivet (ami dobog is), kap születési anyakönyvi kivonatot és kiegészitőket is választhat hozzá. Aisa egy mopszot választott, eper illattal (nem is vizeskutya szaggal) megpuszilta a szivet amit aztán a gondos kezek elhelyeztek a kutyusba, segitett kitömni  kellő puhaságúra majd egy nyakörvet és kutyakosarat választott neki majd elnevezte Bonbonnak.

Szerintem ennél személyesebb nem is lehetett volna az ajándék. Először meglepetést szerettünk volna, de mivel amit kinéztünk valamikor a Disney boltban, már nem volt elérhető, ez tünt a legjobb ötletnek. És bevált! 

Délután jelmezes buli volt a barátokkal, akik sok kedves ajándékot hoztak neki. 

Éjjel nagy vihar volt, a tornádó erejű szél órákon keresztül nem hagyott bennünket aludni. De szerencsére ma nem volt már suli, mert elkezdődött az őszi szünet. Csütörtökön Halloween lesz, ami újabb izgalmas előkészületeket igényel. Már meg is vettük a dekorációt, hogy jó ijesztő legyen a házunk :D Aisa cukorkát gyűjt újra a barátaival.

Én ma pihentem

 A pihenést sokféleképpen el lehet képzelni. Lustálkodni az ágyban délig, vagy egész nap olvasgatni, böngészni a neten vagy kiülni a napra és élvezni a szabadságot! Nálam a következő módon zajlott a pihi. Reggel útnak indítottam a középső lányom, aki -mint minden reggel - morgolódva, szidva a zakóját, a táskáját a sulit és az egész földgolyót, vonult ki az ajtón. De nem hagytam magam kihozni a sodromból, hanem mosolyogva szép napot kívántam neki. Debi fél kilenckor indult, viszonylag jókedvűen, majd Aisával elindultunk a suliba. Szerencsére nem esett és a széllel sem kellett megküzdenünk, ezért inkább sétálgatva felmentünk a sulihoz, a dombtetőre, ahonnan egész Watcomb látszik szinte (ez a városrész ahol élünk). Egész meg fogunk combosodni egy-két éven belül, de a tüdőnk biztos hogy sokat tágult mióta itt vagyunk. 

Nem mentem boltba, nem cipekedtem és nem nézelődtem el az időt, hanem hazamentem. Egészen tizenegyig a világhálón lógtam, levelezések, keresgélés, fészbukozás stb. Ezután egy kád vízben áztattam magam és közben Dean Martin, Bing Crosby és Nat King Cole búgta a fülembe az ötvenes hatvanas évek klasszikus slágereit. Felemelő volt.Végre sehová sem kellett sietni, és senki nem kopogott a fürdőszoba ajtón, hogy pisilnie kell és nyissam ki, vagy hogy éhes és mikor leszek készen. Aztán egy kis felfrissítő takarítás következett. Mivel egész hétvégén dolgozom, jobbnak láttam most túlesni rajta, és igazából ez nekem nem is fárasztó. Szeretem ha tiszta, jóillatú a lakás. Ezzel el is ment a délelőtt és majdnem két óra volt. Aisáért három húszra megyek és utána tódul a család be az ajtón, és egymást túlkiabálva ordítják, hogy hétvéééégeeeee! Ez egy szokás lett nálunk, és attól függően ki mondja ki először (vagyis aki győz) a többi még egy félóráig elvitatkozik, hogy de ő már elkezdte csak beléfojtották a szót stb. Ezen jól összevesznek, ajtócsapkodás, ordibálás de mivel délelőtt kivasaltam az idegeimet, ezen nem fogom magam felidegesíteni.

Szóval, jó hétvégét!

A kandalló

Nevetségesen hangzik, de mióta idejöttünk ellenállhatatlan vágyat éreztünk, hogy egy kandalló birtokosai legyünk. Az elmúlt évtizedek alatt eszünkbe sem jutott, hogy egy ilyen berendezéssel gazdagítsuk az éppen aktuális házunkat, lakásunkat (pedig a tárnoki házba nagyon jól mutatott volna), de mióta Angliában élünk, és az angol otthonok 90 százalékában - régiesben és modernben egyaránt - megtalálható a kandalló, a mi házunkban is szerettünk volna egy hangulatos, meleg és otthonos érzést nyújtó bútordarabot. Persze nem igazit, mert az macerás és igazából az óriási házakban is csak dekoráció a hagyományos kandalló, hiszen fa, korom stb. takarítás(!) jár vele. És nagyon szép látványkandallókat lehet kapni, modernebbet és antik hatásút egyaránt. Amikor beköltöztünk akkor volt egy modern elektromos kandalló a falon, de a tulajdonos leszedte, mert megnézette a szerelővel és zárlatos volt :( Mindezidáig nem is éreztük annyira hogy kell oda, arra a helyre valami, de őszre fordult. Egyre többször van kint hüvös, esős idő, és közeleg a karácsony is, szóval nekifeküdtünk az ebay-nek és hamarosan Tibi talált is egy klassz kis kandallót, amit potom pénzért (persze használtan) meg is szereztünk és hétvégén a helyére tettük. Mit mondjak? Mintha ide, ebbe a lakásba találták volna ki! A tűz effektek nagyon igazinak tűnnek. Ha akarnánk még az elektromos fűtést is bekapcsolhatnánk rajta, hogy ontsa a meleget, de minek? Nincs hideg, még nem is kell fűtenünk a lakásban, hiszen kint 15-18 fok van, de maga a fény amit áraszt, melegséggel tölti el az embert és szivesen bámulja a parázsló fadarabokat még ha nem is igazi.

Hahó a tenger!

Annak, hogy ideköltöztünk, több oka is van. De sokat lendített az elhatározásunkon az, hogy itt a TENGER. Igazából csak most döbbenten rá, hogy nagyon kötõdõm hozzá, amikor a néhány hete itt élõ unokahugom azt mondta, hogy soha többé nem akar olyan helyen lakni ahol nincs tenger. és akkor  rájöttem hogy én sem. Igaz, hogy nem megyek le mindennap a partra, de ha tehetem és idõm engedi akkor igen. Távolról a hegytetõrõl, vagy közvetlenül a partján hallgatom a csapkodó hullámokat, vagy csak a szelíden visszahúzódó víz  selymes hangját apály idején.  A sziklás,  kavicsos parton bogarászok, érdekes, színes kövecskéket gyüjtve, vagy nyáron a forró homokban ücsörögve várom, hogy elérje a lábamat dagálykor a hüvös víz... mindegy miért, mert  ezer oka is lehet.  A lényeg az, hogy bármennyire  ijesztõ is néha,  mégis vonzza az embert. Végtelenül szerencsésnek tartom magam hogy ahol élek, bármikor megcsodálhatom.

45

A poszt  címéből gondolom már sejthető, hogy a születésnapom került újra itt terítékre. Elég szép kerek szám, mondhatni az életem fele is lehetne, ha szerencsés esetben legalább kilencven évig élnék. Persze miért ne? Hihetetlen hogy röpke negyvenöt év alatt mennyi minden történt velem. Nagy dolgokat nem vittem véghez, még csak egy hitvány könyvet sem írtam, pedig olyan sokszor nekiálltam. Sokmindenhez értek, de csak egy keveset. Épp annyit, hogy belekontárkodjak és valahogy helyrepofozzak dolgokat. Néha a barátok lelkét is helyrepofoztam, Isten tudja, hogy mások életébe olyan bátran és éles szemmel  belelátok,  majd egy-egy gondra, problémára megtalálom a megoldást, vagy legalábbis segítek a megoldás megtalálásában, de a saját életemben pedig csetlek-botlok. Elkövetek hibákat, mint "anya" amit megfogadtam gyerekkoromban , hogy ha anyuka leszek, soha nem fogok elkövetni. Elkövetek hibákat mint "feleség", fejjel megyek a falnak, hiába a húsz év, diplomatikus megoldásoknak még csak az árnyékát sem látom. Pedig egyszer azt hittem hogy ennyi idő után, majd lehiggadok agyilag és csak mosolygok és megoldok mindent a családomban. A ráncaim nem nagyon zavarnak, de néha észreveszem, hogy összeszorítom a számat, mint anyukám idősebb korában, és próbálok korrigálni, hiszen szörnyen néz ki :) Én azt hittem, hogy mindíg érteni fogok minden kütyüt és mindíg én mondom meg az okosságokat a lányaimnak. És most néha megszégyenülten bénázok valamivel, aztán Debi egy másodperc alatt kattint és olvas és megold. Mióta itt élünk még bénábbnak tartom magam, mert az angol tudásom még csak meg sem közelíti a lányaimét. Egyszer sóhajtva azt mondtam Debinek, hogy mikor fogok én olyan jól beszélni angolul mint te? Erre azt válaszolta, hogy -anya soha, mert te már idős vagy és az idősebb embereknek már nem olyan befogadó az agya mint a fiataloknak :( Hát igen, őszinte, de legalább nem ringatott hiú reményekben. Szula is már túlnő lassan, de még Aisa is néha kijavít, hogy anya, ezt nem így kell mondani :P  A meglepetéseim nem mindíg úgy sülnek el ahogy remélem, de még mindíg én vagyok a "valahogymegoldjukanya", mert addig töröm a fejem, amíg valami megoldás nem jut az eszembe. 

Konyhatündér soha nem voltam, és már nem is leszek. Itt meg egyáltalán minek az? Rendszeres hobbim még most sincs, pedig úgy szeretném ha lehetne. Tudom, ez csak rajtam múlik, mert időt tudnék szakítani rá, de még mindíg olyan vagyok, hogy elcseszem valamivel, még akkor is ha tudnék pihenni vagy valami érdekes dologgal foglalkozni. De egy szép napon veszek vásznat, festéket, és lemegyek a tengerhez, festeni...  

Klassz telefont kaptam :) tortát és nagyon sok sok köszöntést a barátaimtól és a családomtól!