Egy pici sikerélmény

Tegnap hét asztalt szolgáltam ki egyes-egyedül! Ez akkora dolog nekem! Senkire nem öntöttem levest, és nem borítottam a szószt az ölébe és bénán bár, de megpróbáltam két-három tányért egyszerre kivinni. Kelvin mosolygott amikor nyolckor kipirulva, lihegve hordtam be a tányérokat, és megdicsért. Jól esett, mert tudom, hogy ő elég maximalista és látszik, hogy örül, hogy ilyen jól megtanította néhány nap alatt a dolgok rendjét, hogy mikor mit és mennyit kell tenni az asztalokra és hogyan kell kivinni. Mindenki nagyon rendes velem, és ez feledteti azt, hogy kilóg a nyelvem a sok rohangászástól. A mai napom elég húzós volt, mert vendég váltás volt, és a 13 szobát ami most hozzám tartozik, teljesen ki kellett takarítani és az ágyakat áthúzni. Fél háromig lett volna a munkaidőm, de még a közelében sem voltam a végének ebben az időben. Két kolléganőm is jött segíteni. Nagyon rendesek voltak, és így háromra csak összejött a dolog.  Korholtak, hogy ilyenkor inkább gyorsnak mint alaposnak kell lennem, ha végezni akarok fél háromig. Márpedig ha nem lesz már suliszünet és Aisáért kell mennem az iskolához, bizony készen kell lenni időben. 

Februári tavasz

A munkámról annyit, hogy csütörtök óta folyamatosan dolgozom, reggel 4 óra és este két óra az étteremben, és három napja a szobatakarítás ami nyugdíjas állás az étteremhez képest. Sajnos holnap este és holnapután reggel mennem kell kiszolgálni, amitől előre félek... Persze nyavajgás, majd később biztos hálás leszek ezért, de most minimális a lelkesedésem. A szállodában egyébként mindenki nagyon rendes. A szobalányok lengyelek és szlovákok. Az egyikkel együtt járok angol tanfolyamra. Mindenki mosolygós, segítőkész. Itt senki nem jár a sarkamban, hogy ellenőrizze, hogy dolgozom. Kilenctől egyig úgy osztom be az időm és takarítom a 15 szobát, ahogy nekem a legmegfelelőbb.

Szerencsére viszont az idő csodálatosra fordult így februárban. Nyílnak a virágok, reggelente a vágott fű illatát érezni, ahogy a kertészek serénykednek a szállodák, villák kertjében. A tengerparton fúj a szél, de rengeteg ember vonz ez a korai tavasz, a vizisportok szerelmesei is nyüzsögnek a vízben. Gyalog sétáltam tegnap reggel a szállodába, ami kb. 40 percet jelentett, de nagyon élveztem a sétát a reggeli napsütésben. Akármit is mondanak Angliáról és az éghajlatáról, én élvezem ezt a korán virágba boruló februárt és a napfényt. Persze majd esik is jó sokat, de akkor viszont a levegő felmelegszik és egy-két nap múlva újra süt a nap. Jövő hétvégén költözünk és már nagyon várjuk. Nehéz lesz ugyan a költözést így megoldani, hogy szinte mindennap dolgozom, de majd megoldjuk valahogy.

a szállodából kilépve ez a panoráma

kitesurf

Mélyvíz! Csak úszóknak!

És engem bedobtak, pedig épp hogy elevickélek... Tegnap délelőtt felhívott Nigel a Devonshire hotelből és gratulált, mert megkaptam az állást. Ennek örömére este fél hatra be kellett mennem az étterembe a vacsoráztatásban segíteni. Egy ázsiai férfi (gondolom valami főnökféle) mutatta meg,hogy mit kell csinálnom és neki segítettem. Nem mondom, hogy a csekély két óra alatt nem kaptam minimum százféle információt, amit meg kell jegyeznem, és úgy elfáradtam 8-ra mint a kutya. Három, sőt négy tányér egy kézen (forró) és közben a másikban másik két tányér...:P Melegvíz,kávé, tea innen-onnan és a zöld, barna trutyik között is ki kellett ismernem magam. A konyhai dolgozók férfiak (persze 90 százalékban lengyelek...) pakolták a kaját, én meg vittem ahová Kelvin (az ázsiai pasas) mondta. Nem volt egyszerű, de tényleg...

Ma reggel hétre kellett mennem. Kelvin mondta, hogy nem egyforma a reggeli és a vacsora, higyjem el, hogy nagyon kell figyelni. Miután csekély három órát aludtam az éjjel mert Aisa belázasodott, és rosszul volt szegénykém, frissen megjelentem hétkor a szállodában. Szerencsére Tibi eltudott vinni mielőtt dolgozni ment ő is. Az  hagyján, hogy 10 asztalt kaptam, hanem a gyors instrukciók után (aminek a felét is alig értettem) már jöttek is a nénik-bácsik és meg kellett kérdeznem mit szeretnének (aminek a felét sem értettem). Nigel jött és segített, de fél óra múlva már úgy gondoltam, hogy nem, én ezt nem tudom csinálni. Az egyik asztalnál már harmadszor vittem ki más kaját (rosszul értettem) a másik asztalhoz még el sem jutottam, a harmadikról már leszedni kellett volna... Síkítani szerettem volna legszivesebben és hazarohanni... , aztán úgy gondoltam, hogy csak nem fog ki rajtam ez a látszólag egyszerű munka... Amikor mindenkinek elmondtam, hogy bocsánat de ez az első napom és nem is értek mindent, akkor nagyon kedvesek voltak a nénik -bácsik, és szépen mindent visszahordtam a konyhába, és a megfelelő helyre tettem, dobtam, öntöttem. Már mindenki hazament, amikor még porszívóztam és lelestem a többi asztalról, hogy kell megteríteni és felirtam minden asztalnál mit fognak enni (számozva vannak az asztalok szerencsére), és 11.40-kor kiléptem a szálloda ajtaján. A jövő heti beosztásom megkaptam, négyszer kell szobákat takarítani és háromszor reggeliztetni és vacsoráztatni, egészen szombatig. Vasárnap pihenőnap. Este megyek vissza, remélem nem torkollik újra pánikba az estém, és nagyjából meg tudom oldani ezeket az egyszerűnek tűnő feladatokat...

Munkahelyek, nemzetiségek

Itt Torquay-ban a külföldi bevándorlók közül túlnyomó többségben vannak a lengyelek. Más városokkal kapcsolatosan nincs információm de gyanítom, hogy így van ez máshol is. Az angol tanfolyamon is 70-30%-ban többségben vannak, mint a más nemzetiségűek. Nekem az érdekes az egészben, hogy a szállodában és a sütigyárban is amikor lengyelekkel beszéltem, egyik sem ájult el Angliától, sőt muszájból van itt, nem szeretik az angolokat, az időjárást a munkakörülményeket stb. egyedül csak a pénz, ami érdekli őket. Sajnos  hallottam olyanról is, hogy sokan ide menekülnek a hatóságok elől, kisebb, nagyobb bűncselekmények miatt, és inkább itt élnek évekig, mint, hogy a hazájukban leülnék a büntetést. 

Tegnapelőtt jelentkeztem egy álláshirdetésre a Devonshire Hotel -be, ahová már este mehettem interjúra. A hotel most, a februári időszakban is tele volt, igaz inkább idős emberekkel. Egy vörös hajú szimpatikus pasassal beszéltem, akit Nigelnek hívtak. Elmondta, hogy milyen teendők várnak itt rám, és hogy pénteken jelentkezni fog, hogy felvesznek-e. Ha igen, abban az esetben hétfőn kezdhetek. Tegnap felhívott Izabella, az egyik itteni kedves barátom, és izgatottan mesélte, hogy ma interjúra megy...a Devonshire Hotelbe ! :) Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy  esetleg mindkettőnket felvennék és kollégák lehetnénk. A Rainbow szállóban szinte csak lengyel beszédet hallottam magam körül, legalábbis a közös helységben. Most igazán jó érzés lenne, ha valakinek odaköszönhetnék magyarul és néha egy-két szót váltanánk. Drukkolok, hogy így legyen.

Jó hír, új címünk lesz :)

Nemhiába süt a nap ma Torquay-ban! A betegeskedők is jobban vannak már a családban, és ma délelőtt telefonált az ingatlanközvetítő, hogy mikor akarunk költözni? :-)
Mi március 1-re terveztük, és ez nem jelent már akadályt, mivel minden rendben van a  papírjainkkal és az engedélyt is megkaptuk rá!!

Interjú Greenway-ben

Ha eddig nem lettem volna jó véleménnyel az angolokról, akkor most valószínűleg azt írtam volna, hogy kellemesen csalódtam, de az emberek akik ma az interjún és előtte beszélgettek velem, olyan kedvesek, természetesek és közvetlenek voltak, hogy most azt írom: nem csalódtam, újra...

Greenway-be még január elején jelentkeztem, és fogalmam sem volt, hogy pontosan hol is van, és mi is az valójában. Elküldtem az önéletrajzom és aztán amikor később Tibivel megnéztük, hogy hol van, akkor elvetettem az ötletet, hogy oda menjek dolgozni, mert elég kieső helyen van. Már legalábbis közlekedésileg. Egyébként Greenway Agatha Christie és családja nyaralója volt a túristák ezrei látogatják meg tavasztól őszig. Mindez egy csodálatos park közepén van, ami tele van zegzugos sétányokkal, kőfallal kerített kertekkel, virágokkal. Óriási buszokkal viszik oda a látogatókat, vagy autóval lehet megközelíteni. Mivel nekem nincs autóm, és a busz sincs a közelben, nem lenne könnyű bejárnom dolgozni. Ezért a néhány nap múlva megérkező emailt, amiben Martin, a catering manager kérte, hogy az application form-ot küldjem vissza kitöltve, figyelmen kívül hagytam.

A múlt héten viszont megszólalt a telefonom és interjúra hívtak Greenway-be, ami a mai napon volt. 

Úgy gondoltam, adok egy esélyt magamnak, ha már nem hagyták veszni a jelentkezésemet, és kíváncsi is voltam a helyre, hiszen két hete voltunk arra, de sajnos csak a kikötőbe tudtunk lemenni, mert a park és a nyaraló zárva volt még. Nem is nagyon izgultam, hiszen szerencsére az önéletrajzomban már megírtam, hogy tanulom az angolt, tehát ezzel tisztában vannak. Tibi vitt el délelőtt, 10-re kellett odaérnem. A parkolóból sétány vezetett az irodákhoz, és mivel volt még bő 15 percem, amit tudtam lefényképeztem. 

A hatalmas fákat, a temérdek hóvirágot, a zöldelő lankás dombokat, ahol barikák legeltek. 

Az iroda egy régi kőházban volt, egyszerű kis konyhában találtam magam amikor megérkeztem. Két fiatal hölgy beszélgetett, épp az egyik magyarázta a másiknak, mit hol talál, tehát ő is új lehetett. Mosolyogva köszöntek és érdeklődtek kit is keresek, azonnal szóltak is neki. Addig hellyel, kávéval, teával kínáltak.

Martin néhány perc múlva jött, egy szimpatikus fiatalember, erőteljes kézfogással üdvözölt. Beinvitált az irodába, ahol már egy idősebb hölgy is volt, aki úgyszintén mosolyogva üdvözölt. Elmondtam a szokásos szöveget, hogy sajnálom de nem túl jól beszélem a nyelvet, de azt mondták, hogy semmi gond, ezzel tisztában vannak, ha kell akár többször is elmondják amit szeretnének, hogy megértsem. A közvetlenségük és kedvességük teljesen ellazított, és nem éreztem magam kellemetlenül, ha nem értettem meg valamit. És amikor megértettem, akkor megpróbáltam a legjobb tudásom szerint válaszolni. Tulajdonképpen  egy olyan segítséget keresnek aki a konyhán, étteremben segítene kiszolgálásban, terítésben. Nagyobb rendezvényeken, és a szezonban, tehát februártól októberig. A parkot és a nyaralót a National Trust üzemelteti, ami ha jól olvastam, egy olyan cég, akik a nemzeti értékeket óvják, a kastélyokat, parkokat üzemeltetik. 

Néhány napon belül értesítenek, hogy felvesznek-e vagy sem. Mindenesetre a mai napomat, ami egyébként is napsütéses volt, lényegesen meghatározta ez az interjú. 

Kevin, a landlord

Ma beadtuk a papírokat a pénteken látott házra. Az ügyintéző nagyon kedves volt és segítőkész. Minden esélyünk megvan hogy kibérelhessük. Tibi bár szabadkozott a gyenge angolja miatt, azért nagyon is magabiztosan tárgyalt a közvetítővel, aki szerint nagyon is jól beszél angolul! Befizettük a 160 font vizsgálati díjat, amiről megtudtuk, hogy ha a landlordnak (tulajdonosnak) nem felelnénk meg akkor visszakapjuk, vagy amennyiben nem találják a pénzügyi helyzetünket megfelelőnek és a bérlés meghiúsul. Abban az esetben ha ők találnak valamit ami nem fedi a valóságot, tehát a megadott adatokban füllentettünk volna, és természetesen ugyancsak meghiúsul a bérbevétel, akkor nem kapjuk vissza ezt az összeget. A vizsgálat kb. 2 hét lesz, normális, hogy február végén költöznénk és akkor kell fizetnünk a depositot és az első havi bérleti díjat. Alig egy fél órája hagytuk el a közvetítő irodát, amikor telefonáltak, hogy ha tudunk, menjünk oda a házhoz, mert épp ott van a tulajdonos és szeretne minket látni. Nosza gyorsan odamentünk. Egy ötvenes szimpatikus, iparos kinézetű ember várt a háznál minket. Kevin, kedves volt és közvetlen. Újra megmutatott mindent a házban. Büszkén mesélte, hogy az ő keze munkája is benne van, hiszen közel harminc éve vállalkozóként dolgozik, mint építész,ácsmester. Paigntonban lakik, és több háza is van. Lovakat is tart kedvtelésből. Ha valami elromlik, akkor nyugodtan szóljunk neki, mert megcsinálja, nem kerül pénzbe. Jó félórát beszélgettünk (!) jó ez nagyképüség, tehát ő beszélt, Tibi néha válaszolt én meg mosolyogtam okosan, és néha megjegyeztem, hogy "nice, nice" vagy azt, hogy "lovely".  Végül kezet fogott és azt mondta, hogy részéről nincs akadálya, hogy ideköltözzünk, nagyon szimpatikusak vagyunk neki (ez nem volt kérdés, hogy azok leszünk :D ) És bármikor még februárban jöjjünk, méricskézzünk, nézzük meg a házat akár hétvégén is. Odaadta a névjegyét, hogy közvetlenül őt keressük. 

Szeretem az angolokat...:))))
Most már csak igazán a közvetítő vizsgálata van hátra, akik délután telefonáltak is, hogy hívta őket Kevin és szívesen kiadja a házát nekünk.

Black Pool Sands

Szokásos gyönyörű időre ébredtünk, és elugrottunk Dartmouth-ba egy csodálatos tengerpartra, ahol nyüzsgő élet volt. Gyerekek, kutyák futkároztak a parton. A kis étterem kerthelyisége szinte tömve volt. Az óriási hullámok játszottak a gyerekekkel, és hol kevésbé, hol pedig hosszan nyúltak ki a partra. Ilyenkor minden gyerek és kutya rohant feljebb, feljebb, ami a mély, apró kavicsos kissé emelkedő parton nagyon nehéz volt.

Egy kis patak csörgedezik, majd itt a tengernél szélesedik ki,  de mire nagyobbra nőhetne,  a tenger   bekebelezi

Hát...nem ma kezdek fogyózni...:P Igazi rusztikus hamburger, baconnel

Ház a völgyteknőben...

Néhány napja kinéztünk egy újabb házat a Zooplán , és úgy döntöttünk, hogy ha ez tetszik akkor azonnal lecsapunk rá, mivel az előzőleg kinézett házat is az orrunk előtt vitték el újra. Ma megnézhettük az újonnan kiválasztottat a Combe Road-on, és nagyon megtetszett. Az iskoláktól nincs túl messze (picit többet kell gyalogolni) a tengerpart is egy mérföldre lehet (Oddicombe). És ha nagyon szeretnénk megtanulni golfozni, akkor egy hatalmas golfpálya is van a közelben. A SAAB használati utasításában egyébként is benne van, hogy, hogy fér be két golftáska a csomagtartóba...:P

Egy kis videót készítettem, mivel Szula és Aisa iskolában volt, és nekik is meg kellett mutatnom a látottakat.

A házat a Boyce Allen ingatlanközvetítő hirdette.

Csak, hogy ne az én béna angolomat és marhaságaimat halljátok, inkább feltettem egy Ladánybene27 számot. (természetesen engedélyezett formában, az együttes saját oldaláról). Tehát a környék és a ház is nagyon szimpatikus volt, így elmentünk Paigntonba az ingatlanközvetítőhöz, hogy a szükséges papírokat elhozzuk és hétfőn kitöltve visszavigyük. Szerencsénkre, mivel két hónapja hirdetik, pont most vitték le az árat egy picikét. Az ingatlanosok felnőttenként 80 fontot kérnek, tehát 160 + a deposit 1 havi bérleti díjnak megfelelő összeg, valamint a beköltözéskor az első havi díjat kell befizetni. Ez elég szimpi volt. Végre nem több száz fontot kell letenni a közvetítőknek. Az elbírálás kb. 1 hét, de az e havi bérleti díjat a mostani lakásra sajnos ettől még ki kell fizetni, és valószínűleg csak február végén fogunk beköltözni (ha sikerül kivennünk) Addig is gyűjtögetjük a bútorokat és a pénzt :)